Pedig, ha az ember egy lépéssel közelebbről vizsgálja magát a koncepciót, könnyen az a benyomás alakulhat ki benne, hogy valójában mégsem egy online piacteret lát, hanem egy hagyományos munkáltatót (de legalábbis egy digitális munkaerő-közvetítőt). Csakhogy a „nem-alkalmazó” platformok jelen állás szerint sok szempontból különböznek a hagyományos munkáltatóktól; egyike ezeknek a jelentőségteljes különbségeknek az, hogy a „haknimunkást” sok esetben algoritmus irányítja a mindennapi feladatteljesítés során. Ez azért probléma, mert a mesterséges intelligencia alkalmazásakor sokszor merül fel a technológia „fekete doboz”-jellege. Ez alatt azt kell érteni, hogy a laikus, sőt, sok esetben a szakképzett informatikus sem tudja pontosan, hogy a mesterséges intelligencia milyen szempontok szerint dönt. Az tehát, hogy egyelőre a munkavállaló kifejezés helyett jobb híján a „haknimunkás”, munkavégzés helyett pedig „feladatteljesítés” kifejezéseket használjuk, nem véletlen.
A munkavállaló és a munkavégzés kifejezések ugyanis a munkajog által védett és szabályozott fogalmak – olyan fogalmak, amelyek jelenleg a „haknigazdaságra” nem alkalmazhatók. Ezen változtathat az Európai Bizottság jogalkotási javaslata, amely Brüsszel becslése szerint
közel 4 millió embert érinthet.
Az Európai Bizottság javaslata éles határvonalat húzna a haknigazdaság és a hagyományos munkaviszony között. Egy jogviszony ugyanis a jövőben meghatározott kritériumok teljesülése esetén minősülhetne haknigazdaságnak; ha ezek a kritériumok nem teljesülnek, a platform és a munkavállaló közötti jogviszonyt hagyományos munkaviszonynak kell minősíteni.
A jogalkotás fókuszában az áll, hogy a platform milyen terjedelmű ellenőrzési jogot gyakorol a dolgozó felett. Méri-e a teljesítményét? Dönt-e arról, hogy mennyit kereshet a dolgozó, vagy megszabja-e azt, hogy milyen ruhát hordhat a munkás, miközben épp szolgálatot teljesít? Dönthet-e a munkaidőről?