A Trump-merénylet után leszámolhatunk azzal a mítosszal, hogy a jobboldal a gyűlölködő, ugye?

Nyitókép: CELAL GUNES / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Megőrült a világ. Nem tud az ember nem erre gondolni a hétvégi történtek után. Még úgy is, hogy alapvetően őrült időket élünk – Covid, háború, aztán Fico elleni merénylet... de valahol mégis bízunk abban, hogy a sok téboly közepette legalább egy kis szusszanásnyi nyugalom jön.

Kis híján majdnem a gyűlölet győzött. Na nem Trumpé, mint ahogy azt az erkölcs és józanság színeiben tetszelgő, valójában azoktól messze távol álló megszólalók elkezdték szinte rögtön hangoztatni. Hanem az ellenoldal gyűlölete. A baloldalé.

A baloldalé, amely vérben fogant, és vér követte pályafutását egészen napjainkig. Vérben tocsogott a baloldal a francia forradalom alatt, vérben tocsogott az egész 20. századon át, és vért ontott volna a hétvégén is.

„Na de hát igazságosság! Az elesettek felkarolása! Társadalmi egyenlőség!” Kérdezzék meg, mit jelentenek ezek a fogalmak azoknak, akiket anno a guillotine-hez vezettek. Kérdezzék meg azokat, akik hasonló passzusokat hallottak a felvonulások alatt, majd a gulágban, a kegyetlen hidegben lehelték ki lelküket.

Fülsüketítő csend lesz a válasz.

De ahol nincsen csend, az a gyűlölet apostolainak tábora. Onnan bizony jön a zaj, a mismásolás zaja. Ott azt hangoztatják, hogy „nem-nem, ez a válasz a gyűlölködésre! Ki mint vet, úgy arat.” Mondják, holott immár ez volt a második merénylet, amelyet jobboldali elnök ellen kíséreltek meg. Fordítottja ennek még nem történt meg. Kennedyt nem jobboldali ember lőtte le.

Nem volt csend akkor sem, amikor Trump először volt elnök. Amikor a Black Lives Matter, és az Antifa felgyújtotta gyűlöletével az országot. Porrá zúztak autókat, utcákat, üzleteket kampuszokat. Bizony, nem csak egy capitoliumi ostrom erejéig. Hónapokig! És hónapokig mindegy volt nekik, mi áll az útjukba. Csak égjen, pusztuljon. Mert Trump. Nem volt csend, de stratégiai hallgatás az bizony igen. Elhatárolódni már nem sikerült a csőcseléktől.

A közösséget, amely csak családjának, leszármazottainak akar szebb, kiegyensúlyozottabb, békésebb jövőt, nem pedig Mahmudnak és az ő családjának Afganisztánból. A közösséget, ahol a pénz saját társadalmuk jólétére fordul, nem pedig egy gyűlölködő párhuzamos társadaloméra. A közösséget, amely büszkén hirdeti azt, amit a biológia is tanít: a fiú az fiú, a lány az lány, társadalmunk pedig csak nő és férfi kiegyensúlyozott szövetségével, a házassággal tud fennmaradni.

Nem vált be az egyenjogúsításba bújtatott uniformizálás. Nem vált be az erőszak. Nem vált be a BLM, és az Antifa sem. Nem vált be Gyurcsány. Nem vált be a migráció. Nem vált be a cenzúra. Nem vált be a politikai korrektség. Azt látják csak, hogy ez a pimasz közösség csak azért is kiáll az igazáért! Csak azért is kiáll a saját sorsáért, csak azért is meghúzza a határokat! 

Hát megpróbálkoztak valami mással, de aztán nem vált be a merénylet sem. Nem vált be semmi, mert amit a gyűlölet táplál, a család, a hagyomány, az ország, az Isten elleni gyűlölet, az építeni nem tud. Csak rombolni. Rombolni, pusztítani, ölni, eltaposni, törni, zúzni, megnyomorítani, káoszba taszítani.

Nem győztek. Maradjon is így!

Ki passzívabban, mint a kígyó mérge, ki sokkal nyíltabban, mint a puskagolyó. De ugyanabban érdekeltek. Ideje ezt most már mindannyiunknak elfogadni. És így is viszonyulni hozzájuk. Nem azért, mert gyűlöljük őket! Hanem mert szeretjük azt, ami kedves nekünk. És amit szeretünk, ami kedves nekünk, azt óvni kell, gondozni. 

Nem vitás: farkasokkal van dolgunk, akik a nyájra törnek. Ezt mutatja a történelem, és ezt mutatja a ma is. Legyünk hát éberek, amikor közelítenek! Legyünk pásztorkutyák! Mert ha nem, akkor a bárányok sorsára jutunk mi is.