Nem csak duma – Oroszország választ

2021. szeptember 16.
Új orosz alsóházat választanak a napokban. A Putyin­-párt első helye nem lesz kérdéses, mégis van jelentősége a voksolásnak, a kimenetele ugyanis sokat alakíthat a belpolitikán.

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Mi végre van Oroszországban parlamenti választás? A nyugati nyilvánosságban kevesen tulajdonítanak neki jelentőséget, hiszen csekély az esély arra, hogy a központi törvényhozásban ne szerezzen meggyőző többséget a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt, az Egységes Oroszország (JeR). Kár lenne azonban üres színjátéknak tekinteni a dumaválasztást, hiszen az ott elért eredmény – no meg persze az, hogy mennyire volt nehéz elérni – fontos visszajelzés a Kremlnek, amely képes jelentősen befolyásolni a párt politikáját a következő néhány évben.

Esett a Putyin-párt támogatottsága
A 450 tagú Állami Dumában jó eséllyel megtartja többségét az Egységes Oroszország, hiába csökkent a népszerűsége a teljes népesség körében a 2008-as gazdasági világválság óta nem látott szintre, 27-30 százalékra. Ennek oka részben az egységes váltópárt hiánya, részben maga a választási rendszer. A mandátumok felét listán, másik felét egyéni választókerületekben lehet megszerezni, utóbbiakban pedig – az ellenzék töredezettségének okán – 2016-hoz hasonlóan idén is tarolni fog a kormánypárt.

Kár üres színjátéknak tekinteni a dumaválasztást”

A JeR gyengélkedésének idén is éppúgy gazdasági oka van, mint 2008-ban: három éve 40-50 százalékról zuhant nagyjából a mostani szintre az Egységes Oroszország támogatottsága, miután a kormány megemelte a nyugdíjkorhatárt. Azóta negatívan hatott a gyengülő rubel, a keresetek csökkenő vásárlóereje, illetve az egyre-másra felbukkanó és nagy port kavaró korrupciós botrányok, például az azóta bebörtönzött Alekszej Navalnij aktivista által januárban bemutatott állítólagos „Putyin-kastély” ügye. A kastélyt Navalnijék állítása szerint a Fekete-tenger partján fekvő Praszkovejevkában emeltette magának az elnök. Nem is csoda, hogy a 2020 elején meglepetésszerűen hivatalba léptetett Misusztyin-kormány a gazdaság talpra állítására fókuszál.

„A válságmenedzsment mellett sikerült részben megújítani az államirányítás rendszerét, pontosítani és megvalósíthatóbbá tenni a nemzeti fejlesztési célok elérését szolgáló programokat, és mindezzel párhuzamosan elkezdeni bizonyos innovatív átalakításokat a gazdaságban, bár ezek tényleges hatásáról csak később lesz valós képünk” – értékeli az utóbbi bő másfél év gazdaságpolitikáját Ilyash György Oroszország-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Korai szavazók a Hanti–Manysi Autonóm Körzetben. <br> Fotó: REUTERS  / Alexei Androno

A népszerűség nyomában
Míg Mihail Misusztyin kormányfő igyekszik fenntartható bőséget teremteni, a párt a kampány alatt egyszerre próbálja megtömni az oroszok pénztárcáját és elterelni róla a figyelmet. A világszinten emelkedő élelmiszerárakat ellensúlyozandó a kormány tizenötezer rubeles (körülbelül 60 ezer forint) támogatást ígért a katonáknak, és tízezer rubelt (40 ezer forint) a nyugdíjasoknak. Az egyes területek kormányzói is igyekeznek növelni a nép elégedettségét, Moszkvában például a 35 év alatti fiatalok részesülnek kiemelt támogatásban, Kamcsatkán pedig megemelték a lakosság által térítésmentesen kifogható hal mennyiségét.

Látványosan eltűntek az Egységes Oroszország listájának éléről az előző ciklus gazdasági stagnálásával azonosított politikusok, helyükre pedig a putyini kor legsikeresebb területe, a geopolitika felelősei kerültek. A listát a töretlenül népszerű Szergej Sojgu védelmi miniszter vezeti (lásd keretes írásunkat), mögötte Szergej Lavrov külügyminiszter, Gyenyisz Procenko, egy Moszkva melletti kórház főorvosa, Jelena Smeljova, az Összorosz Népfront nevű, bő százezres tagságú civil szervezet társelnöke, valamint Anna Kuznyecova gyermekjogi biztos sorakoznak. Lemaradt a listáról Dmitrij Medvegyev pártelnök, volt államfő és kormányfő – Ilyash szerint a szavazók hozzá kötik a népszerűtlen nyugdíjreformot. S a jelöltek mellett ott van még titkos fegyverként Vlagyimir Putyin elnök, aki messze jár már a Krím annexiója utáni bő 80 százalékos támogatottságától, de 60 és 70 százalék között mozgó népszerűségi indexével így is sokkal többen tartják országegyesítő szimbólumnak, mint ahányan a pártját szeretik – azt a pártot, amelybe egyébként sosem lépett be.

„Nem valószínűsíthető, hogy a párt nagyon kevés vagy nagyon sok szavazatot kap, inkább arra számíthatunk, hogy csupán meg tudja őrizni a többséget az új parlamenti ciklusban” – jósol a szakértő. Putyin politikájában szerinte „az ország belső fejlesztésére került át a hangsúly, a szociális dimenzió került előtérbe, ezáltal az ország belső stabilitásának erősítése. Ezt bizonyítják az elnök évértékelő beszédei az utóbbi két-három évből, és ezt bizonyítják a kormányzati programok is”. Ha pedig a várakozásoknál jelentősen jobb vagy rosszabb eredményt ér el az Egységes Oroszország, az csak felerősítheti ezt a trendet Ilyash olvasatában.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Ellenzéki szervezkedés
Az országban – kiváltképp Moszkvában – azonban van egy jelentős ellenzéki mozgalom, amely nem jelenik meg a pártok szintjén. Több millió szavazó van, aki nem rendelkezik pártpreferenciával, hanem az Egységes Oroszországot szeretné leváltani. Őket a február óta börtönben ülő Alekszej Navalnij Okos szavazás (Umnoje goloszovanyije) projektje fogja össze – egy alkalmazás minden érdeklődő szavazónak egyszerűen kiadja az adott választókörzetben legesélyesebbnek tartott ellenzéki jelölt nevét, hogy megakadályozza a szavazatok szétaprózódását.

A kormány ezért elsősorban nem politikai támadásokat indít az ellenzéki pártok ellen, hanem adminisztratív eszközökkel támadja a Navalnij-féle projektet: a távközlési hatóság a program több weboldalát is letiltotta, illetve arra kérte az Apple-t és a Google-t, hogy távolítsa el az App Store-ból és a Google Play Áruházból a Navalnij nevű alkalmazást – ezt eddig még egyikük sem tette meg. Emellett megjelentek az orosz interneten a megtévesztésre használt klónok, például az Okos szavazat (Umnij golosz). Navalnij Korrupcióellenes Alapítványát a Kreml júliusban szélsőséges szervezetnek nyilvánította.

Ha az Okos szavazás a nehézségek ellenére beválik, akkor a legfőbb haszonélvezője a második legerősebb formáció, az országosan 18 százalék körül álló, de néhol a kormánypártot igencsak megszorongató Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) lehet. Hozzá irányulhat a legtöbb protestszavazat – akárcsak a 2019-es moszkvai helyhatósági választáson, amikor a 45 körzetből 33-ban kommunistát hozott ki legesélyesebb ellenzékiként, 9-en pedig nyertek is.

Bár az 1993-as alapítás óta Gennagyij Zjuganov vezette kommunistákat – az 1992 óta Vlagyimir Zsirinovszkijjal az élen rajthoz álló Oroszországi Liberális Demokrata Párttal (LDPR) együtt – a parlamenten kívüli „valódi ellenzékkel” szemben hagyományosan őfelsége kirakatellenzékének szokás tartani, Ilyash György ezt egyáltalán nem így látja. „Amikor valaki »Oroszország valódi ellenzéki erőiről« beszél, akkor egy politikai narratíváról beszél és nem tényekről – figyelmeztet a szakértő. – Más-más célok és esetek mentén, de mindegyik ellenzéki szegmens betölti a szerepét.” A kommunisták például rendkívül hatékonyan megszervezték a nyugdíjkorhatár-emelés elleni tiltakozásokat, az LDPR habarovszki határterületi kormányzója, Szergej Furgal elleni rendőrségi és bírósági eljárás pedig több tízezres Putyin-ellenes tüntetéseket robbantott ki.

A KPRF már rég nem a kommunista nosztalgiára építő álellenzéki szervezet, amely valaha volt – a vörös zászlójukat lengető öregekhez ugyanis nemcsak karrieristák csatlakoztak, akik épp csak annyira akarják fenntartani az ellenzékiség látszatát, hogy Putyinéknak megérje megfizetni őket, hanem egy fiatalabb, nem feltétlenül baloldali új hullám is, amely nem a Navalnij-féle utcai megmozdulásokban látja az orosz ellenzéki politika jövőjét, hanem az ország legnagyobb ellenzéki pártszervezetén keresztül szeretne érvényesülni. Ők a szakértő szerint ideális szövetségesei lehetnek a jobbszélről érkező Navalnijnak és a hozzá köthető erőknek, amelyek „nagy potenciált láttak a KPRF-fel való együttműködésben”.

Újra egyre szervezettebbek a kommunisták. <br> Fotó: REUTERS / Shamil Zhumatov

A moszkvai csata
Az orosz fővárosi politika a 2019-es regionális választáson óriási meglepetést szerzett: a 45 fős városi tanácsban – nem utolsósorban az Okos szavazás projektnek köszönhetően – 20 mandátumot kaptak az ellenzéki erők, 13 széket rabolva el a hatalmi párttól.

Az Egységes Oroszország Moszkvában a legkevésbé népszerű, így Szergej Szobjanyin polgármester függetlenként indult, s a Putyin-párti jelöltek is minél inkább igyekeztek titkolni párthovatartozásukat, kampányukban helyi ügyekre koncentráltak. A Meduza nevű ellenzéki hírportál most azt állítja, megszerezte az Egységes Oroszország moszkvai szervezetének választási stratégiáját. Amennyiben a dokumentum valódi, Putyinék azzal számolnak, hogy a város szavazóinak 55 százaléka tervez független vagy ellenzéki jelöltre voksolni, rájuk pedig csak 20 százaléknyian. A legkevésbé a leggazdagabb belvárosi kerületekben népszerű az Egységes Oroszország, ott csak 15 százaléknyian szeretik őket, a liberális Orosz Egyesült Demokrata Párt – Jabloko nőtt a fejére, s néhány munkásosztálybeli körzetben is aggasztó a JeR helyzete, Medvedkovóban 16, Perovóban és Babuskinszkijban 18 százalékon áll, ezekben a körzetekben a kommunisták szorongatják.

A Putyin-párt Moszkvában a legkevésbé népszerű”

A Putyin-párt mégis 40 százalékos listás eredményt tervez elérni a fővárosban, azaz 2 százalékponttal jobbat, mint 2016-ban. 
A stratégia azonban épp az ellentéte lesz a 2019-es helyhatósági választásinak, a jelöltek most hangsúlyozni fogják, hogy Putyin pártjához tartoznak. Terv készült az állami alkalmazottak mobilizációjára is, egyfajta „szavazósztahanovizmust” forral az Egységes Oroszország: jutalmaznák azt az állami fenntartású intézményt, ahonnan a legtöbb alkalmazott jelenik meg az urnáknál. A mobilizációra kétségtelenül szükség van, ugyanis az állami közvélemény-kutató központ szerint csak az oroszok 22 százaléka tervez szavazni, és már az előző dumaválasztás is rekordalacsony, 47 százalékos részvétellel zajlott.

A legitimitás a tét
Ilyash György a választáson sem az alsóház politikai erő­viszonyainak érdemi megváltozására, sem jelentős csalásra nem számít. Úgy látja, „az orosz politikai elit szempontjából fontosabb, hogy a választás legitimitása megmaradjon, vagyis elkerülje a jelentős csalási eseteket, botrányokat. Összességében elmondható, hogy az orosz választások eredményét jobban befolyásolják a hivatalos szabályozások, mint a tényleges csalási esetek”. A szakértő szerint például a többnapos, szeptember 17. és 19. közötti elektronikus szavazás bevezetése is az azt propagáló kormánypártot segíti, ahogy az Egyesült Államokban is a demokratáknak kedvezett. Ezúttal szavazhatnak a kelet-ukrajnai orosz állampolgárok is, akik zömében szintén Putyin-pártiak.

Az elektronikus szavazás pedig ha a régi arcokkal is, de új időket vetít előre az orosz politikában. Ezt jósolta Ella Pamfilova, a választási bizottság elnöke is, amikor arról kérdezték, miért nem lehet idén élő kameraképet látni a szavazóhelyiségekből, ha korábban lehetett. „Kollégák, micsoda összehasonlítás ez? Ezek most más idők, akkor nem volt kibertámadás és kiberháború, mint most” – tapintott rá az elkövetkező évek orosz politikájának lényegére a választás kulcsembere.

Fotó: REUTERS / Vitaly Nevar
Szergej Sojgu, egy nem túl csendes don

Idén az Egységes Oroszország pártlistáját Szergej Sojgu hadseregtábornok,védelmi miniszter vezeti, ami nem is csoda: a félig tuvai, félig ukrán Sojgu az ország egyik legnépszerűbb politikusa. Szűkebb pátriájában, a türk tuvai nép lakta, Mongóliával határos Tuva Köztársaságban a párt 80 százalék feletti támogatottságnak örvend. „Szergej Sojgu jelentős befolyással és lehetőségekkel bíró politikai szereplő, hiszen egyszerre tagja az orosz politikában jelentős szerepet játszó karhatalmakat tömörítő »sziloviki« csoportnak, Putyin kilencfős belső körének, részt vett a kormánypárt alapításában, és ő az egyik legnépszerűbb orosz politikus is” – elemez Ilyash György. Sojgunak, aki – nem utolsósorban Kínával szembeni erődemonstrációként – az utóbbi hetekben új szibériai nagyvárosok építésével és a régió gazdasági fejlődésével kampányolt, a szakértő szerint „lesz módja befolyásolni az orosz politika alakulását a jövőben is”. Bár a minisztert széles körben Putyin lehetséges utódjaként emlegetik, Ilyash spekulációnak tartja ezt a vélekedést.

*** 

A három Visnyevszkij

Kispályás politikai játszmákból sincs hiány: bejárta a médiát Borisz Lazarevics Visnyevszkij szentpétervári ellenzéki képviselőjelölt esete, aki mellé úgymond a semmiből társult két igencsak hasonló nevű jelölt, Borisz Ivanovics Visnyevszkij (akit a kampány előtt még Alekszej Smeljovnak hívtak), valamint Borisz Gennagyijevics Visnyevszkij (aki eddig Viktor Bikov volt), mindhárman szakállas, enyhén túlsúlyos, középkorú urak. Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke a Visnyevszkijek szaporodását visszaélésnek, felháborítónak és szégyenletesnek nevezte, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szavazólapon nem szerepeltethetők a jelöltek -vics végződésű apai nevei, így a három Borisz Visnyevszkijt a szavazóknak esélyük sem lesz majd megkülönböztetni egymástól.

*** 

Kinek kell Navalnij? – Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

Nyitóképen: Vlagyimir Putyint hallgatják az Egységes Oroszország pártgyűlésén. Fotó: REUTERS / POOL / Grigory Sysoyev

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés