Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban
Tizenhárom évvel ezelőtt, szinte ezen a napon, éppen kinyitottam a bed & breakfast ablakát, és bezuhant az óceán. Galway. Sirályrikácsolás és a hullámverés andalító hangja töltötte meg a kis hotelszobát, és ahogy kihajoltam a parti szálló ablakán, egészen az Aran-szigetekig elláttam.
Valószerűtlenül kék volt a téli ég és a téli tenger,
a kéknek valami olyan tónusában, amit Magyarországon nem is ismerünk. Nemsokára már a helyi hajózási társaságok menetrendjeit böngésztük, hogyan is lehetne eljutni az Aranok egyikére, Inishmaanra, Inisheerre vagy Inishmore-ra.
Utóbbin forgatta az Erőszakikkal (In Bruges) berobbant Martin McDonagh A sziget szellemeit, a hét premierfilmjét, amely nemrég aratott a Golden Globe-on, és amelynek legalább annyira főszereplője ez a táj, mint az Erőszakikkal legendássá lett duó, Colin Farrell és Brendan Gleeson kettőse.
Az egyszerre végtelenül nyitott és végtelenül zárt, kék és zöld és sziklaszürke táj. A bejárhatatlanul tágas óceánnal behatárolt, kőfalakkal labirintusszerűen tagolt, ősi sziget domborműve.
A sziget szellemei az a film, amit – még ha közhelyesen hangzik is – moziban illik nézni.
Hadd zuhanjon rá az emberre a nyugatír partvidék végtelensége, ahogy rám tizenhárom éve az ablakon át az a sirályrikácsolás, mert ennek a súlyos horizontnak az átélése kell ahhoz, hogy megértsük a mcdonagh-i figurákat, akiket hol fölemel, hol alámerít az orkán a létezés tengeróceánjában.
1920 környékén járunk egy aprócska ír szigeten, a fiktív Inisherinen,
amely éppen annyira van távol a parttól, hogy idehallatsszon a polgárháború zaja,
de a csetepaté maga láthatatlan legyen. Itt él a kissé egyszerű, de jóságos Pádraic (Farrell) Jenny nevű szamarával és a világot a könyvek által megismerni vágyó nővérével, Siobhánnal (Kerry Condon). Pádraic minden délután kettőkor kopog barátja, a hegedűs Colm (Gleeson) ajtaján, hogy aztán óraműpontossággal legurítsák sötét pintjeiket a sziget egyetlen kocsmájában.
Egy nap Colm nem válaszol Pádraic invitálására, sőt közli, hogy elég volt a barátságából, ezután idejét és figyelmét a fecsegés helyett a hegedűművészetnek szeretné szentelni. Mert mi is a feladat: jóságosnak lenni és megfelelni az egyes emberi kötelékeknek vagy maradandót alkotni az emberiségnek?