Kihagyhatatlan a demográfiai dimenzió
A másik fontos dimenzió, amit meg kellene érteni, amikor az iskolai szegregáció kérdése szóba kerül, az pedig nem más, mint maga a demográfia.
Ha az ország jól meghatározható járásaiban, kerületeiben több a cigánygyermek az óvodában mint 10-12 évvel ezelőtt, akkor több lesz az iskolában is.
Ezt ennél jobban nem kell értelmezni, elemezni – ezt hívják passzív vagy természetes szegregációnak, ami valójában nem is szegregáció, egész egyszerűen egyre kevesebb a beiratkozó nem cigány gyerek nagyon sok helyen az országban, és egészen furcsán hathat, de bátran ki lehet mondani: számos helyen a szabad iskolaválasztás jogának az eltörlése sem teremtene „befogadóbb” iskolákat, mert nincs kikből, hiszen elsősorban cigányok a hely gyerekek. Pont.
Ezen változtatni egészen irreális módokon lehetne: odaköltöztetni nem cigány családokat, vagy buszoztatni kellene a nem cigány gyerekeket ezekbe az iskolákba, és akkor kellően sokszínűek lehetnek majd. Persze a buszoztatás az ellenkező irányba is működhetne akár: bontsuk le a helyi, többségében cigányokkal teli iskolákat és keressük meg a legközelebbi olyan iskolát, ahova majd beküldve őket megteremthető lesz egy kellően befogadó társadalom. Nem kevés cinizmus van ezekben a szavakban, de közben vannak olyanok is, akik ebben tényleg hisznek. Vagy legalábbis úgy tesznek. Nyíregyházán is megpróbálták.
Kár, hogy az addig soha, senki által le nem cigányozott gyerekek hirtelen ott találták magukat egy másik környezetben, ahol már ezzel szembesítették őket. Kár, hogy a helyi, és magukénak érzett, sokak által kedvelt iskola helyett buszozni kényszerültek, és az új helyzet komoly kihívás volt a fogadó iskola diákjainak és szüleinek ugyanúgy, mint a cigánygyermekek szüleinek, családjainak.
Nem, soha sehol nem mondtam, hogy a rossz minőségű és többségében cigány gyerekekkel teli iskolákkal ki lehetne békülni, az ilyen iskolákra szerintem sincsen szükség.
Alapvetően jó minőségű iskolákra van szükség, függetlenül attól, kik tanulnak bennük.
Ha a demográfia és a szabad iskolaválasztás azt eredményezi, hogy nagyon sok iskolában nagyon sok a cigánygyerek, akkor nem az etnikumukat kellene nézni. Hanem azért tenni, hogy onnan is jól szocializált, jó tudással bíró gyerekek érkezzenek majd. És ha ez sikerül, mert szakmát, érettségit, egyesek pedig diplomát is szerezhetnek, akkor szerintem nem annyira mérvadó, hogy mennyire volt sokszínű az az iskola – főleg akkor, ha a sokszínűség megteremtése eleve lehetetlen volt. Leírom újra: megteremthetetlen volt.
Mi kell tehát a sikeres oktatáspolitikához?
Így aztán a jövő oktatáspolitikája akkor lesz sikeres, ha nem a diákok etnikai összetételen sopánkodunk (főleg megjátszott módon, mert a magunk gyerekét sem engedjük a cigányok közé), hanem azt próbáljuk meg elérni, hogy:
- jól megfizetett, felelős és eredményesen tanító tanárok
- nagy számú szakmai segítők (gyógypedagógus, szexológus, logopédus, mentor, pedagógiai asszisztens)
- felelős szülők
- tanulni akaró, motivált diákok
- modern és használható tananyagok,
- digitalizáció
- és minden korábbinál jobb technikai, infrastrukturális feltételek legyenek az oktatásban.
Szóval kevesebb szépelgés kellene a választási programokba, és sokkal több pragmatikus gondolkodás, jó értelemben vett rendpártiság és konstruktív, keretek közé szorított nyitottság. Ha így lesz, akkor a tenni, tanulni akaró gyerek és a családja biztosan előbbre jut, legyen bár cigány vagy többségi. És ennek kellene alapgondolatnak maradnia.
Nyitókép: MTI/Komka Péter