Az erőmű köré épült várost, Enerhodart, és így a zaporizzsjai reaktorokat is veszélyeztetik a harcok. Az oroszok és ukránok továbbra is egymást teszik felelőssé a támadásokért.
Enerhodar polgármestere, a városból korábban már elmenekült Dmitro Orlov provokációval vádolta meg az orosz erőket, Moszkvát pedig „nukleáris zsarolással”.
Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva-barát katonai és polgári közigazgatási főtanácsának egyik tagja azt közölte, hét sebesültről tudnak, két ember állapota súlyos. Egyúttal azt vette az ukrán erők szemére, hogy a támadással igyekeznek megakadályozni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőinek közelgő látogatását.
Mindkét fél videofelvételeket is közzétett, amelyeken lakónegyedekben lángoló autók láthatók.
Az egyik, közösségi oldalon terjedő felvételt alább tekinthetik meg: