A nemzeti alkotmányos értékek megőrzésének fontossága a digitális platformok korszakában

Az elmúlt évek tapasztalatai igazolták, hogy a közéleti viták egyre nagyobb szeletének helyet nyújtó közösségi platformok nemcsak új lehetőségeket kínálnak, hanem súlyos fenyegetést is jelentenek. Dagadó botrányok közepette, mintegy fél évvel ezelőtt jelentette be a Facebook egy felügyeleti testület – Oversight Board – felállításának tervét. Ez az elképzelés azonban még több dilemmát vet fel, mint amennyit megválaszol. Ha ugyanis a demokratikus legitimációval egyáltalán nem rendelkező Oversight Board – alkotmányjogi korlátoktól függetlenül – saját maga fog dönteni abban, hogy mely vélemények fogadhatók el és jeleníthetők meg a közösségi platformon, akkor a Facebook nagyobb befolyásra tehet szert az egyes országokban zajló közéleti viták kereteinek és a véleményformálás mércéinek a kijelölésében, mint a nemzeti törvényhozók vagy alkotmánybíróságok.

A Facebook alapítója és vezetője, Mark Zuckerberg mintegy fél évvel ezelőtt jelentette be, hogy egy „független” felügyeleti testületet – úgynevezett „Oversight Board” - ot – tervez létrehozni. A testület fő feladataként pedig azt jelölte meg, hogy felülvizsgálja a közösségi platformon megjelenő tartalmakról hozott döntéseket, illetve ezzel formálja és alakítsa a vállalat tartalomszabályozó gyakorlatát. Ezt a bejelentést a cég tevékenységét körül ölelő „naiv és utópisztikus idealizmus” megtörése, valamint annak a botránysorozatnak a kirobbanása előzte meg, amelynek tetőpontját Mark Zuckerberg amerikai Kongresszus előtti meghallgatása jelentette 2018 áprilisában. Nyilvánvaló, hogy az immáron több mint két milliárd felhasználót magáénak tudó vállalkozás egyfelől ezzel az intézkedéssel kívánja elhárítani az egyre fenyegetőbb versenyfelügyeleti és más kormányzati vizsgálatokat, másfelől pedig a fogyasztói bizalmat megszilárdítva további üzleti növekedést elérni. A bejelentésben vizionált testület felállítása ugyanakkor több kérdést – és kétséget – vet fel, mint amire választ nyújt. Mindez jól példázza a jelenkort jellemző „globalizáció” és „digitalizáció” jelenségeiből fakadó veszélyeket, valamint az államok erre nyújtott - eddig meglehetősen gyámoltalan - válaszait. A globalizáció jelenségével összefüggésben a harvardi professzor, aki egyben az ENSZ korábbi különmegbízottja, John Gerard Ruggie úgy fogalmazott, hogy a jelenkor világát egyre inkább egyfajta „governance gap”, vagyis „szabályozási vagy kormányzási szakadék” jellemzi. Ez a kifejezés lényegét tekintve a gazdasági globalizáció eredményeként látható és érzékelhető hatalmi átformálódást szemlélteti. Eszerint az elmúlt fél évszázad integrálódó piacain a tőkemozgás és a vállalkozásalapítás egyre nagyobb szabadsága – és nem mellesleg ezek erős alkotmányjogi és nemzetközi jogi védelme – teret nyitott a globális vállalati működés előtt. Az ilyen jogi alapokon megerősödő transznacionális vállalatok, valamint a legnagyobb részben általuk irányított globális vállalati láncok – vagy más néven transznacionális termelési és szolgáltatási hálózatok – egyetlen egységes üzleti stratégia és elgondolás mentén szervezik meg tevékenységüket, vagyis az államhatároktól sok tekintetben függetlenedve működnek. A nemzetállamok ugyanis csak a jogi személyként a joghatóságuk alá tartozó „vállalati láncszemet” képesek szabályozásuk alá vonni, míg a gazdasági egységként megjelenő egészet vagy egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott mértékben. Ez pedig „szabályozási szakadékhoz” vezet. Szintén John Ruggie professzor igazolta egy nemrég megjelent tanulmányában, hogy a transznacionális vállalatokkal, az őket jellemző hatalom, autoritás és relatív autonómia miatt globális intézményként kell számolni. Ez az államelméleti háttér adja meg a gazdasági globalizáció és a transznacionális vállalatok egyre sürgetőbb nemzetállami és államközi szabályozásáról jelenleg zajló jogi viták keretét.

A digitalizáció és vele az olyan digitális közvetítő vállalatok megjelenése, mint a Facebook, a globalizációhoz hasonló, ám annál még sokkal súlyosabb dilemmákat jelentenek az államoknak. Amellett ugyanis, hogy a közösségi média forradalmasítja a kommunikáció tereit, az online környezetben kiépülő világméretű közösségi platform még kevesebb teret hagy a nemzetállami szabályozás és az abból fakadó értékek érvényesülésének, és még érzékenyebben érintheti – és károsan befolyásolja – az embereket megillető alapvető jogok, valamint ezzel együtt a közhatalom demokratikus gyakorlását. A cég alapítása során Mark Zuckerberg nem is nagyon rejtette véka alá elképzelésének forradalomszerű jellegét, amikor úgy fogalmazott, hogy egy olyan digitális nemzetállamot („digital nation state”) kíván építeni, amely megváltoztatja a világot („change the world in a way it needs to be changed”). Persze ennek a naivsága és illuzórikussága mellett veszélyes víziónak a meghirdetését elsődlegesen a cég kőkemény üzleti érdeke követelte meg, amelynek hajtóereje a folyamatos és gyors bűvölés. Üzleti modelljének a lényege ugyanis abban áll, hogy – személyes – adatok szolgáltatásáért cserébe ingyenes részvételi és hozzáférési lehetőséget biztosít a közösségi hálózathoz, illetve az ott elérhető szolgáltatásokhoz. E gyors bűvölés sikerre vitelével pedig nemcsak a közösségi médiapiacon jutott monopolhelyzetbe, hanem emellett számos országban meghatározó szerepre tett szert az emberi kapcsolatok és a közéleti viták alakítása terén azzal, hogy mára már ő maga kínálja az egyik legjelentősebb közéleti vitateret. Éppen az általa kínált szolgáltatás jellege szilárdítja meg monopolhelyzetét és erősíti a domináns szerepét, ugyanis nyilvánvalóan mindenki azon a platformon szeretne jelen lenni, ahol mindenki más is megtalálható, ugyanis ez a hatékony kapcsolatteremtés egyedüli útja. Ebben az értelemben a fogyasztók választása arra szűkül, hogy részt vesznek-e vagy sem a közösségi platformon. Ennél fogva a Facebook-nak csak igen szűk körben van versenytársa vagy helyettesítő terméke. És bár formális értelemben a felek mellérendeltségén és egyenlőségén alapuló magánjogi szerződéses viszony áll fenn a Facebook és a felhasználói között, tartalmát tekintve ez egy egészen eltérő jellegű kapcsolat. Ezt a kapcsolatot ugyanis leginkább egy olyan „alá-fölé” rendeltségi viszony jellemzi, amelyben a közösségi médiaszolgáltató szabályok megalkotásán és érvényesítésén keresztül nem csupán hozzáférést enged a felhasználóknak a platformhoz, hanem a viselkedésüket is aktívan befolyásolja. Ennek megfelelően a felület megtervezése meghatározza, hogy mit láthat a felhasználó; egy adott algoritmus alkalmazása meghatározza, hogy mit olvashat a hírekből és mit észlelhet a világból; a tartalom moderálása pedig azt is meghatározza, hogy mi és hogyan mondható el a közösségi térben. A vállalati politika tehát bizonyos értelemben egy sajátos „kormányzásnak” látszik, hiszen a felhasználók magatartásának folyamatos szabályozására törekszik. Így pedig világosan látható, hogy a Facebook miért sorolható - John Ruggie korábban idézett megfogalmazása szerint - az autoritással és relatív autonómiájával rendelkező globális intézmények közé, és ennek fényében - ijesztő - értelmet nyernek az alapító azon szavai is, amelyek szerint „digitális államot” épít.

Az elmúlt néhány év eseményei világosan igazolták azt is, hogy a közösségi médiaplatform jelenlegi – valós alkotmányos és jogi garanciák nélküli – működése milyen súlyos fenyegetéseket is rejt magában. Az emberek életük egyre jelentősebb részét élik digitális magánplatformokon. És az egyre többek által egyre nagyobb mennyiségben átadott személyes adatok, illetve a cég üzleti modelljének karaktere pedig viszonylag könnyű és hatékony manipuláció veszélyét rejtik magukban. Ezek alapján könnyűszerrel befolyásolhatók a felhasználók üzleti és kereskedelmi döntései, valamint formálható politikai véleményalkotásuk. A közösségi médiaplatform tehát a lakosság üzleti döntései és közéleti vitája feletti ellenőrzés megszerzésére törekszik. Rand Waltzman, az amerikai védelmi minisztérium korábbi kutatója szerint a szolgáltatás és a részvétel ugyan ingyenes, a felhasználók mégis mindenüket átadják ahhoz, hogy manipuláció célpontjává válhassanak. Ennek megfelelően például a titkolt működési elven alapuló algoritmusok által személyre szabottan generált hírfolyamban olyan információk jelennek meg, amelyek a felhasználót a saját kulturális és ideológiai világába – úgynevezett filter bubble - ba – „zárják”, teljesen elszigetelve azoktól a véleményektől és nézőpontoktól, amelyekkel például nem ért egyet. A felhasználók adataihoz történő hozzáférhetőség miatt pedig a kereskedelmi és politikai tanácsadó cégek ezt saját céljaik eléréséhez könnyen kiaknázzák. Ehhez a sajátos működési mechanizmushoz kapcsolódó további súlyos fenyegetést jelent, hogy a közösségi média és a keretei között megalakuló csoportok könnyen félretájékoztatási és propaganda célokra használhatók. Egy olyan országban pedig, ahol a közéleti viták jelentős részének a közösségi média nyújt fórumot, mindez akár fegyver gyanánt is használható és végzetes következményekkel járhat. Ma már egyre inkább igazolást nyert, hogy a Facebook teret adott és ezzel hozzájárult hamis információk és uszító propaganda terjesztéséhez az arab tavasz során, az orosz-ukrán konfliktusban, valamint a Mianmarban élő rohingyák elleni gyűlölet felkorbácsolása során, amely nemrégen etnikai tisztogatáshoz, népirtáshoz és több százezrek meneküléséhez vezetett. Így példák igazolják, hogy a közösségi médián keresztül aláásható a közhatalom demokratikus gyakorlása, valamint ellentét szítható egy ország lakosságának különböző etnikai, vallási vagy más csoportjai között. Ezen események miatt sokak már régebb óta kongatják a vészharangot, és végül az amerikai Kongresszus a tavalyi évben hallgatta meg a Facebook vezetőjét. Ma már nem kérdés, hogy valamit tenni kell, a kérdés az maradt, hogy pontosan hogyan kell a visszásságokat orvosolni. A Facebook mindezek fényében hirdette meg az úgynevezett Oversight Board, vagyis felülvizsgálati testület felállításának tervét.

Mark Zuckerberg – a cég alapításakor elhangzottakhoz kísértetésien hasonló „naiv és utópisztikus optimizmussal” teli – szavait idézve olyan struktúrát képzel el, mint egy „legfelső bíróság (…), amely kimondja a végső szót arról, hogy az emberek társadalmi normáit és értékeit világszerte tükröző közösségi platformon mely vélemények az elfogadhatók.” A nyilvánosságra hozott előzetes elképzelések arról árulkodnak, hogy az Oversight Board olyan „szakértőkből” szerveződik, akiket elsőként a Facebook választ, majd pedig később a tagokat a Facebook javaslatára a testület saját maga hagyja jóvá. Külön alapon keresztül ugyan, de végső soron a Facebook biztosítja a testület működéséhez szükséges anyagi forrásokat. Ebből annyi látható, hogy az Oversight Board működése felett a Facebook, ha közvetetten is, de megőrzi döntő befolyását. Az elképzelésekből az is kitűnik, hogy a testületnek nem az lesz a feladata, hogy teljeskörű jogorvoslati fórumként a közösségi médiaplatformon megjelenő tartalmakkal kapcsolatos valamennyi panaszt elbírálja. Sokkal inkább az, hogy kizárólag alapvető és kiemelt jelentőségű kérdések megválaszolásán keresztül - a legitimitás látszatát keltve - megszilárdítsa a véleménytartalmak szabályozására törekvő vállalati politikát. Ez tűnik ki abból is, hogy a Facebook egyfajta „tanácsadó véleményt” kérhet a testülettől a tartalomszabályozást illető általános kérdésekkel összefüggésben.

A Facebook Oversight Board felállításának előzetes terve kétségkívül a felhasználói bizalom erősítésének irányába hat. Ezzel azonban a problémáknak legfeljebb csak egy kisebb részére nyújthat megoldást, miközben sokkal inkább saját üzleti működésének a megszilárdítását segíti. A közösségi platform szabályait övező felhasználói bizalom helyreállítása ugyanis nyilvánvalóan a további terjeszkedést, és ekként a jelenlegi üzleti modell konzerválását szolgálja. Mindeközben pedig sokkal súlyosabb és még a korábbiaknál is fenyegetőbb kérdéseket vet fel. Ha ugyanis egy digitális óriásvállalat nyújt helyet a jelenkori közéleti viták tekintélyes részének és e vállalat kezében összpontosul annak eldöntése, hogy milyen véleményt szabad és milyet nem szabad formálni, illetve melyek a kívánatosnak és melyek a nemkívánatosnak tartott vélemények, akkor a világ igen hamar egy újfajta cenzúra, vagy gúzsba kötő manipuláció korszakában fogja találni magát. Ezt pedig csak erősíti, hogy a Facebook-nak, illetve a más nagy technológiai cégeknek székhelyt nyújtó Egyesült Államok Legfelső Bírósága legutóbbi döntésében is határozottan visszautasította az alkotmányból fakadó véleménynyilvánítási követelmények és értékek alkalmazását ezekkel a cégekkel, illetve tartalomkorlátozó politikájukkal szemben. Következetesek ugyanis az amerikai bíróságok abban, hogy az alkotmány csak a kormányzattal szegezhető szembe, a magántársaságokat pedig autonómia illeti meg. Ez, a tulajdonosi és vállalkozói – a konkrét esetben pedig szerkesztői – autonómia védelmének az állami ellenőrzéssel szemben jelentős elsőbbséget biztosító felfogás olyan alkotmányjogi értékválasztáson alapuló évszázados joggyakorlat, amelyet az amerikai bíróságok a digitális korszak újszerű kihívásainak és a nagy digitális platformok monopolizáló törekvéseinek dacára sem kívánnak még újragondolni. Ez az amerikai felfogás pedig jelenleg hozzájárul ahhoz, hogy a nagy technológiai cégek saját vállalati politikája és tartalomkorlátozó normarendszere világszerte szabadon érvényesülhessen akár a nemzeti alkotmányos értékektől és elvárásoktól eltérően vagy azoktól függetlenül.

Sem a Facebook, sem pedig más transznacionális vállalat nem hordozza magán az államiság jegyeit, és éppen ezért sem tőlük elvárni, sem pedig számukra átengedni nem lenne szabad a véleménynyilvánítás fórumaként szolgáló a közéleti viták kereteit meghatározó jogi mércék kialakítását, illetve végső soron a nyilvánosság feletti védelmet. Legyenek bármilyen erősek vagy kiterjedtek, valljanak bármilyen idealisztikus vagy utópisztikus elképzelést is a világról, sem a vállalatok, sem pedig a transznacionális vállalatok nem rendelkeznek demokratikus legitimációval, és nem áll mögöttük olyan társadalmi szerződés, amelynél fogva alapvető jogok gyakorlásáról dönthetnének vagy ilyen döntésre igényt formálhatnának. Különösen olyan kérdéseket illetően, mint például a vélemények emberi méltóság és más védendő értékek szabta határa vagy a magánszféra terjedelme és a védendő adatok köre, ahol a nemzeti alkotmánybíróságok döntései egy-egy társadalomban mélyen gyökerező kulturális és világnézeti értékegyensúlyt is tükröznek. Az Oversight Board felállítása szükségszerűen együtt jár az uniformizálódó tartalomszabályozási elvek megerősödésével, ami pedig gyengíti a nemzetállamok nyilvánosság feletti befolyását és a közéleti véleményformálás alkotmányjogi mércéinek meghatározásában játszott szerepét.

Egyedül az állami jogrendszerekben biztosított a népszuverenitást és közérdeket érvényesítő demokratikus jogalkotás, valamint egy-egy közösség értékeit tükröző, társadalmi szerződésen nyugvó és a nyilvánosság feletti alkotmányos védelmet felügyelő bíráskodás. Sürgető szükség van ezért arra, hogy a nemzetállamok felismerjék a közösségi médiaplatformok üzleti modelljének alapvető természetét, illetve azt, hogy – John Ruggie–t ismét visszaidézve – viszonylagos autoritásuk és autonómiájuk révén a közéleti viták terének lényeges szeletét ellenőrzésük alá hajtva szabályozzák és befolyásolják a felhasználóik véleményformálását, valamint ezen keresztül magát a véleménynyilvánítás fórumaként szolgáló nyilvánosságot. Éppen ezért sürgető szükség van arra is, hogy az államok átgondolják, hogy milyen nemzeti vagy államközi eszközökkel lehet a nemzeti alkotmányok értékrendszerét és követelményeit alkotmányos megalapozottságú szabályozással érvényesíteni a közösségi médiaplatformokkal szemben. Vagyis a nemzetállamoknak törekedniük kell annak a „szabályozási szakadéknak” az áthidalására, amelyet a digitális platformok vállalati normarendszerének globális érvényesülése idéz elő a nyilvánosság tekintetében. Ellenkező esetben a Facebook által felállítani tervezett Oversight Board vagy más hasonló testület alkotmányos legitimáció hiányában igen hamar nagyobb befolyást fog gyakorolni a közéleti viták kereteinek és a véleményformálás mércéinek meghatározására, mint a nemzeti törvényhozók vagy alkotmánybíróságok.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.