Trump terve elsőként segíti elő a békét Izrael és a palesztinok között anélkül, hogy izraelieknek el kellene hagyniuk otthonaikat Ciszjordániában – tette hozzá.
Védelem, orvostudomány, mezőgazdaság, turizmus és technológia
Trump és Netanjahu tanácsadói hétfőn együtt az El Al izraeli légitársaság gépével az emírségekbe repülnek, hogy ott elvégezzék az utolsó simításokat a Kushner által említett kétoldalú megállapodáson, amely rendezi a kapcsolatokat a két ország között. Ez lesz az első repülőjárat Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között. A Reuters értesülése szerint a gép átrepül majd Szaúd-Arábia területe felett, és ez azért fontos, mert izraeli gép még sosem repült be szaúdi légtérbe, legalábbis nem úgy, hogy a nyilvánosság erről tudomást szerezhetett.
Az izraeli delegáció élén a nemzetbiztonsági tanács vezetője, Meir Ben-Sabbat áll. A küldöttségben fontos izraeli tisztviselők utaznak, köztük a miniszterelnöki hivatal megbízott igazgatója, valamint a külügyminisztérium főigazgatója. Az augusztus 13-án bejelentett egyezménnyel Egyiptom és Jordánia után az Egyesült Arab Emírségek lett a harmadik arab ország, amely teljes diplomáciai kapcsolatokat alakít ki Izraellel.
Az azóta eltelt hetekben szinte azonnal közvetlen telefonvonalakat létesítettek köztük, és a két ország miniszterei barátságos telefonbeszélgetéseket folytattak egymással. Elsősorban a védelem, az orvostudomány, a mezőgazdaság, a turizmus és a technológia fejlesztések terén törekednek együttműködésre a jövőben.