Halálos összecsapás Koszovóban – Vučić szerint a koszovói miniszterelnök háborút akar

2023. szeptember 26. 06:33

Legalább négy ember meghalt, miután a koszovói rendőrség kiürített egy kolostort, amelyet több tucat fegyveres foglalt el a szerb határ közelében. A két fél egymást vádolja az eset miatt.

2023. szeptember 26. 06:33
null

Szerb fegyveresek vasárnap megrohamoztak egy falut Észak-Koszovó szerb többségű régiójában, ahol összecsaptak a rendőrséggel majd egy kolostorban barikádozták el magukat – írja a Politico. 

A koszovói rendőrség közölte, hogy egy rendőr meghalt, és a mintegy 30 támadó közül hárman meghaltak a Bánjska falu körüli lövöldözésekben. 

A szerzetesek és a zarándokok a szerb ortodox kolostor templomába zárták be magukat, miután maszkos fegyveresek árasztották el a komplexumot. Az ostrom több órán át tartott. 

Az összecsapások azután törtek ki, hogy a Bánjskába bevezető hidat két jármű elzárta. A kiérkező rendőröket több pozícióból támadták „lőfegyverek arzenáljával, köztük kézigránátokkal és vállról indítható rakétákkal” – áll a koszovói hatóság közleményben.

A közleményekből nem derült ki: vajon az összes fegyverest elfogták-e az akció során – számolt be a BBC. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kolostorban lövöldöztek koszovói szerbek és albánok

Halálos patthelyzet alakult ki a szerb nemzetiségű fegyveresek és a rendőrség közötti Észak-Koszovóban.

Egymást vádolják a felek

Szerbia és Koszovó között már hónapok óta nő a feszültség, miután a májusi helyhatósági választások után több albán etnikumú polgármestert is beiktattak, többségében szerb etnikumú területekre. 

A választásokat követően zavargások törtek ki. A Nato további 700 katonát vezényelt Koszovóba, hogy az északi Zvecsán városában kitörő zavargások ellen fellépjen. Az ezt követő összecsapásokban mintegy harminc NATO-békefenntartó (köztük magyarok) és több mint 50 szerb tüntető sérült meg – írja a BBC. 

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar katonák is megsérültek a koszovói zavargásban, többen súlyosan

Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában.

A vasárnapi összecsapás és a négy halálesetet okozó összecsapás jelentős eszkalációt jelent. 

Albin Kurti koszovói miniszterelnök a „Szerbia-által szponzorált bűnözőket” vádolta az esetért, akiket szerinte Belgrád pénzelt. Aleksandar Vučić szerb elnök ugyan elítélte a koszovói rendőr halálát, de provokációval vádolta Kurtit. Vučić szerint a koszovói miniszterelnök háborút szeretne.

Az az egyetlen vágya, hogy háborúba rángasson minket a NATO-val” 

– jelentette ki a szerb elnök.

Régóta napirenden van a szerb-albán ellentét

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki Szerbiától való függetlenségét, és azóta az Egyesült Államok vezetésével a nemzetközi közösség jelentős része elismerte a függetlenségét. Jelentős kivétel Kína és Oroszország. 

A szerb történelemben fontos szerepet játszott Koszovó, azonban az elmúlt évszázadban a szerb lakosság jelentősen lecsökkent.

Jelenleg 1,8 millió ember él az Koszovóban, ezeknek 92%-a albán, és mindössze 6% szerb. 

A Politico beszámolója szerint Josep Borrell, az EU külügyi vezetője elítélte a vasárnapi „szörnyű támadást”, és kijelentette, hogy a felelősöket bíróság elé kell állítani. 

A múlt héten meghiúsultak azok az EU által közvetített tárgyalások, amelyek azt hivatottak elérni, hogy nagyobb autonómiát kapjanak a szerb lakosú területek. 

Nyitókép: STRINGER / AFP

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik