Bevásároltak a románok: amerikai lopakodók fognak járőrözni a Kárpátokban
32 darab ötödik generációs F–35-ös harci repülőgép érkezik a szomszédos országba.
Most vasárnap, július 11-én parlamenti választást tart Moldova: a tét a Nyugat vagy a Kelet felé történő közeledés. A nagyobb hatalmak között őrlődő Moldováról Sass Gyula Leventével, Magyarország volt kisinyovi vezető konzuljával beszélgettünk.
Maia Sandu moldovai elnök tavaly decemberben lépett hivatalba, de féléves regnálása alatt nem tudott miniszterelnököt kinevezni – erre a mostani előrehozott választásokat követően nyílhat majd lehetősége. Ki kormányozta valójában Moldovát Sandu elnök hivatalba lépése óta?
Egy június 9-én közzétett moldovai közvélemény-kutatás eredményei szerint a moldovaiak 65%-a azt gondolja, hogy Igor Dodon orosz befolyásolásolás alatt áll, míg 44%-uk nyilatkozott úgy, hogy Maia Sandu európai és amerikai sugalmazásokat követ, a valós helyzet persze ennél jóval összetettebb. A Moldovai Köztársaság geopolitikai helyzete és sajátosságai, a nagyhatalmak egymáshoz fűződő viszonyai és a térség iránt mutatott fokozott érdeklődésük mindig egy nagyon különleges mátrixba helyezték az országot, így a vezetőket is.
Hogyan is néz ki Moldova a választások előtt, és milyen tényezők befolyásolhatják leginkább annak kimenetelét?
A moldovaiak túlnyomó többsége
Gondoljunk csak bele: egy nagyjából Magyarország egyharmadának megfelelő területen teljes nemzetiségi békében él együtt sokféle náció: moldáv, román, ukrán, gagauz (az egyszerűség kedvéért: keresztény török), orosz, bolgár, roma, lengyel elszármazottak, sőt, egészen kevesen még magyarok is. Van ugyan egy, a nemzetközi közösség által el nem ismert ún. Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság – ami megint csak az orosz-román, másképpen a keleti-nyugati geopolitikai egymásnak feszülések súlyos mellékterméke –, létezik ugyanakkor egy törvényesen működő Gagauz Autonóm Terület, egy működő nemzetiségi alapú autonóm tartomány! És ugyanez felmerült a bizonyos fokú kulturális autonómiával már rendelkező bolgár közösség vonatkozásában is. Ezek nagyon is figyelemre méltó modellek lehetnek a romániai magyar kisebbségi önszerveződés szempontjából is!
Más kérdés, hogy – noha a Moldovai Köztársaság alapvetően kétnyelvű (orosz és román) a mindennapi kommunikációban – az utóbbi időben a román nyelvnek és kultúrának egy jól érzékelhető, intenzív térfoglalása zajlik ott, és úgy tűnik, hogy ez Nyugatról külső támogatást is élvez. Ötéves külszolgálatom alatt viszont rengeteg emberrel beszélgettem az egyszerű vidéki pásztorembertől a fővárosi nagypolitika képviselőjéig. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy a román állampolgárságot a román egyszerűsített honosítással igénylők túlnyomó többsége nem valami nemzeti hovatartozás alapú indíttatással bír. Egyszerűen pragmatikus szempontok – a jobb boldogulás, olykor a túlélés, az Európai Unióban való szabad mozgás, munkavállalás, üzleti és egyéb tevékenység lehetősége („az Uniós útlevél”) – vezérlik őket.
A „pragmatikus tényező” ugyanakkor nagyon is meghatározhatja a közelgő választások kimenetelét, és hosszabb távon is befolyásolhatja az ország sorsát. Ezt a legutóbbi közvéleménykutatások is alátámasztják.
Sandu elnök pártja, a PAS az elmúlt egy hónapban szédítő mértékben tudta növelni társadalmi támogatottságát. Mik az elnökség első fél évének eredményei, amelyek ehhez a javuláshoz alapot adnak?
Maia Sandu erős korrupcióellenes fellépést hirdetett meg a választási kampány során, azt ígérte, hogy megszabadítja az országot a szegénységből, elszámoltatja a hatóságokat, és megerősíti az Európai Unióval fenntartott kapcsolatokat. A kampányüzenet pozitív, egységre hívó volt, az igazságosság, a jogállamiság és korrupcióellenesség iránti vágyakozásokra és elvárásokra alapozott.
Az első száz napról szóló áprilisi jelentésében Sandu három prioritás mentén – egészségügyi és gazdasági kríziskezelés, nemzetközi kapcsolatok revitalizálása, intézményes korrupció felszámolása –, 44 eredményes beavatkozásról beszél, amelyek ambiciózus mozgást sejtetnek ugyan, de hogy ez mire lesz elég, az még a távoli jövő titka. Az ellenzéke éppen ezeken a területeken vádolja látszattevékenységgel és eredménytelenséggel.
– jelentős üzemanyag-áremelkedés volt például –, a lakosság közérzete nem jó. A választópolgárok jelentős része kiábrándult és elkeseredett. A pusztán pragmatikus okok – lásd életkörülmények, biztonságérzet remélt javulása legalább középtávon – inkább a nyugati orientáció felé billenthetik a mérleget. Ugyanakkor az is igaz, hogy a választópolgárokban mozog egyfajta moldovanizmus és euroszkepticizmus, és sokan tartanak attól is, hogy az ország esetleg erősebben sodródik majd a román érdekszférák felé.
Az elnöknek viszont nemrég sikerült elérnie egy régi politikai célját – végre kiírhatta az előrehozott választásokat, hogy lecserélje az útjában álló parlamentet. Ez is eredmény?
Moldova parlamentáris köztársaság, az államelnök relatíve kevés mozgástérrel rendelkezik. Az, hogy Sandu önmaga vagy valamilyen alkuháttérrel képes volt feloszlatni a parlamentet, már önmagában egy fegyvertény. Egy június 20-án közzétett közvélemény-kutatás pedig azt mutatja, hogy a moldovaiak akár alkotmánymódosítást is lehetővé tevő többséggel ruháznák fel.
Sandu az előrehozott választást alkotmányjogilag is támadhatóvá tette azzal, hogy Natalia Gavriliţa volt pénzügyminisztert egymás után kétszer is miniszterelnöknek jelölte – annak ellenére, hogy Gavriliţa esélytelen volt, egy másik jelölt mögött pedig többség sorakozott fel a parlamentben. Mi oka volt az elnöknek erre?
Moldovának december 23-a óta nincs hivatalos kormánya, amióta Ion Chicu kormányfő lemondott – éppen egy nappal Sandu államelnöki beiktatása előtt. Chicu kormánya egy instabil koalíció volt Igor Dodon volt elnök szocialistáiból (PSRM) és a Vlad Plahotniuc oligarcha Demokrata Pártjából (PD). Plahotniuc most éppen azért küzd, hogy ne adják ki az Egyesült Államokból – vagy Törökországból, esetleg a Közel-Keletről, ki tudja hol is van igazából – a moldovai korrupciós vádak miatt. A koalíció 2019 novemberi hatalomra kerülése után csak 51 parlamenti képviselőt tudhatott magáénak a 101-ből. Sandu először Natalia Gavriliță volt pénzügyminisztert jelölte Chicu helyére, mert nagyon jól tudta, hogy a parlament nem fogja megszavazni. Moldova alkotmánya szerint
Februárban az alkotmánybíróság kimondta, hogy Sandu alkotmányellenesen járt el, amikor kétszer javasolta Gavriliță-t, azzal érvelve, hogy az elnöknek el kellett volna fogadnia 54 (főként a PSRM-ből származó) parlamenti képviselő javaslatát Mariana Durleșteanu volt brit nagykövet kinevezésére. Akkor Sandu kijelentette: „Többször is elmondtam, hogy Moldova csak új parlamenti választások útján léphet előre.”
Mennyire tekinthető politikailag független, pártatlan szervnek a moldáv Alkotmánybíróság?
Erre a kérdésre példával válaszolnék. A 2019. februári moldovai parlamenti választások egyetlen párt számára sem nyújtottak egyértelmű előnyt. Júniusban az Európa-párti ACUM és az Oroszország-párti PSRM egy Maia Sandu vezette törékeny koalíciós kormány mellett tették le a voksukat. Az új kormány kinevezését azonban technikai indokokkal támadta a Pavel Filip vezette ügyvivő PDM kormány. A két rivális kormány megkérdőjelezte egymás legitimitását. Az Alkotmánybíróság előbb a Demokrata Pártot támogatta, majd valamilyen nyomásra vagy háttéralkura visszavonta döntését, és az ACUM-PSRM koalíciós kormány javára döntött.
2021 áprilisában az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a Parlament Maia Sandu államfő általi feloszlatásának körülményei, illetve a július 11-re előrehozott választások kiírása alkotmányosak. A szocialisták és koalíciós partnereik nem sokkal korábban úgy próbálták ezt megakadályozni, hogy ún. vészhelyzeti-sürgősségi állapotot szavaztak meg illetve hirdettek ki, amit viszont az Alkotmánybíróság nem talált alkotmányosnak. A parlamenti többség nevében bejelentették, hogy nem ismerik el az Alkotmánybíróságnak a törvényhozás feloszlatásáról szóló határozatát, és bizalmatlansági indítvánnyal éltek az állásfoglalást megszavazó három alkotmánybíró mellett, eredménytelenül.
Moldova utóbbi harmincéves történelme során
Ismert, hogy Vladimir Plahotniuc számos esetben élt befolyásolással a testületre, a Velencei Bizottság pedig megállapította, hogy 2019 júniusában az több elfogult és részrehajló határozatot hozott. Akkor a bírák egységesen le is mondtak hivatalukról, a testületet feloszlatták, majd újat neveztek ki.
Igor Grosunak, a PAS párt vezetőjének, egyszersmind legutóbbi miniszterelnök-jelöltjének szánja-e a miniszterelnöki bársonyszéket Sandu? Ha igen, milyen politikus ő, Moldova jövője, európai-orosz viszonylatban elfoglalt helye, szakpolitikái szempontjából mi várható tőle?
Az 1972-es születésű történész-politikus volt már Sandu helyettese az oktatási tárca élén, később rövid ideig miniszterelnöki megbízott, nagyjából a magyarországi humán minisztériumnak megfelelő portfólióért felelt. Sandu pártja, a PAS egyik alapítója és főtitkára, a 2019-es választásokon az ACUM választási blokkban indult, listáról került be, mert egy vidéki kerületben az akkori miniszterelnökkel, Pavel Filippel szemben alulmaradt. Jelenleg parlamenti képviselő, több, nyugatias, főleg jogvédő és ifjúsági civil szervezet tagja, többek között az Amnesty International Moldova egyik alapítója. A 2020. őszi elnökválasztásokon része volt egy akcióban, amikor is saját autójával torlaszolt el egy utat, annak érdekében, hogy ott a Dnyeszteren túlról érkező, vélhetően baloldali szavazók ne jussanak el a szavazás helyére.
Úgy véli, hogy az előrehozott választások kiírása feltétlenül szükséges volt, mert a jelenlegi, leköszönő, ügyvivő parlament még Plahotniuc-Dodon maradvány, amelyik szerinte rendszeresen akadályozza a progresszív erők munkáját. Bár nem tartja teljesen kizártnak a baloldali blokk újabb térfoglalását a választásokon, bízik a győzelemben. Előrevetíti, hogy ebben az esetben a PAS korábbi szövetségesével, a DA-val képzelik el a kormányalakítást. Határozottan az európai uniós utat jelöli meg követendőnek, ugyanakkor pragmatikus kapcsolat kialakításáról beszél Oroszország vonatkozásában. Választási kommunikációjában mozgósít, széles tömegekhez szól, igyekszik a pártot és annak üzenetét a rurális és alacsonyabban képzett tömegekhez is elvinni.
A sajtó és az elemzések rébuszokban beszélnek Maia Sandu „nyugati orientációjáról”. Mik lehetnek valójában azok a konkrét, geopolitikai jelentőségű lépések, amikre Sandu készül, ha sikerül egy hozzá lojális kormánynak hatalomra jutnia?
2020 decemberében, elnökké történt megválasztása körül, Sandu a transznisztriai orosz csapatok kivonásának sürgető szükségszerűségéről beszélt egy nyilatkozatában – ez a Moldovával kapcsolatos nyugati politikai kommunikáció egyik vesszőparipája. Putyin elnök gratulált Sandunak, és úgy fogalmazott: semmi újat nem mond, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy
A közelgő választásokon könnyen előfordulhat, hogy egyetlen politikai formáció sem lesz képes az önálló kormányalakításra, ezért a győztesnek koalíciós partner után kell majd néznie. Összetett belső pártpolitikai összefüggések miatt Sandu pártja, a PAS számára vagy az marad, hogy egy nyíltan orosz-szimpatizáns párttal, Renato Uszatij, az orosz többségű Bălti város polgármesterének pártjával keres valamiféle szövetséget az ún. kommunista-szocialista blokk ellenében, vagy a korábbi ACUM választási blokkbéli társával, a DA-val szövetkezik újra. Lényeges aspektus viszont, hogy akár a nyíltan a Romániával való egyesülést szorgalmazó formációk is a közelébe keveredhetnek (PUN, AUR), ennek a későbbi külpolitika alakításában még komoly szerepe lehet.
A külföldi sajtó Moldováról szóló híradásaiból szinte sosem marad ki az a leegyszerűsítő toposz, hogy Maia Sandu elnök „Nyugat-párti”, míg Igor Dodon volt elnök „oroszpárti”. Milyen módon van most jelen a Sandu mögé képzelt „Nyugat” és az ellenfelei mögött sejtett Oroszország Moldovában?
Az Európai Bizottság június 1-jén jóváhagyta a Moldovai Köztársaság 600 millió euró értékű gazdasági helyreállítási tervét a következő három évre. A pénzt támogatások, makroszintű pénzügyi támogatás és beruházások formájában nyújtják, és azok hatásait már a lakosság is érzékelheti. Jelenleg a Moldovai Köztársaság az egyetlen olyan ország az EU Keleti Partnerségében, amely hozzáférhet ilyen brüsszeli támogatáshoz. Tavaly a Moldovai Köztársaság elmulasztotta az Európai Unió makroszintű pénzügyi segítségnyújtási programjának harmadik, 40 millió euró értékű részletét, mert nem hajtotta végre az összes szükséges reformot, és további 50 millió euróról is le kell mondania egy másik brüsszeli segélyprogramból, ha szeptemberig nem módosít egy sor törvényt. A folyósítás feltétele a reformok folytatása, különösen az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem területén. Látható tehát, hogy Moldova kitettsége, függősége elég nagy ebben a vonatkozásban. Az országba beáramló pénzügyi források és anyagi javak tekintetében komoly szerepe van a nyugati diaszpórának is, ők döntően oda is szavaznak. Külön botrány volt, hogy a Moldovai Választási Bizottság volt szocialista politikus főtitkára igyekezett is korlátozni a külhoni szavazókörök számát.
A központi és a helyi adminisztráció megtisztítása nem könnyű feladat. Vladimir Plahotniuc távozása után Igor Dodon alapvetően a helyükön hagyta az előző rendszer embereit, és egyes meghatározó vélemények szerint közülük számosan belülről erodálják Sandut. Ezt „kompenzálandó”, Sandu deklaráltan külföldi, nyugati segítséget kért.
Ugyanakkor az ország nyilvánvaló érdeke valamiféle kiegyensúlyozott kapcsolat Oroszországgal is, és ezt maga Sandu is többször deklarálta. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis az ott élő történelmi múlt, a kultúrához természetes módon kötődő népesség, az orosz, ukrán és gagauz politikai preferenciák, a román unionizmus legfeljebb 35%-os támogatottsága, de még kevésbé a moldovai árut és munkaerőt felvevő orosz piac. Ennek feltételéül persze Sandu a Moldovai Köztársaság területén lévő szakadár, ún. Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság területén állomásozó, ún. békefenntartó orosz csapatok kivonását szabja. A kérdéskörben pedig bizonyosan gazdagon jelen vannak egyes euroatlanti aspektusok is.
Milyen módon tud a moldáv belügyekbe beavatkozni Oroszország, ha neki nem tetsző fejleményeket lát, és egyáltalán miért fontos neki a vele nem szomszédos, apró, szegény Moldova?
Oroszország számára a Moldovai Köztársaság – Ukrajnához és Fehéroroszországhoz hasonlóan – földrajzi elhelyezkedésénél fogva és gazdasági szempontból is stratégiai fontosságú. Moldova a történelmileg hagyományos délnyugati és balkáni inváziós útvonalon fekszik. Odessza stratégiai kikötője, az orosz Fekete-tengeri flottának otthont adó Krím-félsziget katonaliag értelmezhető közelségében, Moldovától néhány kilométerre van. Része az Oroszországot Európával és Törökországgal összekötő energiatranzit-hálózatnak. Moszkva támogatja a szeparatista, ún. Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaságot, ott több, mint ezerfős katonai kontingenst és nagy mennyiségű fegyvert állomásoztat. Nem mellesleg a gazdasági kapcsolatok sem elhanyagolhatóak. Kétség nem fér hozzá, hogy
Ebbe persze beletartozhat akár az is, hogy nagyhatalmi körökben, a nagyhatalmak szempontjából megnyugtatónak gondolt, Oroszországgal és másokkal is közös megoldást találnak a térség jövőjére.
Igor Dodon elnök tavaly decemberi leváltásával nagy pofont kapott a moldáv baloldal, és az elmúlt hónap a népszerűségük jelentős csökkenését hozta. Mi lehet Dodonék visszatérési terve?
Dodon politikai kommunikációjában évek óta visszatérően szerepel egyfajta moldáv nemzeti-nacionalista, illetve keresztény-konzervatív motívum. 2020. novemberében így nyilatkozott Maia Sanduról: „Nem engedem, hogy átadjuk az országot sem az oroszoknak, sem a románoknak. Az államiság prioritás számomra. Maia Sandu úgy nyilatkozott, hogy egy népszavazáson a Romániával való egyesülés mellett voksolna. Nem fogok olyan értékeket támogatni, amelyek nem a sajátjaink. Nem veszek részt melegfelvonulásokon, mint Maia Sandu.”
Szakértők többször, így a 2020. novemberi elnökválasztások előtt is
Tekintve a térségben fokozottan jelenlévő és megnyilvánuló nagyhatalmi politikai érdekeket és érdekütközéseket, ez nem is teljesen lehetetlen. Ugyanakkor Maia Sandutól sem idegen a szoros kapcsolattartás egyes tengerentúli vagy európai civil szervezetekkel.
Moldova Ukrajna és Románia közé ékelődő, szegény, gyenge infrastruktúrájú agrárország, körülbelül egymillió moldáv Nyugaton, háromszázezer pedig Oroszországban dolgozik. Milyen külpolitikai irányvonal segíthet egyáltalán Moldovának gazdaságilag talpra állni? A Nyugat, az oroszok, vagy mások?
Hosszabb külszolgálatom alapvető tapasztalata, hogy a Moldovai Köztársaságot csodálatos népek lakják, az ország nagyszerű értékek őrzője. Az évszázadok során megtanulták, és a legmesszebbmenőkig gyakorolják az egymás iránti elfogadást, a toleranciát és a békés együttélést. Szorgalmasak és megoldáskeresők. Ebből a szempontból biztosan sokaknak példát adhatnak Európán innen és túl. A valósággal toszkán jellegű tájakat korábban méltán nevezték a Szovjetunió éléskamrájának, és ez a potenciál most is benne van. Ahogy korábban mondtam, Moldova egy rendkívül komplex politikai valóság, ammelynek sorsára a nagyhatalmi törekvések döntő befolyással lesznek. A helyi erőknek ebben a mátrixban kell szelíden és okosan, higgadtan és kiegyensúlyozottan gondolkodniuk és cselekedniük.
Nyitókép: MTI/EPA/Dumitru Doru