Gyárfás Tamás leszögezte, nem tudott arról, hogy Fenyő Jánosban forrt a düh, mivel nem tudta elviselni a vereséget, és miként Vajtó vallomásaiban és csütörtökön is fogalmazott:
„Fenyő tüzet okádott a legyőzőjére”.
Gyárfás megkérdezte Vajtót: érzékelte-e személyesen, hallotta-e bárkitől, hogy ő is „tüzet okádott volna” Fenyő Jánosra, vagy az 1996. október 11-i, számára kedvező választottbírósági döntés után, akár a legcsekélyebb módon is megnyilvánult volna-e ellene? Vajtó válasza „nem” volt.
Mit állított korábban Vajtó?
Vajtó több korábbi vallomásában azt állította, Fenyő három-négy nappal az 1998. február 11-i halála előtt őt az irodájába hívta és arra kérte, hogy előre tegye közzé a sajtóban a Kaposvári Városi Bíróság Gyárfással kapcsolatos leendő ítéletét, amelyet ő az ügyvédje révén már megszerzett. Vajtó állítása szerint Fenyő az ő médiaérdekeltségeitől független napilapban szerette volna viszontlátni a fentieket. Ez a Népszabadság lehetett volna, amely az MSZP-hez kötődött, így Vajtó gond nélkül intézkedhetett volna, ha akart volna. Fenyőnek megígérte, elintézi a közzétételt, ám annak halála miatt okafogyottá vált a dolog.