Európa révülete

2023-ban szinte biztosan folytatódik a woke tombolás a külpolitikában, legalábbis ami az Európai Uniót illeti. Míg a világ többi része kicsit tárgyilagosabban, nemzeti érdekeit szem előtt tartva igyekszik megérteni az átalakuló világrendet, Brüsszel nemhogy önvizsgálatot nem fog tartani, hanem újabb szintre emeli azt a révületet, amely egyre messzebb visz minket a valóságtól.

Európában azt hisszük, az ukrajnai háború a világ legfontosabb konfliktusa, amely meghatározza majd a demokrácia és a nyugati civilizáció jövőjét,

Ez a manicheista megközelítés azonban Európán kívül lassan köznevetség tárgyává válik.

A világ országainak többsége számára ugyanis az ukrajnai háború nem több, mint egy a számtalan regionális konfliktus közül, amelynek vannak tovagyűrűző hatásai, de nagy lehetőségeket is tartogat, főleg, ha olcsó orosz nyersolaj beszerzéséről van szó.

Az EU vezetőit azonban az úgynevezett valóság eddig sem zavarta, és valószínűleg idén sem fogja zavarni. Szinte biztosan folytatódik majd a szankciók spirálja – igaz, az intézkedések eddig nem kényszerítették térdre Oroszországot, és nem tették tönkre az orosz gazdaságot. A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint az orosz gazdaság 3,4 százalékkal zsugorodott 2022-ben, amit összeomlásnak nagy jóindulattal sem lehet nevezni – ugyanekkor Ukrajnában 35 százalékkal csökkenhetett a bruttó hazai össztermék –, de kijevi javaslatokra Brüsszel mindenáron újabb és újabb korlátozások bevezetését akarja elérni. Mert a szankciók működnek. Vagy ha még nem is, akkor működni fognak. Majd jövőre. Egyszer. Valamikor. Csak elég erősen kell hinni benne.

Makacsul és megingathatatlanul hisznek abban, hogy Európa a történelem jó oldalán áll, és egyszer s mindenkorra le fogja győzni a gonosz erőit. Ezzel az alapvetéssel azonban több gond is van.

Egyrészt, a külpolitikában nincsen jó és rossz, fekete és fehér, és valójában nem tudjuk, nem is tudhatjuk, melyik lesz a történelem jó oldala. Már csak azért sem, mert a történelmet a győztesek írják, így a jó és a rossz oldal is sokszor, néha évtizedekkel, évszázadokkal az események után változik meg. Utoljára talán az orosz kommunisták hittek ilyen makacsul saját egyedüli és üdvözítő igazságukban, háromnegyed évszázados ember­kísérletük után azonban megérdemelten kerültek a történelem süllyesztőjébe.

Másrészt, az akarat a külpolitikában önmagában kevés. Teddy Roosevelt óta ismerjük az alapelvet: beszélj halkan, és legyen nálad egy nagy bot. Brüsszel ezzel szemben most nagyon hangosan beszél, de nemhogy bot, még egy fogpiszkáló sincsen nála. Vásárlóerő-paritáson számolva az EU súlya a világgazdaságban 14,8 százalék, és egyre csökken. Az unió tagállamai olyan lendülettel adták oda fegyvereiket Ukrajnának, hogy lassan képtelenek lennének megvédeni magukat bármilyen külső támadással szemben, mert sem fegyverük, sem hozzá való lőszerük nincsen már.

de amíg a brüsszeli politikát a Twitternek való megfelelés, a progresszív véleményvezérek kegyeinek keresése és nem a nemzeti vagy az európai érdek védelme köti le, addig várnunk kell arra, hogy az Európai Bizottság valóban egy geopolitikai bizottság legyen, ahogyan azt Ursula von der Leyen elnök beiktatásakor ígérte.

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Európának ezt kellene felismernie: nem érdekünk a szomszédságban zajló háború, még akkor sem, ha saját barátaink és szövetségeseink akarnak erre rábeszélni.

De amíg ezt nem látja be, addig marad a mostani alapállás. Hiszen tudjuk: négy láb jó, két láb rossz. Aki pedig megkérdezi, miért is, az egyből a rendszer ellensége lesz, és virtuális felkoncoltatás lesz a sorsa. Mert nem engedhetjük meg, hogy a történelem rossz oldalán álljunk.

A szerző külpolitikai szakértő, helyettes államtitkár