Nancy Pelosi házelnök felháborítónak nevezte, hogy ötven évvel a Roe kontra Wade ügyben meghozott ítélet után »a nőknek újra harcolniuk kell legalapvetőbb jogaikért egy szélsőséges bírósággal szemben«.
A republikánusok kifogásolták a képviselőházban elfogadott új jogszabályokat, és a legfelsőbb bíróság döntését éltették. Cathy McMorris Rodgers republikánus képviselő szerint a demokraták döntésének »semmi köze a nők egészségének védelméhez«, és »rá akarnak kényszeríteni egy szélsőséges irányzatot az amerikai emberekre«.
Az amerikai legfelsőbb bíróság június végén úgy döntött, hogy érvényteleníti a Roe kontra Wade ügyben született ítéletet. Az 1973-as jogesetben a testület azt mondta ki, hogy alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása. A változás következtében a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortusz szabályozásáról. Az AP szerint az államok fele betilthatja a terhességmegszakítást.