Miközben az EU minden erejével azon van, hogy maradásra bírja az ipari vállalatokat, Scholz latin-amerikai befektetések után talpal, a BMW pedig Mexikóban indít gigaberuházást, hogy kihasználja azt az amerikai támogatási rendszert, amelyet az EU-ban annyira gyűlöl mindenki.
A német kancellár pár nappal ezelőtt latin-amerikai turnéra indult, hogy a német ipari és kereskedelmi beruházások útját egyengesse, különös tekintettel a nyersanyagbeszerzésekre és a gyártási kapacitások növelésére.
Scholz Argentínába, Chilébe és Brazíliába is ellátogatott, utóbbi állam esetében az első külföldi vezető volt, aki hivatalos látogatást tett az újonnan megválasztott Lula elnöknél. A kancellár ügyes politikai húzással elsődlegesen és a külvilág felé jól hallható módon az ukrajnai fegyverszállítások ügyének próbálta megnyerni az országok vezetőit – ám csak falakba ütközött. Lula nem hogy nem hajlandó fegyvereket küldeni Kijevnek, de finoman arra is felhívta Scholz figyelmét, hogy bár az eszkaláció lehetősége egyre nagyobb,
eddig nem nagyon hallotta, hogy valaki a nyugati fegyverszállító államokból a békekötés szükségességét hangsúlyozná.
A brazil elnökhöz hasonlóan Alberto Fernandez argentin vezető is nemet mondott a német felvetésre, míg Gabriel Boric chilei elnök arra tett ígéretet, hogy aknamentesítő hajókat küld a Fekete-tengerre – de csak a háború után.
Ők is a békekötés mellett vannak
Lula és Fernandez – Magyarországhoz hasonlóan – egyértelműen a békekötést szorgalmazzák, lehetséges közvetítőként pedig Indiát, Kínát és Indonéziát jelölték meg. Egyértelmű, hogy a latin-amerikai országok a gazdasági egyensúly érdekében egyáltalán nem kívánnak belesodródni a számukra földrajzilag is távoli konfliktusba, és kapcsolataikat ugyanúgy szeretnék megerősíteni az USA-val, mint az EU-val, Kínával vagy akár Oroszországgal.
Scholz természetesen elsősorban nem az ukrán helyzet miatt tette a körutat. Elsődleges célja – a környezetvédelmi projektekkel párhuzamban – a német zöld energiaipari befektetések elősegítése, és a minél több nyersanyag, elsősorban az elektromos akkumulátorokhoz nélkülözhetetlen lítium vásárlása volt.
Chilével és Argentínával – amelyek a világ legnagyobb lítium-kitermelői közé tartoznak, bányászati együttműködési megállapodásokat írt alá, illetve a német autóipar növekvő lítiumszükségletének kielégítéséről tárgyalt.
Scholz természetesen tisztában van a térségben mindenhol jelenlévő kínai vállalatok trónfoglalási szándékaival, ezért ügyes húzással belebegtette az egyetlen olyan dolgot, amit az ázsiai nagyhatalom nem hajlandó megtenni: a helyszíni feldolgozást. Peking ugyanis a világ valamennyi részén a klasszikus gyarmatosító módszert követi: kitermeli a nyersanyagot, majd hazaszállítja azt további feldolgozásra, megfosztva így a bányákat biztosító országokat a nagyívű fejlesztésektől és saját nyereségük növelésétől.
Scholz azonban belengette a mézesmadzagot: mint mondta, a német beruházások mindenben megfelelnének a legmagasabb szintű környezetvédelmi előírásoknak (Kína ezeket köztudottan tágabban értelmezi), és sokkal több helyszíni mellékprojektet kapcsolnának a kitermeléshez, ezrével teremtve a munkahelyeket az adott országban.
Ezek közül a legfontosabb, hogy a feldolgozó gyárakat is a kitermelő országba terveznék – ez az, ami gyökeres eltérést jelentene mind Kína, mind az USA befektetési alapelveitől.
Ha Németországnak valóban ilyen szándékai vannak,
és új versenybe kényszerítheti a lítium és a ritkaföldfémek után vadászó országokat
– a nyersanyagot biztosító és végre valós fejlesztéseket váró államok nem csekély örömére.
Kevés nagyobb veszély leselkedik az Európai Unió iparára – amelynek természetesen Németország a motorja –, mint a Joe Biden-féle zöld támogatási törvény, amely egyszerűen kizárta az európai vállalatokat egy 369 milliárd dolláros, adójóváírást és számtalan ösztönzőt tartalmazó támogatási rendszerből.
Az EU két nagyhatalma, Franciaország és Németország a protekcionista, világkereskedelmi szabályokat újraértelmező törvényre válaszul egy hasonló, az európai ipart megmentő törvény kidolgozását követelte Brüsszeltől, amely maradásra bírná a magas energiaárak és az USA-támogatások miatt az Államokba költözni vágyó vállalatokat, egyben meggyőzné a zöld befektetéseken gondolkodókat, hogy az EU a legmegfelelőbb hely számukra.
Az amerikai törvény kimondja: a támogatásokban csak azok a vállalatok részesülhetnek, amelyek vagy az USA-ban végzik a gyártást, vagy olyan államban, amellyel Washington szabadkereskedelmi megállapodást kötött. Ezek közül egyik sem igaz Németországra, nem úgy Kanadára és Mexikóra, amelyekkel a nyersanyag és az olcsó munkaerő miatt az USA nagyon is szívesen kötötte meg a szabadkereskedelmi megállapodást.
Míg Németország az EU-ban a Made in Europe terv büszke szószólója és az amerikai protekcionista törvény heves kritikusa, addig csendben keresi a lehetőségeket arra, hogy iparát mégis be tudja tuszkolni valahogy az USA meleg szárnyai alá. Az EU-csúcson éppen a héten tárgyalják először az Európai Bizottság által összeállított javaslatcsomag elemeit, amelyektől – válaszul a Biden-féle támogatási törvényre – az európai zöld befektetések és ipar megmenekülését remélik.
Ebben a zűrzavaros helyzetben, mindössze két nappal Ursula von der Leyen Green Deal-verziójának bejelentése után sikerült a BMW-nek egy 800 millió eurós (312 milliárd forintos) mexikói beruházást kommunikálnia.
A projekt az autóipari nagyságrendeket tekintve nem túl jelentős összegű, de jelzésértékű: az USA támogatási rendszere miatt felpörgeti az elektromos autógyártási kapacitásokat, így nagyobbat tud tunkolni a Biden-törvény zsírosbödönéből. A pénzből 500 millió eurót egy elektromos akkumulátorgyárra áldoznak, a többi tőke a további helyi beruházásokat készíti elő.
A szerencsétlen időzítés miatt felbukkanó kérdőjeleket a BMW is érzi. Magyarázatuk szerint
tehát semmi köze ahhoz, hogy így mindazok a támogatások megilletik, amely más európai vállalatokat nem.
A magyarázat ellenére azt az egyszerű tényt azonban, hogy az amerikai zöld támogatási rendszer elszipkázza a befektetéseket az Európai Unió területéről, ennél ékesebben nem is tudta volna bizonyítani a német vállalat, egyben újabb muníciót biztosít azoknak, akik Németországot válságkezelő módszerei szintén protekcionizmussal vádolják, és úgy vélik, az EU helyett csak a saját iparának megmentésével foglalkozik.
Mexikó egyébként az olcsó munkaerő és a közös határ miatt az USA legnagyobb autóalkatrész-exportőre. A kereskedelmi engedmények miatt az autóipar virágzik, nem véletlen, hogy az autógyárak a világ minden tájáról ide sereglenek egy zsíros befektetés reményében.
A BMW lépésében sincs semmi kivetnivaló, a jelenlegi, nem túl szerencsés globális kereskedelmi helyzetben a döntés a lehető leglogikusabb volt. Halvány kritika inkább morális oldalról, illetve a bejelentés EU-csúcshoz időzítése kapcsán érheti a vállalatot, ám ezek a kifogások egy cseppet sem fogják meghatni sem a BMW vezéreit, sem a Scholz-kormányt, amely minden erejével azon dolgozik, hogy Németország a jövőben is Európa vezető gazdasági hatalma maradjon.
Fotó: Gabriel Boric chilei elnök és Olaf Scholz német kancellár
MTI/EPA-EFE/Elvis González
„A magyar választóknak fel kell ismerniük, hogy ez a gyűlölet nem a megoldás, hanem maga a katasztrófa” – hangsúlyozta összeállításában a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
Zürichi kerekasztal-beszélgetés az európai demokráciáról, értelmes politikai vitákról és persze Magyarországról.
Karácsony Gergely támogatja a Tisza Párt adópolitikáját, azt azonban nem tudja ő sem, hogy mit titkol Tarr Zoltán, pedig rendszeresen egyeztetnek.
Lebukott a Tisza Párt. Kiderült, hogy hazudnak. A Tisza-adó botrány lehet a végzetük? Exkluzív interjú Deutsch Tamással Strasbourgból.
Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
A Mandiner adománygyűjtést szervezett a 76 éves Rosinec Máriának, aki egyedül neveli két unokáját, miután fia meghalt az értelmetlen háborúban.
A közvélemény-kutatás a Charlie Kirk-gyilkossággal egyidőben készült Amerikában.
Noha írtam róla számtalanszor, és nincs olyan momentuma, amelyik ne lenne ismert, mostanában mégis többször gondoltam rá, hogy írni kéne róla.
