Az ENSZ és a WHO egyelőre nincs jelen az orosz ellenőrzés alatt álló, árvíz sújtotta térségekben

2023. június 08. 19:06

Zelenszkij tétlenséget vetett a nemzetközi segélyszervetek szemére.

2023. június 08. 19:06
null

Az ENSZ ügynökségei igyekeznek bejutni az orosz ellenőrzés alatt álló, a kahovkai gátrobbantás következtében árvíz sújtotta térségekbe, de még nem tudnak ilyen műveletről beszámolni – közölte Jens Laerke, a világszervezet Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) szóvivője Genfben.

– hangsúlyozta Laerke.

 

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta az orosz csapatokat, hogy lényegében sorsukra hagyják az ottani embereket, és akadályozzák az ukrán erők mentési kísérleteit. A nemzetközi segélyszerveteknek pedig tétlenséget vetett a szemére. 

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója elmondta, hogy a WHO szintén igyekszik eljutni a katasztrófa sújtotta térségbe. Ez azonban csak a konfliktus mindkét szereplőjével kötött megállapodások alapján lehetséges.   

Felidézte, hogy az ukrajnai orosz hadművelet 2022 februári kezdete előtt még lehetséges volt eljutni az oroszbarát szeparatisták régióiban élő lakossághoz,

a harcok kitörése óta azonban a WHO tevékenysége a kijevi vezetés ellenőrzése alatt álló térségekre összpontosul.

Mindazonáltal a WHO kapcsolatban áll az orosz hatóságokkal, amelyek arról biztosították az Egészségügyi Világszervezetet, hogy a megszállt térségekben élők jó ellátásban és támogatásban részesülnek.   

 

 

Örülnénk azonban annak, ha bejuthatnánk ezekbe a térségekbe, hogy képet kaphassunk az egészségügyi helyzetről” – tette hozzá Ryan.   

A kahovkai Ukrajna egyik legnagyobb tározója volt. A gátat keddre virradóra felrobbantották, a víztározó ezzel gyakorlatilag megsemmisült. Ukrajna és Oroszország egymást vádolja a robbantással.

 

MTI / Nyitókép: Oleg TUCHYNSKY / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Backstab
2023. június 08. 21:04
Mert minek menne oda? Nem afrikaiak nem sokszinuek feherek. Azoknak meg mindegy
ujferi
2023. június 08. 20:48
Ki a f@sz megy menteni egy mocskos háborúzó országba menteni a saját kárukat okozó patkány népet ...
Senki Alfonz
2023. június 08. 20:24
Ez zsidó pöcszongorista zenebohóc bábszínész csepürágó most már tényleg úgy viselkedik, mint a sarokbaszorított és pánikbaesett patkány, azaz támad mindenre!! A köcsög már a Vöröskeresztet és az ENSZ mentőszervezeteit is szidja!!! Takarodjál el a jó büdös kurva anyádba, húzzál el az ellopott ukrán aranyak után a zsidó főnökeidhez az USA zsinagógáiba!!!
letsgobrandon
2023. június 08. 20:10
érdekes... nem emlékszem mikor banderisztán lőtte a donyecki lakótelepeket nem volt ilyen rinyálás sajnos láttam egy videót 2014-ből , beleégett az agyamba egy 40-es nőt Donyeckben szinte kettévágott egy ukrán rakéta repesz.... ott vérzett el szerencsétlen... ezt csinálta banderisztán a saját népével
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!