Az elemző úgy véli, Trump inkább az Egyesült Államok számára nem baráti országokat fogja majd sújtani különböző mértékű vámokkal.
A büntetővámok mellett Horváth Sebestyén szerint Trump egy másik kampányígéretének is fontos következménye lehet a globális gazdaságra, így Magyarországra is. A megválasztott elnök szűkíteni akarja a FED-nek, vagyis az Egyesült Államok jegybankjának hatáskörét, egyrészt hogy a saját gazdaságpolitikai eszköztárát, mozgásterét bővíthesse, másrészt pedig csökkenthesse, mérsékelhesse a kamatkörnyezetet.
Az amerikai dollár nemzetközi pénzügyi rendszerben betöltött szerepének köszönhetően elmondható, hogy amennyiben az Egyesült Államokban csökken a kamatkörnyezet, az Európában és Magyarországon is a kamatkörnyezet mérséklődését idézheti elő.