Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Orbán: Részesei vagyunk a grúz sikernek

2012. szeptember 27. 11:17

A magyar kormányfő a kutaiszi nemzetközi repülőtér átadásán kijelentette: hazánk büszke arra, hogy részese lehet Grúzia sikertörténetének.

2012. szeptember 27. 11:17

Magyarország részese lehetett Grúzia sikertörténetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kutaisziben, ahol megnyitották a második legnagyobb grúz város nemzetközi repülőterét, amelynek építési munkálataiban öt magyar cég is részt vett. „Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan ország sikertörténetének lehetünk részesei, amely egyértelművé tette, euroatlanti integrációra törekszik. Számíthatnak ránk, számíthatnak a támogatásunkra azon a hosszú úton, amely önök előtt áll” – mondta beszédében a kétnapos grúziai látogatáson tartózkodó kormányfő, aki Miheil Szaakasvili grúz államfő társaságában nyitotta meg az új repteret.

Orbán Viktor szerint ma, amikor minden ország keresi a kiutat a válságból, az ilyen események, mint egy nemzetközi reptér megnyitása, bizonyítják, hogy vannak olyan országok, amelyek már megtalálták a helyes utat. A grúz politika emiatt értékes Magyarország számára – folytatta –, a kríziskezelés ugyanis nehéz feladat, de az a politika, amellyel a válságkezelés közben is magasan lehet tartani a gazdasági növekedést, egyértelmű bizonyíték a kiemelkedő munkára. „Bárcsak mi is hasonló eredményt érhetnénk el: ez kivételes lenne az Európai Unióban” – tette hozzá.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a magyarok szeretik a szabadságot, az elmúlt évszázadokban mindig a függetlenségért és a szabadságért harcoltak. „Éppen ezért teljesen megértjük és támogatjuk azokat a nemzeteket, amelyek szintén a függetlenségért és a szabadságért harcolnak, mint a grúzok” – mondta, jelezve, hogy Grúzia mindig számíthat Magyarországra „ebben a bonyolult geopolitikai helyzetben, amelyben a szabadságért és a jólétért harcolnak”.

Beszéde végén utalt arra, hogy néhány nap múlva parlamenti választásokat tartanak a kaukázusi országban, és azt kívánta, a voksolás után is folytatódjon Grúzia euroatlanti elkötelezettsége, és maradjon meg politikai stabilitása. Miheil Szaakasvili grúz államfő köszöntőjében a Magyarország és Grúzia történelmében közös pontot, a szovjet rendszer elleni harcot emelte ki. Üdvözölte, hogy magyar kivitelezők és grúz mérnökök közösen építették meg az ország harmadik nemzetközi repülőterét, amelynek átadása – mint fogalmazott – nagyon fontos esemény Grúzia életében.

A repülőtéri ünnepség után a miniszterelnök a fővárostól, Tbiliszitől 220 kilométerre fekvő Kutaisziben megtekintette a kaukázusi ország parlamentjének új épületét, amelyet idén május 26-án, a grúz függetlenség napján avattak fel. (A grúz törvényhozás tavaly júliusban szavazta meg, hogy a parlament átköltözzön a fővárosból Kutaisziba. A parlament épületének felavatásakor mondott beszédében Szaakasvili elnök egyebek között kiemelte: „a parlament új épülete az új Grúziát jelképezi”. A grúz államfő szerint a törvényhozás áthelyezése az ország egyesítését segíti elő, és csökkenti a fővárosban koncentrálódó politikai hatalmat. „Grúziának így nem egyetlen elitje lesz, és az országot nem egyetlen utcából irányítják majd” – mondta az elnök.)

Orbán Viktor a nap folyamán tárgyal David Bakradze házelnökkel és Ivane Merabisvili grúz kormányfővel. A politikusok várhatóan mezőgazdasági megállapodást írnak alá, és a két ország gazdasági vegyes bizottságának 

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sándor
2012. szeptember 27. 15:41
Foxi-maxi hiéna kórus szerintetek... 2010-re hova tűntek a munkahelyek Magyarországról? .. vajon 2008-ra, a NAGY a jólétben, a dübörgő, GAZDAGSÁG, A SZÁGULDÓ pannon-PUMA idején, HOGYAN és MIÉRT KERÜLT az IMF lélegeztető gépére Magyarország??
Sándor
2012. szeptember 27. 15:38
hajmeresztő történeteket hallhattunk tegnap a foxi-maxi szakértőktől. ... Veres szerint azért vették fel a pénzt, hogy megvédjék a 13. havi nyugdíjat, mint ahogy azt Lendvai Ildikó korábbi MSZP-elnök állította, aztán meg kiderült, hogy változott a terv, és mégis inkább a spekulánsok ellen kellett bevetni az IMF-et. A vállalt feltételekkel kapcsolatban továbbra is titok, mi történt a válság eltagadása és a megállapodás között eltelt néhány hétben. ... bajnai Gordon ugyanis 2008. október elején még azt állította a parlamentben, hogy nincs válság, ... csak a Fidesz gerjeszti, gyurcsányi Ferenc pedig október legvégén már összehívott egy ötpárti találkozót, hogy tájékoztatást adjon az IMF-megállapodásról. -- Felejthetetlen pillanat volt, amikor a színjáték után az exkormányfő kiállt a publikum elé, és közölte, hogy a valutaalap semmilyen feltételt nem támaszt az országgal szemben. -- hát igen jókat lehetne derülni az ilyen üléseken, ha nem tudnánk, hogy a hitelt miért 2014-ig nekünk kell valahogy visszafizetni.
Sándor
2012. szeptember 27. 14:52
Mint az itteni foxi-maxiktól tudjuk... 2010-ig tejjel-mézzel folyó Kánaán volt Magyarországon, a népek vasvillával szárítgatták a pénzt a padláson, nehogy bepenészedjen, dolgozott mindenki, az üzemeinkben, gyárainkban, szénbányákban a bárányok meg odatelepedtek az oroszlánok mellé, ... csak hát jött az Orbán, és azonnal vége lett az idilli békének meg az aranykornak!!
Sándor
2012. szeptember 27. 14:47
A jobboldal történetében először Orbán Viktor kormánya teljes értékű nemzeti fordulatot hajtott végre nemcsak a gazdaságpolitikájában, hanem a törvénykezésében és az új alkotmány megteremtésében is. Miközben a baloldal és a nemzetünk ellenségei részéről esztelen támadása folyik a Magyar nép ellen, és hisztérikus erejű trükkös hazudozás külföldön és belföldön egyaránt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!