„Álmomban egy betonoszlopot láttam, amelyre azok nevét vésték fel, akik Putyint és az orosz haderőt éltették, a hazájukat védőket átkozták, a menekülőket meg magukra hagyták. Igen, se helyet nem adtak nekik, se ételt, se tolmácsot, se orvost. És nem csak most mulasztották el a segítséget, de sohasem segítettek senkinek, akinek szüksége lett volna rá, pedig volt hozzá hatalmuk, pénzük, emberük és eszközük. Mégsem tették. Soha.
Nem is oszlop volt az, inkább valami fal, a Kossuth téren állt, és éjjel-nappal látogatták az emberek, hogy újabb és újabb neveket véssenek föl rá: a gyilkosoknak segítkezők nevét, a hazugokét, a kegyetlenekét. A miniszterelnök neve állt a lista tetején, és alatta a miniszterek, az államtitkárok, a tanácsadók, a médiamunkások, az egységes és kegyetlen politika haszonélvezőinek és éltetőinek a neve. Szép sorban, egymás alatt és mellett.