Lengyel-magyar külpolitikai narratívák – különbségek és azonosságok

2022. március 24. 8:51

Németh Zsolt
Úgy tűnik, az Ukrajna elleni orosz agresszió egyik mellékfrontjaként információs háború zajlik a magyar–lengyel barátság ellen is. Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnökének írása a Mandiner hetilap friss számából.

A szerző a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.

 

Úgy tűnik, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió egyik mellékfrontjaként

információs háború zajlik a magyar–lengyel barátság ellen is.

A lengyel közvéleményben rohamosan terjed az a hamis nézet, hogy a budapesti kormány oroszbarát politikát folytat, és Magyarországon is vannak – ha kevesebb „eredménnyel” kérkedhetnek is –, akik felelőtlen heveskedőnek próbálják beállítani a varsói kormányt. Csak arra tudok biztatni mindkét országban mindenkit, hogy ne engedjen a manipulációnak: a másik ország helyzetét alaposan tanulmányozva próbálja megérteni a magyar és a lengyel Ukrajna-politika közötti hangsúlybeli különbségeket, és vegye észre az azonosságokat is.

Orbán Viktor miniszterelnök rögtön a háború kitörése után bejelentette, hogy az orosz agresszióval olyan helyzet állt elő, amelyben a magyaroknak félre kell tenniük a korábbi évek ukrán kisebbség­politikája által kiváltott ellenérzéseiket, és minden rendelkezésükre álló eszközzel támogatniuk kell a megtámadott Ukrajnát. Hozzátette, hogy Oroszország egy szuverén ország megtámadásával olyan lépést tett, amilyet semmilyen érv nem igazolhat. Ezt a megközelítést a minap a törvényhozás politikai nyilatkozata is megerősítette.

A kormány és törvényhozás ezzel kapcsolatos álláspontjának az alapja az ENSZ alapokmánya 2. cikkének 3. bekezdése, amelyben a világszervezet tagjai vállalták, hogy viszályaikat békés eszközökkel rendezik. Oroszország ezt Ukrajna megtámadásával durván megsértette. Elsősorban erre utalva jelentette ki a magyar miniszterelnök pár napja, hogy a magyar–orosz kapcsolatok, amelyek korábban korrektül működtek, az Ukrajna elleni agresszió óta már nem a régiek.

A magyar kormány tehát teljes egyértelműséggel és következetességgel kezdettől fogva Ukrajna oldalán áll,

Ukrajnával vállal szolidaritást. Magyarország az EU-ban megszavazta az összes szankciót Oroszország ellen, és támogatta az Ukrajnába irányuló uniós védelmieszköz-szállítást is. Lengyelországban számos hamis hír kering ezzel kapcsolatban. Elterjedt például, hogy Magyarország blokkolta Oroszország kizárását a SWIFT rendszerből, ami egyszerűen tételesen nem felel meg a valóságnak.

Magától értetődő módon az ukrán–magyar és a román–magyar határátkelők nyitva állnak minden ukrán állampolgár és Ukrajnában legálisan tartózkodó külföldi előtt, s a magyar kormány az önkormányzatokkal és a civil szervezetekkel közösen minden lehetséges segítséget és támogatást megad nekik. A háború első napjaiban volt olyan időszak, amikor lakosságarányosan Magyarországra érkezett a legtöbb menekült Ukrajnából. Összesítve Lengyelország után hazánkba érkeztek a legtöbben, az összes menekült 10-15 százaléka. Ám nem is az a kérdés, hogy mikor mennyi menekült lépi át a határt. A lényeg, hogy bármennyien átléphetik, 

Magyarország – akárcsak Lengyelország – mindenkit befogad és ellát.

Jelentős humanitárius segély is áramlik Magyarországról a vele szomszédos ukrajnai területre. Ennek már rögtön részét képezte nagy mennyiségű üzemanyag átjuttatása is a határon. Bár formálisan nem a háborús helyzettel kapcsolatos támogatás, a háború kontextusában különösen fontos Magyarország stratégiai jelentőségű szerepvállalása Ukrajna energiaellátásában. Annak idején Magyarország volt Ukrajna első szomszédja, amely megfordította az áramlás irányát a két országot összekötő gáz­vezetékben, és azóta is ez Ukrajna külföldi gázbehozatalának a legfontosabb iránya.

Tudni kell, hogy az a térség, ahol mindez a segítség megérkezik Ukrajnába, Kárpátalja (ukrán nevén Kárpáton Túli terület) nem képezi harci cselekmények részét, ami Magyarország számára – és Ukrajna számára is – rendkívül jelentős, megőrzendő érték. Lengyel részről egyesek lekicsinyléssel szoktak beszélni arról, hogy Magyarországnak ez többek között az e területen egy tömbben élő százötvenezer magyar miatt fontos. Az ilyen lekicsinylés erkölcsi tartalmát nem kívánom minősíteni. Igen, nekünk a Kárpátalján élő másfél százezer magyar és több mint egymillió ukrán életének a megőrzése kiemelten fontos szempont. Aki erkölcsileg felhatalmazva érzi magát, hogy emiatt elítélje Magyarországot, annak legalább az ezen a területen Ukrajnába jutó segítség biztonságának a stratégiai jelentőségét érdemes figyelembe vennie.

Összeurópai érdek, hogy maradjon legalább egy olyan útvonal, amelyen biztonságosan lehet segélyt juttatni Ukrajnába.

Magyarországnak már csak ezért is tartózkodnia kell minden olyan nyilatkozattól vagy intézkedéstől, amit orosz részről megtorlandó katonai fellépésnek tekintenének.

Andrzej Duda lengyel államfő menekültekkel találkozik az ukrán–lengyel határon fekvő Korczowában március 4-én. <br> Fotó: MTI / EPA / PAP / KPRP / Jakub Szymczuk

Hozzá kell tenni, hogy Magyarország eleve csak retorikailag lenne képes provokálni Oroszországot. A 2002 és 2010 között hatalmon lévő kormányok ugyanis a magyar gazdaság súlyos válságba sodrásával együtt a katonaság és a védelmi ipar teljes leépítéséről is „gondoskodtak”. S bár a gazdaság talpra állítása után, a 2010-es évek utolsó harmadában megkezdődött a magyar haderő és védelmi ipar koncepciózus fejlesztése is, az Ukrajna elleni orosz támadás ennek a mintegy évtizedes folyamatnak körülbelül a felénél érte Magyarországot.

Jelenlegi helyzetében Magyarország elsődleges felelőssége, azaz NATO-kötelezettségei ellátásának veszélyeztetése nélkül ha akarná, sem tudná érdemi fegyveradományokkal támogatni Ukrajnát. Az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverszállítások útvonala pedig eddig sem haladt át Magyarország területén. Így a fegyverszállításba való szimbolikus magyar bekapcsolódás nulla gyakorlati eredmény fejében járna jelentős áldozatvállalás kockáztatásával mind a magyarok, mind az ukránok számára.

Eredmény nélküli áldozat: tipikusan olyan dolog, amit egy háború alatt nem szabad vállalni.

Lengyel barátainknak tehát azt kell tudatosítaniuk, hogy Magyarország objektív okoknál fogva – a feljebb említett, stratégiai jelentőségű humanitárius segítségen túlmenően – legfőképp aktív békepolitikával képes támogatni Ukrajnát. Úgy vélem, hogy hiba az ebben rejlő stratégiai lehetőség értékét alábecsülni.

Ukrajna, Lengyelország és Magyarország nagyon fontos közös érdeke a béke legelső lehetőségének megragadása és a háborús cselekmények leállítása. Minden háborúban töltött nappal, minden kioltott emberélettel, minden elpusztuló infrastruktúrával a háború utáni Ukrajna gyengül.

A béketeremtés képességének ezért óriási stratégiai jelentősége van.

Magyarország arra törekszik, hogy megőrizze béketeremtésre való képességét, és minden lehetőséget megragadjon, hogy Ukrajna, Közép-Európa, a nyugati szövetség és az egész világ javára kamatoztassa.

A magyar külpolitikának ez a profilja valóban eltér Lengyelország szerepvállalásától. Varsó elsősorban abban tudja támogatni Ukrajnát, hogy minél kedvezőbb katonai helyzetből tárgyalhasson a békéről Oroszországgal. Látni kell azonban, hogy a kétféle szerep nem ellentétes, ezért nagyon káros a kettőt egymással szembehelyező narratíva. Egy szövetség nem attól szövetség, hogy mindenki ugyanazt teszi benne, hanem attól, hogy a közös célért mindenki azt teszi meg, amire a leginkább képes.

De felmerül a kérdés: közös-e a cél, amikor a magyar miniszterelnök egy interjúban úgy fogalmaz, hogy Lengyel­ország a nyugati világ határát kívánja keletre kitolni, Magyarország pedig egyszerűen egy független államot akar önmaga és Oroszország közé? Aki ezt kérdezi, annak érdemes megfigyelnie, hogy ez a különbségtétel kétféle érvelést ír le, melyeknek azonban ugyanaz a gyakorlati következtetése. A vak is látja ugyanis, hogy

az ukrán nemzet a nyugati világhoz akar tartozni, ezért ha független államban élhet, akkor előbb-utóbb oda is fog tartozni.

Nincs tehát a magyar miniszterelnöknek ebben a nyilatkozatában semmi olyan, amit egyesek megpróbálnak belemagyarázni, hogy a kétféle érvelés közül az egyik jó, a másik rossz. Egyszerűen tény, hogy sok szempontból más a lengyel és a magyar érvelés, de az is tény, mindkettő arra irányul, hogy az ukrán nemzet békében élhessen és szabadon dönthessen a sorsáról. Ez már csak abból a kiváló kezdeményezésből is világosan kitűnik, hogy Lengyelország és Magyarország – a többi közép-európai tagállammal közösen – határozottan fellép az Európai Unió fórumain Ukrajna tagságáért.

Az ukrán EU-tagság víziója is mutatja, hogy politikánk – ahogy ez háború idején lenni szokott – két idősíkon dolgozik. Az egyik a most, azonnal a háborús helyzettel közvetlenül kapcsolatos döntésekről, segélyekről, békepolitikáról szól. A másik idősík a háború utáni világ, amelynek többek között az EU-tag Ukrajna is része. Egyszersmind az erős Európa és benne az erős Közép-Európa is része ennek a víziónak.

Ez a vízió is közös. Kétségtelenül van azonban eltérés a magyar és a lengyel felfogásban azt illetően, hogy mi szolgálja az erős Európát: az orosz energiaforrásoktól való teljes elszakadás, ahogy lengyel barátaink vélik, vagy az orosz energiaimport monopóliumának – és ezáltal extra­profitjának – a megtörése, ami a magyar stratégia lényege. Az orosz és az egyéb forrásokból származó energia közti választási lehetőség számos európai nemzetgazdaság, köztük Magyarország számára a versenyképes árú energiaellátás – és ezáltal a nemzetközi vetélkedésben való helytállás – alapfeltétele. Ezért úgy látjuk, hogy az orosz energiaforrások teljes kizárásával Európa úgy büntetné Oroszországot, hogy nagyobb kárt okozna magának, mint az orosz félnek. Márpedig

nagyobb kár okozása magunknak, mint az ellenségnek, különösen háború idején, a legtévesebb dolog, amit tenni lehet.

Javaslom tehát tudatosítani: Magyarország az orosz energiá­nak csak a teljes kizárását ellenzi az európai piacról – viszont mindent támogat, ami az orosz energia monopolhelyzetének a megszüntetését szolgálja. Ez azért fontos, mert valamikor – reméljük, hogy minél előbb – véget fog érni a háború, amivel azonban nem zárul le a történelem.

A világ továbbra is bizonytalan lesz. Ádáz verseny fog folyni, újabb és újabb biztonsági kihívások fognak jelentkezni. Ezért úgy kell végigélnünk a szomszédságunkban pusztító háborút, úgy kell hordoznunk annak a ránk eső terheit, hogy közben országainkban ne álljon le, illetve minél kevésbé fékeződjék az utóbbi évek robusztus gazdasági és technológiai fejlődése. Politikánknak azt kell elérnie, hogy a háború utáni béke nagyon erős és gyorsan fejlődő, globális szinten versenyképes Közép-Európát eredményezzen, amelynek Ukrajna is a része.

 

Nyitóképen: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor a V4-es csúcson Katowicében 2021. júniusban. Fotó: AFP / NurPhoto / Beata Zawrzel

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés