A méltóság – az meg mi?

António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára a minap A közös értékek alkonya címmel jelentette meg rövid eszmefuttatását. Arról értekezik, hogy a globális kormányzás éppen abban a pillanatban vall kudarcot, amikor a világnak össze kellene fognia a globális problémák megoldásáért. „Reformokra lesz szükség, ha meg akarjuk valósítani közös elképzeléseinket, amelyeket a béke, a fenntartható fejlődés, valamint a mindenkit megillető emberi jogok és méltóság közös világszintű céljai jelentenek.” Azt, hogy mi a béke, a fenntartható fejlődés és az emberi jogok, még csak-csak el tudjuk képzelni. De miért van szükség a méltóság emlegetésére?

Az emberi méltóság fogalma az egyik legsúlyosabb képmutatás a modern jogrendszerekben. Számos nyugati ország alkotmánya kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét. Első olvasatra ez nemes és emelkedett gondolat. Azonban nem kell túl sokat gondolkodnunk, hogy két zavarba ejtő kérdéssel szembesüljünk e kijelentés kapcsán. Egyrészt: miért hazudunk az emberi méltósággal kapcsolatban? Egyértelmű, hogy az emberi méltóság sérelmet szenvedhet, ahogy sajnos nap mint nap megtörténik. Másrészt: ha komolyan vesszük is a tényellenes állítást az emberi méltóság sérthetetlenségéről, minek kell foglalkoznunk vele? Ha valami sérthetetlen, miért törődjön vele a jog? Ugye, nem is olyan egyszerű problémák ezek?

Miért járnak el a modern jogrendszerek ilyen farizeus módon? A válasz a túlhajtott individualizmusban gyökeredzik. Az emberi méltóság gondolatát, nevezetesen azt az elképzelést, hogy az emberi létezés önmagában, bármilyen, az egyénre vonatkozó érdem vagy erény nélkül, sőt minden ember tekintetében egyenlő mértékben értékes, a kereszténységnek, illetve a zsidó vallásnak köszönhetjük. Az egyenlő értékesség alapját az biztosítja, hogy ember Isten képére teremtetett.