Dárdai magyar segítője nem ért egyet Gulácsi Péter megnyilvánulásával

2021. április 05. 10:58

„Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom” – mondta Petry Zsolt.

2021. április 05. 10:58
null

Petry Zsolt, a Hertha BSC magyar kapusedzője nagyinterjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben kitért többek között a hazai futballválogatott szereplése mellett Gulácsi Péter nagy port kavaró, az LMBTQ közösséget támogató kiállására is.

A magyar válogatott nagyot lépett előre

Petry szerint a nemzeti tizenegy a Rossi-érában hatalmasat lépett előre a „Storckkal a végén már döcögő, majd Leekensszel egy helyben topogó” állapothoz képest. A szakember az elmúlt időszak zajos sikerei helyett inkább az olyan mérkőzéseket emelte ki, mint a San Marino és az Andorra elleni, ugyanis szerinte a nemzetközi futballelit rendkívül szoros,

Így fordulhatott elő többek között az is, hogy Észak-Macedónia válogatottja idegenben győzte le Németországot, „korábban ilyet el sem tudtunk képzelni” – tette hozzá.

Gulácsi véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet

Petry az interjú során Gulácsi Péter az LMBTQ közösséget támogató megnyilvánulásával kapcsolatban elmondta, hogy „Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet”. Ezt követően megjegyezte, hogy „elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét”  

– tette hozzá a kapusedző.

A sportolók közéleti állásfoglalásaival kapcsolatban Petry meglehetősen határozottan foglal állást: „A sportolókat, adott esetben Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak. Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom.”

Nem megengedhető, hogy a konzervatívok véleményét ritkábban tolerálják

Az interjú végén a Hertha BSC stábtagja elmondta, hogy teljes mértékben a nemzeti, konzervatív oldallal szimpatizál társadalompolitikai kérdésekben. 

A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy.

zárta interjúját Petry Zsolt.

Címlapkép: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antares007
2021. április 06. 17:04
A német: legjobb náci legjobb bolsi legjobb libsi és stb... csak éppen se nemzet se nép még vala mennyire egységes nyelvük sincs hát hogy legyen ezeknek gerincük és civil kurázsijuk?
yndi
2021. április 05. 22:26
Én edzőként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben. Elvégezném azt a munkát, amit a klubom elvár tőlem. A közvéleményt megosztja a társadalmi kérdésekben kinyilvánított vélemény. Az edzőket, adott esetben Petry Zsoltot azért szeretik az emberek, mert bravúrral edz, vagy megtanít megfogni egy tizenegyest, és szenzációs teljesítményt nyújt a munkájában. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis edzőnek. Hogy mégis mi késztethette Zsoltot arra, hogy kiálljon egy korrupt, gyűlöletre uszító, autoriter rezsim mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.
Isten jobb keze
2021. április 05. 19:22
Az egy nagyon hasznos jószág. Nem tudta?
tothpal
2021. április 05. 19:07
Gulácsi értelmi képességeit nem kellene minősíteni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!