Az iráni légvédelem sikeresen visszavert egy dróntámadást, amelyet az ország középső részén lévő Iszfahán katonai létesítménye ellen intéztek ismeretlenek – jelentette vasárnap az iráni állami média a védelmi minisztériumra hivatkozva. A tárca az IRNA hírügynökséghez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, hogy a lőszergyárat célzó három, robbanószerkezettel felszerelt drón közül kettőt a levegőben megsemmisítettek, a másik pedig felrobbant, „apróbb károkat okozva a tetőszerkezetben”.
A szombat éjjel történt incidensnek nincsenek áldozatai – tették hozzá. Az iráni hírügynökségek korábban már tudósítottak a létesítményből jelentett robbanásról, valamint képsorokat is közzétettek, melyeken tűzoltóautók és mentőautók láthatók. Iszfahán kormányzóhelyettese, Mohammed Reza Dzsan-Neszfári azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.