Az FBI segítségével tartóztattak le egy miskolci betörőt

2023. március 23. 13:17
A férfit egy évvel a bűntény elkövetése után az Egyesült Államokban fogták el.

A Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban – hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a borsodi vármegyeszékhelyen.

Tavaly január 23-án este ismeretlen elkövetők hatoltak be egy miskolci ingatlanba, arcukat símaszkkal fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”. Bejutva a házba, az ott lévő embert a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd a fürdőszobába zárták.

Ezután átkutatták az ingatlant és

19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.

A rablás után rövid időn belül azonosították a két férfit, és egyiküket sikerült elfogni, azonban a társa elmenekült, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. 

Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője elmondta, hogy az FBI huszonhárom éve üzemeltet a Nemzeti Nyomozó Irodán belül közös nyomozóegységet. Miután a miskolci rendőrségtől megkapták az információt, hogy a körözött férfi az USA-ba menekülhetett, felvették a kapcsolatot az FBI Magyarországra delegált attaséjával; a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve sikerült elfogni a körözött személyt.  

A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot.

Budapestről együttműködve New York-i kollégáikkal azonosítani tudták személyazonosságát, meghatározták a címét is és decemberben elfogták – mondta el Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja. Továbbá azt is elmondta, hogy az elfogott férfi beleegyezett, hogy rendőri kíséret mellett elhagyja az Amerikai Egyesült Államokat, mivel ellenkező esetben a bevándorlási szabályok megsértése miatt ott is eljárás indult volna ellene; február végén került Magyarországra.

A férfit Miskolcra szállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Kezdeményezték letartóztatását a Miskolci Törvényszéken, amit a bíróság el is rendelt, így a férfi jelenleg is letartóztatásban van.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Forrás: Kyle Mazza / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés