Katonai búcsúztatás leköszönő államfőnek, kancellárnak és védelmi miniszternek jár Németországban
A parádé szerenád nevű részében a zenekar az ünnepelt által választott műveket adja elő.
Az ünnepeltek három darabot kérhetnek. Angela Merkel a Grosser Gott, wir loben dich (Nagy isten, dicsérünk téged) című ökumenikus keresztény német templomi dalt, a legnagyobb német filmsztárok és sanzonénekesek között számon tartott, 2002-ben elhunyt Hildegard Knef Für mich soll's rote Rosen regnen (Záporozzanak rám vörös rózsák) című dalát és a disszidálás után, az egykori NSZK-ban világhírűvé vált keletnémet punkénekes, Nina Hagen Du hast den Farbfilm vergessen (Elfelejtetted a színes filmet) című slágerét választotta.