„A jobbágya voltam, és mindennek elvette a felét”. „A színpadon kívül mindig mindent megtettem, amit akart” – jellemezte menedzserével való kapcsolatát a rapper. Arafat a pénz felének lenyúlása mellett a Bushidóra eső felével is önhatalmúlag sáfárkodott: először 2011-ben rángatta bele egy 98 lakásos rüdersdorfi társasház megvételébe és felújításába. A lakók azóta is panaszkodnak a borzalmas minőségű kivitelezés miatt, Bushidónak azonban valami egészen más miatt fájhat a feje: mivel ugyanis nem akart az üggyel maga foglalkozni, közjegyző előtt teljeskörű meghatalmazást adott Arafatnak.
„A meghatalmazottat meghatalmazom arra, hogy minden olyan jogi aktust, amelyet magam is megtehetnék, és amelynél a helyettesítés törvényileg megengedett, számomra és nevemben jogi kötőerővel megtehessen” – áll a dokumentumban, amit 2013-ban a Stern talált meg először. Ekkor kezdődtek a feszültségek Bushido és menedzsere között – s hiába hívta tetemre a rapper Arafatot, ekkor még nem tudta meg, hogy a meghatalmazással a rüdersdorfi ügyleten kívül Abou-Chakarék más, Bushidótól teljesen független ügyleteiben is eljárt a menedzser, sőt, Bushido nevében meghatalmazást adott saját testvérének is.
„Ha meg akarjuk határozni, mennyire volt ő menedzserként sikeres, akkor azt látjuk, hogy nem ő volt menedzserként sikeres, hanem én, az üzletem és a zeném voltak olyan sikeresek, hogy azokból ő rengeteg pénzt keresett. Ahhoz viszont, hogy én nagyon sok pénzt kerestem, valamelyest hozzájárult az, hogy az egész imidzs stimmelt: részben azért is engedhettem meg magamnak erős kijelentéseket, mert tudták az emberek, hogy az arabokkal repülök kötelékben, így ha valaki valamit mondott Bushidóról, lehet, hogy másnap ott volt nála Arafat” – reflektál az arab maffia közvélemény-formáló hatására a rapper.
Nehéz szakítás Arafattal
Bushido és Arafat szakításához végül egy tizenhatezer négyzetméteres villakomplexum vezetett, melyet a rapper és menedzsere 2011-ben közösen vásároltak saját használatra a Berlintől pár kilométerre délnyugatra fekvő Kleinmachnowban, a telekkönyvbe is fele-fele arányban kerültek be tulajdonosként. Arafat elfoglalta a hátsó, nagyobbik villát, épített egyet-egyet szüleinek és testvérének, Bushido és felesége, Anna-Maria pedig a komplexum középső épületét foglalhatta el, mindenféle privátszféra nélkül, Abou-Chakerék ablakaiból minden gond nélkül be lehetett látni a kertjükbe. Arafat ráadásul tisztelete jeleként rögtön Bushidóék háza mellé építette külső vécéjét, hogy grillpartijain a vendégeknek ne kelljen bemenniük a házába, ha hívta őket a természet. Ezt a megaláztatást Bushido és Anna-Maria már nem tűrték el, Arafat 2018-ban lefoglalt mobiltelefonján számos ingerült beszélgetést talált a rendőrség, melyek ezen viharos időszaknak állítanak emléket.