Orbán csodafegyverét élesítik a lengyelek

Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének írása

***

Nemcsak Lengyelországban, hanem Európa-szerte nagy visszhangot váltott ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azon, nemrégiben tett bejelentése, amely a brüsszeli kényszerbetelepítést előirányzó javaslat elfogadására reagálva egy népszavazás megtartását vetítette elő. A részletek szerint a lengyel parlamenti alsóház, a Szejm már meg is szavazta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné a népszavazás megtartását a parlamenti választások napján, amellyel a jelenlegi lengyel kormánypárt minden bizonnyal garantálni tudja majd, hogy elsöprő többséget sorakoztathasson fel a kérdésben maga mögött.

E kezdeményezés jelentőségét egyébként kitűnően alátámasztják Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes ezügyben mondott szavai, melyek szerint „az európai uniós migrációs csomagról szóló népszavazás, amelyet az őszi lengyel parlamenti választások napján tartanak meg,

Tagadhatatlan, e fejlemény – az egyébként Brüsszel szemszögéből is kifejezetten vízválasztónak tűnő - őszi lengyel országgyűlési választásokat jócskán megfűszerezte. Hiszen a lengyel belpolitikai történések – a magyarhoz hasonlóan – mindig is egyfajta lakmuszpapírként szolgáltak Európán belül abban a vonatkozásban, hogy vajon a józanészt és szuverenitást szimbolizáló bástyán mikor alakulnak ki majd olyan repedések, amelyek mentén már nem fog tudni a jobboldal eredményes harcot vívni a föderalista szemléletű brüsszeli bürokratákkal szemben.

S egészen néhány héttel ezelőttig, az uniós tagországok belügyminisztereinek többsége által megszavazott, a migránsok Európai Unión (EU) belüli áthelyezését célzó, kötelező szolidaritási mechanizmust megelőzően a lengyel baloldal némi reményt fűzött ahhoz, hogy érdemben felvegye a versenyt a jobboldallal. Ám ahogyan az progresszív körökben oly sokszor elő szokott fordulni,

komolyan megtámogatva ezáltal a nyugati elittel amúgy is kritikus, lengyel nemzeti oldalt.

Hogy e politikai feladvány valójában mennyire visszavetette a lengyel baloldal két legerősebb szereplőjének a lendületét, azt hűen érzékelteti a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció népszavazással kapcsolatos bírálata. Mint azt a referendum jelentőségének elbagatellizálása kapcsán Donald Tusk, a KO legnagyobb pártjának elnöke elmondta, „a PiS [Jog és Igazságosság] cinikusan, kizárólag a választások miatt találta ki a migrációs népszavazást. A kormánynak nincs valódi migrációs politikája.”

Amennyiben bárkinek is ismerősen csengene ez a fajta baloldali, a migrációval és az azzal megküzdeni szándékozó, kifejezetten szuverenista és innovatív politikán alapuló stratégia éles kritikája, nagyvalószínűséggel arra az évekkel ezelőtti magyarországi politikai patthelyzetre asszociál, amelybe akkor - a mostani lengyel ellenzékhez hasonlóan – épp a magyar ellenzék került. Emlékezetes, hogy egy évvel azután, hogy az Európába százezerszámra özönlő migránsok szétosztására Brüsszel a Soros-terv belengetésével válaszolt,

a magyar választópolgárok akaratának népszavazáson keresztüli képviseletét a brüsszelit elittel szemben.

Ennek eredményeképpen a 2016-os kvótareferendumon egészen példátlan, 98 százalékos egyetértés alakult ki hazánkban azzal kapcsolatban, hogy sem külföldi szervezet, sem pedig nemzetközi kényszerközösség nem dönthet a magyarok helyett abban a kérdésben, hogy Magyarországra kiket telepítsenek be. Mondani sem kell, a több mint 3,3 millió egybehangzó szavazat nemcsak a brüsszeli establishmentnek üzent, hanem annak a magyar és nemzetközi baloldalnak is, amely a jelenlegi lengyelhez hasonlóan a lehető legcinikusabban állt mind a migráció, mind pedig a népszavazás kérdéséhez. Hiszen idézzük csak fel, miközben a Gyurcsány vezette DK például a népképviselet legfőbb lehetőségének a bojkottjára szólította fel a választókat, addig az üggyel kapcsolatban az MSZP a lengyel Polgári Platformhoz hasonlóan, a politikai dilettantizmust megtestesítve kifejtette,

Természetesen hét év távlatában könnyebb az efféle politikai kezdeményezéseknek az eredményességét megítélni, ám kimondottan beszédes, hogy a lengyelek számára – a magyar gyermekvédelmi törekvések mellett – immár a kvótanépszavazás ügyében is hivatkozási ponttá vált az Orbán-kormány. Ha pedig a nyugati elit bármely tagjában kétségek merülnének fel azzal kapcsolatban, hogy e Brüsszellel vívott konfliktus vajon mennyire lesz produktív, elég csak rátekintenie az európai politikai térkép közelmúltban látott átrendeződésére. A svéd, olasz és görög jobbratolódás után immár Németország egyes járásaiban, illetve Spanyolországban is konzervatív reneszánsz van előkészülőben, miközben egy olyan progresszív fellegvárnak hitt országban, mint Hollandiában az egyik legrutinosabb kormányfőt, Mark Rutte-ét teljes egészében felemésztette a migráció kérdése. Mindezek alapján úgy tűnik, az orbáni stratégia alkalmazásával végleg bebiztosíthatja esélyeit a lengyel jobboldal.