És tudom azt, hogy az a Teremtő, akiben én hiszek mindannyiunkat egyformán szeret, és ha ő ezt megteheti velünk, miért ne tehetnénk meg mi is egymással?
Hogy jön ahhoz bárki, hogy okosabb legyen a Teremtőnél?
Hogy jön ahhoz bárki, hogy a keresztből furkósbotot faragjon?
Hogy jön ahhoz bárki, hogy a kereszténységre hivatkozva a gonoszság politikáját valósítsa meg nap mint nap?«
A politikus érvelése a neomarxista-neoliberális emberek kereszténységgel kapcsolatos elvárásai által diktált érvrendszer szerint fogalmazódott meg. Ők azok, akik – tudván, hogy egy mégoly szekuláris Európában is a végső, nagy emberi kérdések mindig Istenhez vezetnek – a kereszténységet szeretnék rendre egy olyan szeretetvallásként feltüntetni, melyben Isten csak mosolyogva gyönyörködik az önmagát istennek felkent emberben, aki azt tehet, amit csak akar, és akit úgy kell elfogadni, ahogy ő magát jónak gondolja. Ha pedig keresztény emberként ellenvéleményt fogalmaz meg bárki e botrányosan kiforgatott gondolattal szemben, máris ragasztásra kész a címke: »gyűlöletkeltő, aki szembemegy a felebaráti szeretet krisztusi tanításával«. Így válhat seperc alatt egy Szentírást olvasó, abban Isten élő Igéjét kereső és azt a világban megvalló keresztény emberből a hitetlenek megbélyegzése alapján gonosz ember.”