Az önálló identitású parasztság az utolsó olyan társadalmi réteg volt, amelyik még saját tulajdonnal rendelkezett, így potenciálisan ellenfele lehetett a kommunista diktatúrának. Ezért vált tömeges állami erőszak áldozatává 1958–1962 között, ez pedig a mai napig kibeszéletlen traumája a magyar társadalomnak. Írásunk a NEB új történelmi tanulmánykötetéről.
Nyitókép: Nagygyűlés a téeszesítés idején Szabadszálláson (forrás: Indafoto)
Mindenki számára szabadon letölthetővé tette honlapján kiadványait a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB). Ennek kapcsán kértük fel az egyik legújabb, a Magyar dúlás – Tanulmányok a kényszerkollektivizálás történetéből című kötet társszerkesztőjét, Galambos Istvánt a könyv bemutatására.
A Magyar dúlás című kötet a magyar parasztság szovjet mintára megszervezett termelőszövetkezetekbe kényszerítésének történetét mutatja be,
– mondja Galambos István szerkesztő. A cím beszédes, egy 1960 eleji panaszos levél szófordulata. A plasztikus képet festő szerző a kényszerkollektivizálási kampányban a magyarok által magyaroknak okozott szenvedéseket és károkat csak a török pusztításokhoz tudta hasonlítani.
Hozzáteszi: a kommunisták célja a hagyományos magyar paraszti társadalom felszámolása volt. A folyamat már 1945-ben elkezdődött, majd 1948-tól a szovjet kolhozrendszer bevezetésével és a kuláküldözés meghirdetésével folytatódott. A kollektivizálásnak nevezett téeszszervezési kampányban a kezdetektől fizikai erőszakot és lelki kényszert alkalmazva akarták rábírni a gazdálkodókat a belépési nyilatkozat aláírására. A kommunista párt egyfajta hadműveletnek tekintette már az első téeszszervezési kampányt is, amely során a Jászság bizonyult az egyik „legkeményebb harci területnek”, ahogy ez Csikós Gábor tanulmányából kiviláglik.
A megalakult termelőszövetkezetek gyakran gazdaságtalanul működtek, és a párt által előírt tervek sem voltak mindig – eufemisztikusan fogalmazva – észszerűek. Az erőltetett gyapottermesztés Békés megyei sajátosságait Balogh Dorottya mutatta be tanulmányában.
az állami kényszernek, az átgondolatlanságnak és a gazdasági racionalitás teljes hiányának.
Az 1956-os forradalom hatására az addigi termelőszövetkezetek nagy része kártyavárként hullott szét – mondja a társszerkesztő. A Kádár János vezetésével újjászervezett kommunista párt azonban 1958–1962 között
a parasztság téeszekbe kényszerítését. A folyamat végére 1,6 millióról 150 ezer alá csökkent az egyéni gazdálkodók száma. Ennek hátterét megvilágítva: 1956-ig a földek nagyobb része egyéni gazdálkodók tulajdonában maradt, még az is előfordult, hogy a téeszektől is béreltek-földet.
Az 1945-tel kezdődött folyamatot mutatja be röviden a NEB Apáink földje című rövidfilmje, amelyben archív felvételek mellett megszólalnak benne a korszak szemtanúi, az események elszenvedői is.
A szerkesztő megjegyzi:
A fő módszerek az erőszakos agitálás (gyakran éjszaka), a verések, a családtagokkal való zsarolás – például a gyerekek továbbtanulásának lehetősége – és egyéb rafinált, ávós módszerek – például kályha melletti izzasztás nagykabátban – voltak. Soós Viktor Attila tanulmányából ugyanakkor az is kiderül, hogyan kívánták felhasználni a kommunista állammal együttműködő békepapságot a termelőszövetkezeti kampányok támogatására.
A Magyar dúlás a NEB és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös Vidéktörténeti Témacsoportjának munkája nyomán, több szerző tollából származó tanulmányokból összeálló kötet.
A céljuk, hogy egyfajta paradigmaváltást valósítsanak meg – hívja fel a figyelmet Galambos. A történészek 1990 előtt főleg a téeszesítés eredményeivel foglalkoztak, míg a témacsoport kutatói a helyi forrásokra, valamint visszaemlékezésekre támaszkodva a társadalom tapasztalatára helyezi a hangsúlyt. Így a kötetben Káli Csaba a Zala, Czetz Balázs a Fejér, Cseh Géza a Szolnok megyei tapasztalatait foglalta össze a kényszerkollektivizálás második hullámának. Ö. Kovács József összefoglaló tanulmánya pedig nem csak egyedül a téeszesítést vizsgálja, hanem azt egy folyamat részeként mutatja be, mint a kommunista ideológiának és politikának a vidéki társadalom elleni stratégiáját, ami a földosztással kezdődik, a végeredménye pedig a magyar paraszti társadalom, a hagyományos életmód felszámolása. Horváth Gergely Krisztián, a kötet másik szerkesztőjének tanulmánya azért is érdekes, mert a korabeli szociográfusok reflexióit elemzi a kuláküldözésről és kollektivizálásról, s egyúttal azt is bemutatja, miként lehetett erről beszélni a diktatúrában.
Vita a téeszesítésről Mérgesen
Galambos István elmondja: a tabu oldása volt a célja a NEB és az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának együttműködésében készített Sorsfordítás – A paraszti társadalom felszámolása, 1945–1962 című vándorkiállításnak, amelyet több vidéki helyszínen is bemutattak. „Az egyes vidéki helyszíneken rádöbbentünk, mennyire kibeszéletlen ez a korszak, többen elsírták magukat, újra átélve az akkori traumát, és hálásak voltak, hogy valaki foglalkozik a témával. Olyan dolgokat meséltek, amiket nem mondtak el évtizedek óta senkinek.”
A kötet másik újdonsága, hogy több tanulmány foglalkozik az ellenállás kérdéskörével. Az 1990 előtt született munkákban megfogalmazott álláspont szerint – amely a rendszerváltozás után is érezteti hatását –, ha volt is ellenkezés, a gazdálkodók hamar belátták, hogy boldogulásuk letéteményese a közös gazdálkodás. A kötetben publikált kutatási eredmények ellentmondanak ennek a narratívának.
előfordult, hogy a gazda elbujdokolt a téeszszervezők elöl, vagy próbált alkudozni, számos helyen volt tiltakozás, sokan panaszleveleket írtak a párt vezetőinek, az újságoknak vagy a rádiónak. Ilyen leveleket is idéz tanulmányában a Kecskemét környéki tapasztaltakról beszámoló Rigó Róbert. Az ellenállás egyik sajátos példája a nyírcsaholyi asszonytüntetés volt 1960. február 26-án, amelyről Farkas Györgyi írt tanulmányt a kötetbe.
A kollektivizálás egyik legsúlyosabb következménye – erről szintén kevés szó esik a korábbi munkákban –, hogy látványos elvándorlás indult a falvakból az ipari központokba. 1949 és 1966 között Szabolcs-Szatmár megye népessége például 146, Bács-Kiskuné pedig 86 ezer fővel csökkent. A téeszszervezés során átélt erőszak, megfélemlítés miatt megnőtt az öngyilkosságok és az alkoholizmusba menekülők száma, sőt – mutat rá Galambos István – új kórképként jelent meg a kollektivizálás traumájának leírására az ún. „tsz-pszichózis”.
így potenciálisan ellenfele lehetett a kommunista diktatúrának. Ezért vált tömeges állami erőszak áldozatává 1958–1962 között, ez pedig a mai napig kibeszéletlen traumája a magyar társadalomnak.
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Azzal, ahogyan az épített örökséggel bánik egy társadalom, bizonyítványt állít ki magáról – mondja a Budapest elveszett kincsei című kötet szerzője.
A nácik a jogot az áldozatok ellen, az elkövetők oldalán használták fel - hangzott el az MCC erdélyi konferenciáján.
„Az agresszív akciók eszkalációja esetén szintén határozott és tükörválaszt fogunk adni” – üzente az orosz elnök.
A támadás után az orosz és ukrán vezetők eltérő verziókat adtak elő a fegyverek típusáról és hatásáról.
