A felhivalkodás – egy diáklány beszédéről

2022. október 25. 7:11

Győrffy Ákos
Mandiner
A saját szavakig rögös út vezet, ezt Lili nem tudja még. Nem ő beszél, hanem a korszellem szól belőle.

Értem én, hogyne érteném. Tizennyolc évesen én is csináltam hülyeségeket. Volt olyan például, hogy elnyomtam egy égő cigarettát a nagymarosi katolikus templom szenteltvíztartójában, és közben

bekiabáltam a szentélybe, ahol épp mise volt, hogy Isten, haza, család.

Nem tudtam, mit csinálok, és már egy órával később megbántam. Akkor jó ötletnek tűnt, ahogy mondani szokás.

Amikor meghallgattam Pankotai Lili gimnáziumi tanuló szónoklatát, nem a felháborodás volt az első reakcióm, hanem inkább a szomorúság. A szomorúság amiatt, hogy már a valódi radikalitás is kiveszett ebből a világból.

Mert az, amit és ahogy ez a lány mondott, minden volt, csak radikális nem. Pedig biztosan azzal a tudattal kezdett bele a mondandójába, hogy ez bizony olyasmi lesz, amit még nem hallott a világ. Most majd jól megmondom nekik. Amit mondott, az tartalmilag szóra sem érdemes. Legfeljebb annyiban, hogy nagyon zavaros volt.

A zavarosságon túl pedig nyelvtanilag értelmezhetetlen, több ponton is. Felhivalkodás, teli erővel szopott fasz. Lili szemmel láthatóan hadilábon áll a magyar nyelvvel, ami már csak azért is érdekes, mert a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanulója, amely intézmény állítólag jó hírnek örvend. De ennek a beszédnek nem sok köze van az intézményhez, ahová Lili jár. Legfeljebb annyiban van köze, hogy a falai között eltöltött évek, úgy látszik, hiábavalók voltak Lili esetében. A koszon kívül nem nagyon ragadt rá ott semmi, ahogy anyám mondaná.

De ez az egész mégsem Liliről szól.

Lili egy tizennyolc éves lány, aki ezért vagy azért nagyon el akart mondani valamit.

Ebben a korban ez korántsem szokatlan. Magam is nagyon el akartam mondani valamit annak idején, például úgy, hogy az iskolai diákigazgató választáson Doors-számokat játszottunk Heinczinger Mikával, a Misztrál későbbi énekes-mindenesével. Kiültünk, zenélni nem nagyon tudtunk (Mika később megtanult, én nem), és elprüntyögtük a Riders on the Stormot.

Lili nem zenél, Lili beszél. Úgynevezett slam poetryt nyom. Elég gyengén csinálja, Simon Marci vagy Kemény Zsófi sokkal jobban tolja, ezt elismerem, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a műfaj. Lili kiáll a színpadra, és úgy beszél, mint bárki. Úgy beszél, ahogy a váci vasútállomás előtt reggel fél nyolckor ücsörgő szakmunkástanulók beszélnek. Vagy ahogy a szintén reggel fél nyolckor a katolikus gimnáziumba igyekvő kölykök beszélnek.

Nagyon sokan, félelmetesen sokan beszélik ezt a nyelvet. Az ember nem tud úgy végig menni a nevezett város főutcáján hétköznap reggel, hogy útközben legalább ötször ne hallja a szájukból, hogy geci. Mi van, geci, szopd ki a faszom. Ez egy reggeli mondat.

Lili mondatai ugyanilyen mondatok, tartalmuk nincs, öncélú, üres szavakból állnak. Ráadásul nem is a saját szavai.

A saját szavakig rögös út vezet, ezt Lili nem tudja még,

de komolyan kívánom neki, hogy egyszer majd megtudja. Nem haragszom rá, miért haragudnék. Nem tudja, mit csinál. Nem ő beszél, hanem a korszellem szól belőle, a nevezetes, rejtélyes Zeitgeist, ez a megfoghatatlan, ám annál jelenvalóbb tünemény. Boldogabb korokban a korszellem még volt valamilyen. Volt karaktere, ilyen vagy olyan, állított valamit. Jelen volt benne az állítmány, ahogy Pilinszky írja.

Az aktuális korszellem arról ismerhető fel, hogy üres. Üres nyelvileg, üres képileg, üres fogalmilag. Nem állít semmit, illetve amit állít, az szintén üres és jelentés nélküli. Nem jön sehonnan és nem tart sehová, és valójában nincs is jelen, mert üres. Démonikus vonása épp ennek köszönhető. Hogy úgy van jelen mindenhol, úgy szivárog be mindenhová, hogy közben üres és nem létezik. Ez az, ami újdonság benne, ettől olyan vérfagyasztó.

Eddig ezt nem ismertük, az ürességnek ezt a fokozhatatlan jelenlétét az emberiség hosszú és keserves története során mostanában tapasztalja igazán először. Persze voltak felvezető körök, érzékenyítések, a huszadik század jórészt másból sem állt.

Szegény Lili kiállt a színpadra, de nem volt jelen. Mert a valódi jelenléthez úgyszintén rögös út vezet, Lili ezt sem tudja még, de komolyan kívánom neki, hogy egyszer majd megtudja.

Nem ő volt jelen a színpadon, hanem az üresség, a Zeitgeist,

ami elhitette vele, hogy a saját szavait mondja, a saját gondolatait vezeti elő, miközben az üresség nyelvén szólt, az üresség gondolatait tolmácsolta.

Ha valóban pedagógustüntetésre került volna sor október 23-án Budapesten, akkor a következőnek kellett volna történnie:

Lili szónoklata után a hallgatóság tömött soraiból csendben kiválik egy alak, férfi vagy nő, egy középkorú, akármilyen szakos pedagógus, aki felballag a színpadra és mond néhány összeszedett, értelmes mondatot arról, hogy miért kéri ki magának az imént elhangzottakat. Mondott volna valamit arról, hogy egyáltalán nem politikai okokból kéri ki magának, nem azért, mert a NER beépített ügynöke lenne, hanem mert pedagógusként megrémült attól, amit hallott. Mondott volna valamit arról, hogy talán nem ezért gyűltünk itt össze, barátaim. És mondott volna valamit a műveltségről, a kultúráról, ezekről a szintén titokzatos fenoménekről, melyek ápolására és továbbadására tette fel az életét az itt jelenlévők többségével egyetemben, hisz ezért választották ezt a hivatást annak idején, ha nem téved.

És mondott volna valamit még arról is, hogy az imént elhangzott beszéd véleménye szerint ártalmas, mérgező, és hogy az efféle öncélúan trágár és buta szövegekkel csak ártunk magunknak és mindenki másnak, illetve ha pedagógusként mindezt szó nélkül hagyjuk, sőt, ha elismerően megtapsoljuk és megéljenezzük, akkor ő tulajdonképpen nem is érti, hogy miért gyűltek itt össze ennyien. Mert az igaz, tenné még hozzá ez az akármilyen szakos, középkorú pedagógus, hogy kevés pénzért vagyunk kénytelenek dolgozni, ahogy az is úgyszintén igaz, hogy a ránk rótt adminisztratív terhek, a nem igazán átgondolt és sok esetben zavaros tantervek megkeserítik az életünket, így hát jogosnak érzem, hogy elégedetlenségemnek hangot adjak, de volna itt még valami, nevezetesen

az, hogy hivatásunk eredeti céljáról és értelméről azért itt, ebben a felfokozott hangulatban sem szabadna megfeledkeznünk.

Ez az eredeti cél és értelem pedig végső soron nem más, mint hogy ilyen mondatok ne hangozhassanak el egy tizennyolc éves lány szájából.

Mert ha elhangoznak, akkor végül is mi a fenének gyűltünk itt össze, már elnézést a kifejezésért. Ha elhangoznak, és mi még meg is éljenezzük ezeket a mondatokat, akkor ezzel, drága barátaim, a saját csődünket ismerjük be. Azt, hogy tulajdonképpen nem volt miért idejönnünk, és nem képviselünk semmi olyasmit, amiért érdemes lenne szót emelnünk.  

Talán mondana még valamit a végén ez az elképzelt pedagógus, talán nem, de nem is érdekes. A helyzet az, hogy

ilyen pedagógust nem láthattunk és nem hallhattunk.

Azért nem, mert valamilyen oknál fogva nem jelent meg a színpadon. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan pedagógus van, aki magában dünnyögve mondott valami hasonlót, amikor szembesült Lili mondataival. De ott, a rendezvényen nem akadt egy sem. Ha elhangzott volna aznap este, közvetlenül Lili beszéde után egy efféle, a fentihez csak némiképp is hasonló szónoklat egy pedagógus szájából, akkor kétségem sem lenne azt illetően, hogy itt egy támogatható és jogos követeléseket felvonultató rendezvény zajlott. De mivel semmi ilyesmi nem történt, arra kell gondolnom, hogy ez az egész nem volt más, mint – hogy Lili nyelvi leleményével éljek – közönséges felhivalkodás.

Összesen 138 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nagyon jó írás Győrffytől - őt mindig érdemes elolvasni.
Most ugyanazt éreztem, mint korábban Jordan Petersonnál, érthetően és tömören mondja el azt, amit részleteiben eddig is tudtam, csak nem állt még össze: "Eddig ezt nem ismertük, az ürességnek ezt a fokozhatatlan jelenlétét az emberiség hosszú és keserves története során mostanában tapasztalja igazán először."
És igaza van. A mai korszellem, a "minden egyenrangú" pontosan azt jelenti, hogy semmi sem érdemes a figyelemre - maga a nagy kerek semmi.
Beugrott még Michael Endétől a Végtelen történet, ahol a Semmi folyamatosan halad előre és pusztítja el a világot.

Jaj, elfelejtett engedélyt kérni tőled ahhoz, hogy legyen véleménye.
Pedig nálatok ez így működik, legalábbis így szeretnétek, hogy legyen.

Ó, háborodjunk már fel azon, hogy egy egyházi intézmény vezetője keresztény értékekre hivatkozik :)
HVG-re meg jellemző, hogy nem ad linket arra, amire hivatkoznak, hova is lenne a világ, ha az olvasó a saját szemével győződhetne meg valamiről, nem csak a hivatalos reakción keresztül.
Ez is vicces: "(nota bene: mindig ezzel a kifejezéssel kezdődik a hamiskodás)". Tehát akkor baloldalon nincs hamiskodás, mert ők előbb rágnák le a saját kezüket, mintsem hogy véletlenül leírják a "keresztény értékek" szóösszetételt. Hátőizé...

Mielőtt hozzád szóltam volna, megnéztem a korábbi hozzászólásaidat, szóval amit leírtam, azt pontosan úgy kell értelmezned, ahogy volt :)

Ügyes terelés a DK vezérelte PDSZ-ről :D

Nagyon bölcs megállapítás, hogy a saját szavakig rögös út vezet. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy sajnos élnek köztünk ostobák, akik számára nem létezik ilyen út. (Nekik nem szavakkal kellene foglalkozniuk, hanem valami mással.) Az egyik tegnapi komment rávilágított arra, hogy Lili édesapukája ezeknek az ostobáknak az egyike. Az pedig majd később kiderül, hogy maga Lili csak gyerekesen utánozta szeretett apukáját vagy maga is az ostobák táborát fogja gyarapítani.

Halkan szeretném megjegyezni, hogy Janus Pannonius nem olvasta fel az erotikus verseit nyilvános gyűléseken. Évszázadok óta minden kultúrában írtak az emberek pajzán és pornográf tartalmú szövegeket, de nem tették a közbeszéd részévé, mert a nemi szervek és a nemi aktusok zárt körön kívüli emlegetése a legsúlyosabb sértegetések közé tartozott. Az ilyen nyilvános beszéd a mai szabadszájú világban is provokációnak és szidalmazásnak számít, semmiképp sem érvelésnek. Provokáció és szidalmazás esetén pedig hasonló válaszra lehet számítani, de az erőszakon sem kell meglepődni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés