Öregebb a Föld, mint a Naprendszer többi része

2021. január 21. 21:27

Két hullámban alakultak ki a Naprendszer bolygói egy új elmélet szerint.

2021. január 21. 21:27
null

A belső kőzetbolygók mintegy félmillió évvel korábban jöttek létre, mint a gáz- és jégóriások.  A Naprendszer belső bolygói – a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars – kicsik és szárazak a Jupiterhez, a Szaturnuszhoz és az Uránuszhoz képest. A külső bolygók emellett több illékony elemet tartalmaznak, például héliumot, hidrogént és szenet.    

A Zürichi Egyetem és a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói németországi és angliai kollégáikkal a Science című tudományos lapban mutatták be elméletüket a korai Naprendszer számítógépes szimulációja alapján.    

Ezzel a bolygók keletkezésének jelenleg elfogadott elméletével szállnak szembe - közölte az ETH csütörtökön. Eszerint a belső Naprendszer bolygóinak első építőelemei nagyon korán kialakultak, amikor a Naprendszer 4,5 milliárd éve egy gáz- és porlemezből állt. A mintegy 100 kilométeres ősi szikladarabok jégkristályokból álltak, a vízgőz egy része pedig kondenzálódott a porszemcséken.    

Csakhogy a gázlemezben megtalálható volt az alumínium 26-os tömegszámú radioaktív izotópja, amely a vízben még gazdag szikladarabokba kerülve belülről felhevítette azokat. Ennek nyomán láva és víz képződött, utóbbi a hőség hatására elpárolgott.    

Ezt követően félmillió éven át nyugalom volt a Naprendszerben, mielőtt a bolygóképződés második hulláma megindult a külső régióban. Új bolygóelemek alakultak ki porrészecskékből, amelyek a Nap irányába mozogtak. A külső és belső Naprendszer határán a radioaktív alumíniumizotóp nagy része már szétesett, így itt kevés illékony elem tudott elpárologni. Ez utat nyitott a gáz- és jégóriások kialakulása számára.    

„A külső Naprendszerben a bolygók kialakulása később kezdődött, de jóval gyorsabban fejeződött be, a belső bolygóknak lényegesen több idő kellett” – mondta Tim Lichtenberg, az Oxfordi Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője. A belső Naprendszerben összeütköztek egymással a bolygók építőelemei, és a planéták a porszemcsemagok felhalmozódásával elérték mai összetételüket és méretüket. A Föld valószínűleg a későbbi szakaszban a külső Naprendszerből vízben gazdag utánpótlást kapott, amelyet a Jupiter irányíthatott gravitációs erejével a Naprendszer belseje felé.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2021. január 21. 22:49
Nem meglepő, mivel "kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet". Tehát a Föld öregebb kell, hogy legyen, mint a többi égitest.
libsimentes_övezet
2021. január 21. 22:13
jól keresnek ezekkel az elméletekkel, állítólag tanulnak majd sci-fit gyártanak, ezt bárki leírhatná, többre becsülöm azt aki reggelente kitolja a kukát a ház elé ahol lakom mert ő HASZNOS tevékenységet végez
Bástyaelvtárs
2021. január 21. 21:41
Érdekes elmélet. Szembemegy mindennel amit eddig gondoltunk
hlaci83
2021. január 21. 21:39
Inkább a kurva vakcinát csináljátok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!