Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Unortodox bocsánatkérés.
Csütörtökön kapott nagy nyilvánosságot a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz Facebook-posztja, amiben a politikus eredetileg azt írta, hogy a (fideszes) fiúk „megdolgoztak a lámpavasért”.

Szarvas később úgy magyarázta a bejegyzését, hogy az nem fenyegetés volt, hanem „sommás fogalmazás”. A momentumos politikus szerint nem probléma, hogy a propagandisták „félremagyarázták” azt, amit írt, viszont mások is jelezték, hogy túlzásba esett, ezért elnézést kér – a járvány megfékezésén dolgozóktól.

Ahogy viszont egy kommentjéből kiderül, Szarvas továbbra is jogosnak tartja a lámpavasat a „fiúknak”, hiszen „[e]lég vérlázító, amit a kórházakban művelnek.”
