Ezután hosszasan sorolta a 2006-al kapcsolatos adatokat a gumilövedékekkel és könnygázzal kapcsolatban és megpróbálta összemosni '56-ot 2006-al. Ezzel pedig az akkori magyar vezetést hasonlította a szovjet diktatúrához, majd az ellenzéket keresztényellenesnek, nemzetellenesnek, hazugnak nevezte, akik ha kell, akár rá is támadnak a nemzetre.
Van néhány olyan dolog ebben az országban, aminek politikán felül kellene állnia, többek között ilyen 1848 és 1956 is. A Fidesz azonban ezt már nem így gondolja. Mind országos szinten, mind helyi szinten politikai pártrendezvénnyé silányítja a nmezet nagyjairól történő megemlékezéseinket és a sajátjait az ország másik fele ellen hergeli. Pedig ezek a jeles események kellene, hogy a nemzeti minimumot jelentsék.
Nem lehetne, hogy ezek a megemlékezések ne a pártokról szóljanak? Nem lehetne, hogy ne egymás ellen uszítsuk ilyenkor nemzettestvéreink? Nem lehetne, hogy legalább ezeken a jeles napokon hídiakat építsünk és ne árkokat ássunk?
Nem attól lesz valaki magyar, ha azt hangsúlyozza ezen alkalmakkor, hogy mennyivel magyarabb a másiknál. Ez nem verseny, mind magyarok vagyunk, itt élünk, ez a hazánk, amit mind szeretünk.”
Fotó: Mátrai Dávid