Kinek kell Navalnij?

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

„Kinek kell ő egyáltalán?” – fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyományos decemberi maratoni sajtótájékoztatóján, szokás szerint nem mondva ki Navalnij nevét, akire mint bloggerre hivatkozott. Tavaly szeptemberben, Navalnij megmérgezése után a független Levada-Centr kutatóközpont felmérése azt az eredményt hozta, hogy az oroszok 50 százaléka nem támogatja az aktivista tevékenységét, 20 százaléka igen. Ez nem tűnik rendszerváltásra elegendő népszerűségnek, ám óriási ugrás minden egyéb Navalnijjal kapcsolatos felmérés számaihoz képest. Arra a kérdésre, hogy kit látna a legszívesebben az elnöki székben, még tavaly novemberben is csak 2 százalék említette Navalnijt. Putyinban ugyan csak a válaszadók 32 százaléka bízik, mégis 55 százaléknyian látják őt a legszívesebben elnökként.

Mindez azt sejteti, hogy Navalnij korrupcióellenes, tényfeltáró munkája jóval népszerűbb, mint a személye, ez pedig a január 19-én, az aktivista letartóztatása után megjelent oknyomozó anyag visszhangján is látszik (lásd keretes írásunkat). „Szinte biztos, hogy a Navalnij és csapata által készített, Putyinról szóló, bombaként robbanó film tovább növeli az ismertségét és a befolyását, hiszen másfél hét alatt több mint százmillió ember nézte meg – nem volt még egy olyan orosz nyelvű politikai jellegű videó, amely ezt valaha is megközelítette volna” – mondja Bendarzsevszkij Anton, a Danube Institute geopolitikai kutatócsoport-vezetője lapunknak. Január 23-án és 31-én is többezres tüntetések zajlottak a letartóztatott aktivista szabadon engedéséért: bár a 
tüntetők pontos létszámát megbecsülni nem lehet, az OVD-Info emberjogi szervezet szerint a 31-ei megmozdulásokon csak a letartóztatottak száma országszerte bő ötezerre rúgott, a résztvevők nyilván ennek a többszörösére.

Az orosz–ukrán családból származó, 44 éves Alekszej Navalnij a kezdeti szociálliberális ténykedés után a szélsőjobboldalon tűnt fel, 2007-ben alapította meg első pártját. Ez az illegális bevándorlók ellen küzdött – ami akkoriban Oroszországban főleg a közép-ázsiaiakat jelentette –, és a szabad fegyverviselést szorgalmazta arra az esetre, ha betörne az ember lakásába egy „csótány”, azaz bevándorló. A korrupcióellenes aktivizmust, amelyről mára világszerte ismertté vált, 2008-ban kezdte el, mégpedig azokkal az állami olajcégekkel, amelyeket azóta is a putyini rendszer legfőbb kifizetőhelyeinek tart. Háromszázezer rubelből (kicsit több mint egymillió forintból) öt olajcégben vásárolt részvényeket, és részvényesként próbált az átlátható gazdálkodásért küzdeni, aztán kátyúbejelentő szolgáltatást indított. 2009-ben Nyikita Belihnek, a Kirovi terület Dmitrij Medvegyev elnök által kinevezett kormányzójának a tanácsadója lett – ez a mindmáig egyetlen formális politikai pozíciója azóta is folyamatosan kísérti. Először a 2011-es parlamenti választás után szervezett tüntetéseket, amelyek során hivatalos személynek való ellenállás miatt letartóztatták. Azóta szinte minden nagyobb oroszországi politikai esemény után számítani kell Navalnij több tízezres tiltakozásaira.

Miután Vlagyimir Putyint 2012-ben ismét elnökké választották, Navalnij nagy tüntetést szervezett a Puskinszkaja metróállomás környékére, ekkor kezdődött el az azóta is folyamatban lévő Kirovlesz-ügy. Navalnijt azzal vádolták, hogy a kormányzó tanácsadójaként elsikkasztotta egy kirovi faipari vállalat pénzét. Mindez főleg annak kontextusában érdekes, hogy Navalnij 2012-ben jelentette be: megpályázza Moszkva polgármesteri címét a 2013-as választáson. Az aktivista a kampány során folyamatosan ingázott az ügyét tárgyaló kirovi bíróság és Moszkva között, közben elítélték, majd szabadon engedték, és a választáson, amelyen a közép-ázsiai vendégmunkások ellen, a volt szovjet tagállamok vízumkötelezettségéért kampányolt, végül 27,2 százalékot kapott. Ettől kezdve 2015-ig a rendszeren kívüli jobboldali erők egyesítésén ügyködött, ennek azonban morbid véget vetett Borisz Nyemcov ellenzéki vezér nyílt színi lelövése a Kremlhez vezető Bolsoj Moszkvoreckij hídon.