Hamarosan elindulhat a kazah olaj szállítása az Oroszországot elkerülő, Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC)-kőolajvezetéken Európába. Úgy tűnik, az EU mintha csak szelektíven lenne finnyás, amikor posztszovjet féldiktatúrák energiavállalatait és kormányait kell pénzzel tömni olcsó olajért és gázért cserébe.
Nem lehet túlbecsülni az ukrajnai háború európai energiapiacokra gyakorolt hatását. A konfliktus az Európai Unió szankciós politikájától eltekintve is az egész földrészen arra kényszeríti az államokat, hogy gyökeresen átalakítsák az energiapolitikájukat: a magyar kormány a várható szűkösségre és elszálló árakra készülve radikálisan átalakította a rezsicsökkentés szabályait, Németországban pedig heves politikai vita folyik arról, hogy meghosszabbítsák-e a még működő atomerőművek üzemidejét. Az öreg kontinens számos országában lejjebb kell majd csavarni a fűtést a télen a közhivatalokban, és így tovább – a sort hosszan lehetne folytatni.
Az EU és Oroszország közötti energiaügyi csörtéknek azonban más érintettjei is vannak.
Az egyik ilyen ország Kazahsztán. A közép-ázsiai ország tekintélyes kőolajtartalékokkal rendelkezik: 2016-ban harmincmilliárd hordónyira becsülték Kazahsztán olajvagyonát, ami világszinten is is figyelemre méltónak számít. Ez kicsit kevesebb, mint amennyivel az Egyesült Államok rendelkezik és több mint ezerszer annyi, mint amennyivel hazánk.
ami mind termelékenyebbé vált, és 2019-re megközelítette a napi 2 millió hordónyi termelést.
A kőolaj és földgáz exportja Kazahsztán számára is hatalmas üzletnek bizonyult – aki nem hiszi, nézegessen fényképeket a mostanában Nur-Szultan néven futó Asztana belvárosáról.
Csakhogy van néhány probléma a kazah olajjal. Az egyik az, hogy különösen költséges a felszínre hozni. A másik az, hogy a különböző kazah olajmezőkről származó, exportra készülő kőolajkeverék, a CPC Blend a szokásosnál magasabb arányban tartalmaz metántiolt. A metántiolnak két fontos tulajdonsága van: az egyik az, hogy büdös, ezért szokták a földgázhoz adni, hogy az ember érezze, ha valahol gázszivárgás van. A másik sajátossága az, hogy igen hamar képes korróziót okozni.
amiben szállítják, és – pontosan a korrózióvédelem miatt – nem lehet akárhol finomítani. A CPC Blendnek ennek ellenére stabil piacai vannak Nyugat-Európában, ahol valamivel drágábban lehet eladni, mint az orosz Urál olajat. És itt jön képbe a harmadik probléma: a kazah olaj nehezen jut el Európába.
Kazahsztán távol van Európától, és mivel nem rendelkezik kijárattal a világtengerek felé („Borat hazájának” partjait csak a Kaszpi-tenger mossa), az olajexportja során csak a más országok területén futó vezetékhálózatra támaszkodhat, amikbe a KazMunaiGaz így-úgy beletáplál.
Ebből lett a gond. Az olajkivitel túlnyomó része ugyanis a Caspian Pipeline Consortium (CPC) nevű kőolajvezetéken keresztül történik, amit a hasonló nevű konzorcium üzemeltet. Innen ered a CPC Blend neve is. A konzorciumban a Chevrontól kezdve a Shellen át a Roszneftyig egy csomó olajipari óriás benne van, a csövön pedig először 2001-ben kezdett folyni a fekete arany. A háború azonban itt is megkeverte a kártyákat.
Márciusban az oroszok bejelentették, hogy a CPC novorosszijszki kikötőben található berendezései súlyos viharkárokat szenvedtek, ezért legalább két hónapon keresztül csak korlátozottan lehetséges az olajszállítás a vezetéken keresztül. Ez persze hatalmas bevételkiesést jelentett a kazahoknak is, akik csak vonakodva akarták tudomásul venni az állítólagos viharkár tényét. És ez még csak a nehézségek kezdete volt.
mert Oroszországban állítólag valahol megsérült a cső. A nemzetközi konzorcium megtámadta az ítéletet, amit a fellebbviteli bíróság meg is semmisített, így a vállalatnak csak pénzbüntetést kellett fizetnie. Az üzenetet persze így is nehéz félreérteni: Oroszország nem akarja, hogy a Kazahsztánban működő nyugati olajcégek a területén keresztül húzódó olajvezetéken keresztül jussanak profithoz (még akkor sem, ha a CPC vezeték egyébként többségében az övék).
A kőolajvezeték körüli izmozás persze Kazahsztán vezetését is arra sarkallta, hogy új olajszállítási lehetőségek után nézzen, amit úgy néz ki, hogy meg is találtak. A Reuters jelentése szerint hamarosan elindulhat a kazah olaj szállítása a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC)-kőolajvezetéken, amit részben az azerbajdzsáni SOCAR üzemeltet. A kaukázusi vezetéken egyelőre csak napi harmincezer hordónyi fekete arany áramlik majd Grúzián keresztül a törökországi Ceyhan kikötőjébe, ahonnan majd olajszállító hajók viszik tovább a naftát Európa felé. Ez a mennyiség csupán a töredéke annak, amit a CPC szállít egy nap.
Ez a felállás persze jóval macerásabb, mint az eredeti, hiszen itt kétszer is hajóra kell rakni az olajat: egyszer Aktauban kell átfejteni, utána pedig Bakuban, hogy végül Ceyhannál ismét egy tanker gyomrába kerüljön a szállítmány. A rendszerben, mondják a hozzáértők, meglehetősen kevés a tartalék, a szállítási költségek pedig értelemszerűen megnövekednek majd. De vannak más anomáliák is.
Az első, főleg Kazahsztánt érintő probléma az, hogy ezzel a megoldással alighanem nagyot romlik majd Moszkva és Nur-Szultan kapcsolata.
Kazahsztán esetében különösen pikáns ízű ez a sasszé, végső soron nem volt annyira régen 2022 véres januárja, amikor erőszakos tüntetések sorozata robbant ki a kazah kormány ellen. Kászim-Zsomart Tokajev kormánya jelentős részben éppen Oroszországnak és az általa vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) köszönheti, hogy nem söpörte el a népharag.
A második nehézség az, hogy amint már fentebb utaltunk rá, a kazah olaj ára a kerülő útiránynak és a komplikált szállításnak köszönhetően még tovább fog nőni. Ez elsősorban a CPC Blend nyugat-európai vásárlói számára jelent majd kényelmetlenséget, de a kerülő útirány miatt egyébként a hazánkat is érintő Barátság kőolajvezeték kihasználtsága is csökkenni fog, mert a nem Novorosszijszkban hajóra rakott kazah olaj jelentős része egyébként ezen keresztül jut el Európába.
A harmadik anomália viszont elvi természetű. Ahogy arra Ursula von der Leyen bakui, azeri gázmegállapodás kötését célzó hivatalos útja kapcsán is többen rámutattak, az Európai Unió mintha csak szelektíven lenne finnyás, amikor posztszovjet féldiktatúrák energiavállalatait és kormányait kell pénzzel tömni olcsó olajért és gázért cserébe.
Amíg Oroszország Ukrajna elleni támadása elég volt ahhoz, hogy a Gazprom kegyvesztetté váljon Brüsszelben, az Örményországgal lassan háborúzó Azerbajdzsán vagy a kurdokat irtó Törökország esetében már közel sem volt ekkora probléma a vérontás és az erőszak, a SOCAR-ral lehet bizniszelni. Hasonlóképpen
(metántilol ide vagy oda), hiába érkezik háborús diktatúrákon keresztül. Amit nem szabad Jupiternek, azt szabad a kis ökörnek?
A nyitóképen: kazah olajmunkás a CPC kőolajvezeték mellett. Fotó: ANATOLY USTINENKO / AFP
Donald Trump hiába próbálta 50 százalékos büntetővámmal megtörni Modit, Újdelhi nemhogy nem hátrált meg, hanem emelte a tétet. Putyin látogatása során köthetik meg az évszázad üzletét.
Ugye senki nem gondolja, hogy ez Magyar Péter képességeire szabott feladat?
Drámai fordulat jöhet a katonai stratégiában: a szövetség legfőbb katonai vezetője a Financial Timesnak elismerte, hogy vége a reaktív hozzáállásnak. A NATO asztalán már ott hevernek az agresszív, proaktív fellépés tervei – akár a kibertérben, akár más eszközökkel mérnének csapást Moszkvára, mielőtt az oroszok lépnének.
Ukrajna NATO-tagsága lehet a másik fő pont.
Csütörtökön már a holland–német közös rendezésű világbajnokságon szerepel a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmet szerző női kézilabda-válogatott. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal felkészülésről, játékosokról, formáról és persze a vébéről beszélgettünk.
Jeffrey Sachs szerint Magyarország olyat vitt véghez, ami senki másnak nem sikerült: egyszerre élvezi Washington és Moszkva bizalmát. Az elemző rámutatott: a brüsszeli támadások dacára a magyar miniszterelnök zseniális stratégiája tette megkerülhetetlenné Budapestet, ahol hamarosan a világbéke születhet meg.
Párizsba utazik az ukrán elnök, miközben az amerikai delegáció Moszkvába készül.
Németország gazdasági növekedés után mély strukturális válságba került, amelyet főként szerkezeti problémák és évtizedes gazdaságpolitikai-stratégiai hibák okoztak.
