A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédbreceli csapat mellett a második H-Tresznak sem volt oka a szomorkodásra, mivel a döntőbe jutás azt jelentette, hogy az SZPCDSE-ECECE mellett a tiszafüredi csapat is ott lesz majd a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőben.
Vasárnap Csepelen, a magyar minifoci-válogatott bázisán folytatódik a kupasorozat, méghozzá bombaerős mezőnnyel. Több csapatot is ki lehet emelni, ugyanis többek között harcba száll a budapesti döntőért Prof. Dr. Fehér Károly vezette Lázár Lovaspark - amelyben több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci játékosok szerepelnek -, de érkezik a friss NB2-es futsalbajnok Maglódi Torna Klubra alapuló Németh Gusztáv vezette HOPE is a tornára.