az emberbe csak-csak belemarkol a felismerés, hogy mennyire relatív is a nyomor fogalma.
Amikor Larry – akit többnyire a birkahodályban, szegényes szobájában vagy a romák közegében látunk – apjával együtt inget húz az istentiszteletre, vagy amikor a fiatalember bebuszozik Ózdra, amelyre valóságos metropoliszként tekint, egyszeriben végtelenül szerencsésnek tűnnek azok a kisgyerekek, akik ugyanitt a nyolc-tíz emeletes panelházak erkélyein ugrálnak egy vágóképen, a harminc négyzetméteres Kádár-kaptárak, vízzel, fűtéssel, ronda tapétával pedig a kényelem netovábbjának.
A film működik, bár első blikkre az ötlet úgy hat, mintha A király beszédét valaki összegyúrta volna a 8 mérfölddel, és legurította volna Borsodba. Mégis közben életre kel ez az egész, elsősorban a nem mesterkélt, működő dialógusoknak és a színészi játéknak köszönhetően.
Ha nem túl elcsépelt így fogalmazni: talán azért, mert ez a film mer önmaga lenni, s még a befejezés sem rontja el azzal, hogy a hepiend vagy a nagy magyar tragédia csábító gyümölcséért nyúl. És persze nem, nem ez a nagybetűs magyar valóság – de része annak.