Már működnek Berlinben az első meleg és leszbikus napköziotthonok, várják a kicsiket!

2023. november 14. 20:21

Ez már nem csupán melegpropaganda, hanem emberkísérlet, amely ellen minden lehetséges fórumon tiltakozni kell, véli az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

2023. november 14. 20:21
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Meleg és leszbikus óvoda nyílt idén Berlinben – számolt be korábban a Bild nyomán a Kronen Zeitung. Mint a tavalyi cikkben írták,  az üzemeltető szerint már a kezdetekkor, előzetesen 60 gyereket regisztráltak a szüleik, akiknek az intézményben előzékenyen megmutatják, milyen melegnek vagy leszbikusnak lenni.

Hoppá, egy pedofil!

A beszámoló szerint a gyerekek szivárványcsaládokból érkeztek, de jönnek a közelben élő, napközire szoruló családokból is.

A kicsiknek döntési lehetőséget biztosítanak, melegek, heteroszexuálisok vagy leszbikusok akarnak lenni. Mindenkit szeretettel várnak. 

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, bár az óvodának helyt adó LMBTQ-tanácsadóközpont fogadtatása látszólag pozitív, az üzemeltető szervezet közel sem mentes a botrányoktól. Az igazgatóságban tavaly őszi lemondásáig ott ült mások mellett a pedofil jogok egyik élharcosa, a csaknem 90 éves Rüdiger Lautmann is. Aztán a botrány hatására kénytelen volt távozni.

Egy másik beszámoló szerint már meg is nyíltak Berlin-Schönebergben az első meleg és leszbikus napköziotthonok, igaz, némi csúszással csak az idén nyáron. De már 93 gyermekről „gondoskodnak”. A koncepció lényeges eleme, hogy a bölcsődéknek meg kell mutatniuk, milyen melegnek vagy leszbikusnak lenni. 

Az oktatóknak emellett LMBTI-nek, azaz leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak, transzszexuálisnak vagy interszexuálisnak kell lenniük,

de mindenképp „nagyon jól kell ismerniük az LMBTI emberek életét”. A cikk szerint a projektet a Berlini Meleg Tanácsadó Szolgálat ügyvezető igazgatója, a hatvanéves Marcel de Groot vezeti. A működés „alapvetően megegyezik a többi bölcsődével, de az LMBTI+ életmódnak egyszerűen egy kicsit jobban láthatónak kellene lennie" – magyarázta Groot.

Ezt is ajánljuk a témában

Elemző: Ez bűncselekménnyel ér fel

Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a hír kapcsán közölte, a genderőrület a berlini meleg és leszbikus óvoda megnyitásával tetőfokára hág Németországban. Ezzel a gyermekeiket a saját szüleik és az állam, az egészséges fejlődésükben veszélyezteti.

Kisgyermekes apukaként állítom: ez már nem csupán melegpropaganda, hanem emberkísérlet, amely ellen minden lehetséges fórumon tiltakozni kell.

A szexualizálás, kiváltképp a normalitással szembeni szexualizálás erőszakos terjesztése bűncselekménnyel ér fel, hiszen olyan dolgokat erőltetnek vele, amelyet a gyermek nem ért és érdektelen számára. Egy ilyen intézménybe járó gyermekben majd pszichésen is nyomot hagynak az itt látottak, tapasztaltak, és mindez a felnőttkorban üt majd vissza egyéni és társadalmi szinten is. Döbbenetes az a tény is, hogy az óvoda létrehozását kezdeményező, berlini melegtanácsadói testületben egy pedofíliát mentegető férfi is ül. Magyarországon a gyermekvédelmi törvény és a társadalmi elutasítottság miatt az ilyen kezdeményezéseknek ellent tudnánk állni. El a kezekkel a gyermekektől!” – fejtegette.

Nyitókép: Indraneel Chowdhury / NurPhoto / AFP

Kapcsolódó cikkek

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wolfram004
2023. november 15. 08:57
"Nicak, nicak itt egy pénisz, had kapom be énisz, énsiz!!! (Locsolóversike, Berlin 2023) - Én mejeg akajok jenni... Fúúúúj hetejó! - Én meg jeszbikusz! - Játtad az ovonéni kukiját? - Pejsze! Én isz huzogathattam...
Zolotarjov
2023. november 15. 08:31
Sándor, József, Benedek..:)
urban63
2023. november 15. 08:15
Egy kis gyerek szülője honnan tudja, hogy kislánya leszbikus lesz? Vagy felette dönt és annak neveli?! Nesze neked szabadság, majd apuci anyuci dönt jogaid felet... Vallásod megválaszthatod, de hogy buzi vagy leszbi leszel majd én megmondom! Libsik saját magukat köpik szembe!
Zolotarjov
2023. november 15. 08:12
Szabadítsátok fel muszlim honfitársaitokat is a homofób iga alól. Mert mi van, ha teszem azt a kis Ahmed a saját neméhez vonzódik? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik