Hack Péter: Kilóg a lóláb a levélszavazatok esetében

2020. november 04. 21:21

Hack Péter szerint ha Joe Biden ilyen vitás körülmények között nyer, hatalmas válságba taszítja Amerikát.

2020. november 04. 21:21

Hack Péter, az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékének vezetője szerint elmaradt a demokraták átütő sikere, melyre a közvélemény-kutatások alapján készültek. A vágyott képviselőházi többség sem valósult meg, míg a szenátusban igen szoros verseny alakult ki. „Szemmel láthatóan egyik tábor sem tudja majd azt mondani, hogy elsöprő győzelmet aratott” – nyilatkozta a professzor a Hit Rádió Gyújtópont című műsorának adott interjújában.

„Az a tény, hogy a beérkező levélszavazatokat több napon keresztül is érvényesnek tekintik egy megletősen zavaros helyzetet eredményezett” – mondja a professzor, hiszen nem lehet ellenőrizni, hogy a kiküldött és beérkező szavazatok tényleges választóktól érkeznek-e. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki begyűjti a szavazólapokat, és azokat hamis aláírással ellátva szállítja be a szavazóhelyiségbe a számlálás napján.

Szoros eredménynél minden szavazat számít, ezért Donald Trump be is jelentette, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak a levélszavazatok miatt. Hack kiemeli, hogy „a választási rendet az egyes államok szabályozzák az USA területén, így vannak államok ahol megengedték a levélszavazást, de van olyan is, ahol nem.”

„Ahogyan más országokban úgy USA-ban is volt mindig lehetőség arra, hogy aki nem tud ott lenni a választókörzetében, annak kiküldték a szavazólapot ő pedig postai úton visszaküldte, Ez a lehetőség érinti például a külszolgálat dolgozóit és a katonákat, ők eddig is mindig levélben szavaztak” – fejtegette a jogász.

Amit most bevezettek azonban egyes államokban az volt, hogy minden választónak aki a névjegyzékben szerepelt, válogatás nélkül kiküldték a szavazólapot és aki akart, az levélben szavazhatott.

A szavazólapokat kiküldték minden előzetesen megalkotott névjegyzékben szereplő személynek, így olyanoknak is akik például már nem élnek, vagy akik hajléktalanok, és már nem tartózkodnak a megadott címeken. A szavazólapot bárki át is vehette. A republikánusok szerint akik akadályoztatottak, azok számára továbbra is fenn kell tartani a lehetőséget, de például azoknak, akik nem igénylik, azoknak eleve nem lett volna szabad kiküldeni üres szavazólapot – foglalja össze a történteket a szakértő.

Ezen túl problematikus, hogy vannak államok, amelyek csak azokat a levélszavazatokat számolják meg, amelyek a választás napjáig megérkeznek. Néhány államban azonban – és itt a leglényegesebb, hogy Pennsylvaniában is, ahol 20 elektor van és billegő állam – a választásokat követő három napig az utólag beérkező szavazatokat is beszámítják. Az állam esetében ez azt jelenti, hogyha ma lezárulna a választás, Trump fölényesen nyerne. A demokrata párti kormányzó azonban bejelentette, hogy a három napon át beérkező több, mint egymillió levélszavazatot is meg kell még számolni, ez pedig megfordíthatja az eredményt.

„Joggal hivatkozthatnak arra ezek után, hogy gyanús körülmények között győztek” – állítja a jogász professzor.

Nagyon fontosnak tartja ennek fényében a Legfelsőbb Bíróság frissen kinevezett tagjának személyét Hack Péter. A demokraták szerinte nem véletlenül próbálkoztak azzal, hogy diszkeredtiálják Amy Coney Barrett személyét, és megakadályozzák kinevezését. A bíróságban ugyanis ezidáig patthelyzet volt a liberális és konzervatív bírák között, mely kérdésekben az eredetileg ugyan a republikánusok által kinevezett, ám az utóbbi években fokozottan liberális álláspontot felvevő elnök, John J. Roberts számos meghatározó kérdésben a demokratákat támogatta.

A demokraták tehát arra számítottak, hogy a választásoknak egy ilyen, moderált bírósággal mennek neki, de az új bírónő kinevezésével 6:3-ra nőtt a konzervatívok aránya a testületben, így feloldódott a korábbi patthelyzet, meghatározóvá vált a konzervatív többség. Ha nem választják meg, ez az arány továbbra is 4:4 lett volna, így a problematikus kérdések eldöntése sem lett volna olyan gyors. Szavazategyenlőség esetén ugyanis a bíróság elnökének szava dönt, így számíthattak volna kedvezőbb elbírálásra is akár. „Erről szólt az egész Barrett elleni hisztéria” – magyarázta a helyzetet Hack Péter.

Lincoln megválasztása óta ez volt az egyik legfontosabb választás a modern amerikai történelemben. Soha azóta nem volt ennyire világos, hogy mennyire polarizált az amerikai társadalom – állítja Hack Péter.

Hack Péter szerint a korábban középen elhelyezkedő gyűjtőpártok egyértelműen átalakultak. A republikánusok markánsan jobboldaliak lettek, míg a demokraták legmeghatározóbb csoportja a szocialista eszméket képviselő csoport lett, ezzel egyértelműen balra pozicionálta magát a párt. A fenti kérdésekben már vannak ugyan érvényes bírósági döntések, de már a legelején mindkét párt bejelentette, hogy jogászok hadaival fogják megtámadni illetve védeni azokat az eredményeket, ahol kimutathatóan ezek a jelenségek voltak az okozói az eredmény alakulásának. Hack Péter szerint ez némileg szimbolikus is, hisz pont 20 évvel ezelőtt, a 2000-es választás sorsát döntötte el a Legfelsőbb Bíróság döntése, és lett az elnök George W. Bush. 

Hack szerint aggályos, hogy a főbb, közép-nyugati  billegő államokban egytől egyig demokrata kormányzók vannak, akik a levélszavazatokra hivatkozva fel is függesztették a szavazatszámlálást. Emögött tudatos, összehangolt politikai akció sejthető, hisz amúgy ezekben az államokban a választások éjjelén Trump vezetett fölényesen.

A professzor úgy véli, hogy az mindenképpen aggályos és kifejezetten feltűnő, hogy a választás napján a „rendes” szavazatok meggyőző többségét Trump nyeri, miközben a levélszavazatok esetében 98%-os Biden aránya. Ez mindenképpen nevetséges. „Kilóg nagyon a lóláb. Ha így, ilyen körülmények között nyer Joe Biden, azzal egy rendkívül mély válság veheti kezdetét” – figyelmeztetett.

A fenti, republikánusok által sokat hivatkozott képeken az látható, hogy a választások éjszakáját követő hajnalon mind Michigan, mind Wisconsin államban hirtelen érkezik hajnali 6 körül több mint 138 ezer szavazat Joe Bidenre. Száz százalékban rá, senki másra. Egyetlen szavazat sem érkezett Donald Trumpra. Ez komoly kérdéseket vet fel, hiszen minden fellegvárban vannak a másik oldalnak is képviselői, ha elenyésző számban is. A hajnali „varázsszavazatok” mindkét államban megfordították a választás menetét. 

(Forrás: Hit Rádió, Reaktor.hu)

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viro manĝi
2020. november 05. 14:52
100 millió levél szavazat! Muhaha! Legközelebb lehessen már SMS-ben is, légyszi!
Megtalálta
2020. november 05. 14:20
Ilyen szar választási rendszert kitalálni se lehetne. A belaruszok is megirigyelhetnék.
olajfa1
2020. november 05. 11:09
egy kommentelő ezt írta: "Mert hogy egy államban, ahol évek óta 70% alatti a választási részvétel, és most a sok levéllel együtt, hirtelen 90% - ra nőtt..." Csak kérdezem EZ MOST TÉNYLEG IGAZ LEHET? Semmi azonosító nem volt, hogy kik adták fel a szavazatot? és azok nem szavazhattak az urnánál? HÁT'... AMERIKAIAK... EZT MEGCSINÁLTÁTOK MAGATOKNAK!... Ilyenek vagytok! Nem figyeltetek a hazudozó "demokratákra"... HAMAROSAN JÖN A 2008-as BANKCSŐD! UGYAN AZOK KERÜLTEK HATALOMRA AKIK AKKOR A BANKCSŐDÖT OKOZTÁK!!!...
annamanna
2020. november 05. 10:16
na, ezt a kommentemet ide is bemásolom, remélem, a Hack Péterre kíváncsi kommentelők értik: Onedin rohadt szemét volt, azért nyert, Jockey Ewing rohadt szemét volt, azért nyert, a verseny így működik. Az nyer, aki csal, és az ügyes, aki jól csal. Aki tisztességes, azt "kiterítik", ahogy a költő írta. Te ezen még csodálkozol? Hol élsz? A lúzerek betartják a szavukat. Persze nagyon sok ember tudatosan úgy dönt, hogy betartja a szavát, és VÁLLALJA A LÚZERSÉGET, valami túlvilági jutalom fejében. Akinek nem kell a túlvilági jutalom, mert most akar nyerni, az nem fogja tartani magát semmilyen megállapodáshoz. A szavát adja, aláír, lepecsétel, megígér, bármi.... aztán nem törődik vele. Nézd meg, a kígyó hogyan nyert az Édenkertben: FÖLÉ ÍGÉRT az Istennek és nyert! Természetesen hazudott, a gyümölcstől az emberek nem lettek olyanok, mint az Isten, de ez őt a legkevésbé sem izgatta, az a lényeg, hogy ki tudta használni a pillanatot, és nagyon tartós kárt tudott okozni vele. Elég a pillanatot uralni, és nyersz! Utólag már tökmindegy, mert már nyertes vagy. Mondom, ez mindazokra vonatkozik, akiket nem érdekel a túlvilági jutalom. Akiket érdekel, azok sajnos, öregem, ez a rossz hír, de KÉNYTELENEK ELFOGADNI A VESZTES POZÍCIÓJÁT, ÉS EBBE BELETÖRŐDNI. Ez elég izmosan végigvonul a Biblián, mondjuk az ötödik pecsétig és még tovább. Nem lehet egyszerre nyerni és betartani a szabályokat. Vagy szabályszerű vagy, vagy pedig mindenáron nyerni akarsz, bármi áron, nem érdekel, hogyan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!