Mégis lesz gáz? A szlovák miniszterelnök hétfőn Moszkvába utazik
Fico meglátogatja Putyint a gáztranzit ügyében, ráadásul nem is akármilyen tisztségben.
Kezdetét vette a Magyar Mozgókép Fesztivál, amely egyszerre három helyszínen – Veszprémben, Balatonfüreden, Balatonalmádiban – gazdag programmal várja a magyar filmkultúra iránt érdeklődőket.
Dudás Viktor tudósítása Veszprémből
Szerda este ünnepélyes keretek között indult útjára a magyar film új hagyományteremtő seregszemléje a Magyar Mozgókép Fesztivál. A négynapos eseménysorozaton 84 filmalkotást nézhetnek meg az érdeklődők, ahol számos kísérő program és koncert is megrendezésre kerül. (További programrészletek a rendezvény honlapján.)
A fesztivál nyitófilmjét, Varsics Péter Így vagy tökéletes című alkotását, a Veszprémi vár szívében felállított szabadtéri vásznon tekinthette meg a közönség. A helyszín filmtörténetileg is emlékezetes, lévén Jancsó Miklós Fényes szelek című alkotásában is fontos szerephez jutott.
A megnyitón elsőként Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte, a város számára megtisztelő, hogy a több évtizedes hagyományokra visszatekintő Veszprémi Tévétalálkozó után egy újabb hagyományteremtő eseménysorozatnak lehetnek otthonadói. Városvezetőként büszkén tekint arra, hogy Veszprém identitásához a televíziós és a filmes kultúra is hozzátartozik és ezt tovább erősítve arra törekszenek, hogy a régiót filmes találkozóponttá tegyék.
A polgármestert Navracsics Tibor kormánybiztos követte, aki a Mozgókép Fesztivált a 2023-ban megrendezésre kerülő Európa Kulturális Fővárosa Veszprém program fontos előfutárának nevezte. Az eseménnyel a térség művészeti életének tovább erősítését és sokszínűségének megmutatását is célul tűzték. A 2023-ban tartandó eseményeken szeretnének már egy olyan régiót megmutatni a világnak, amely önálló kulturális identitással rendelkezik, és minden alkotó és alkotni vágyó művész számára hívogató a sokszínűségével.
Végül Káel Csaba filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szólalt fel, aki elsőként az újra együtt mozizás örömének a fontosságát hangsúlyozta. Példákkal sorolta, hogy San Sebastian, Karlovy Vary, Cannes mind olyan fesztiválok, amelyek üdülő környezetben jöttek létre, és sikerük kulcsa abban is rejlik, hogy a kultúra iránt érdeklődőknek lehetőségük van az egyéb pihenésre és viszont. Szándéka szerint az új fesztivál is olyan közeget igyekszik teremteni, ahol a szakma és a közönség is találkozhat, és minden résztvevő élményekkel gazdagodva távozhat majd.
A nyitófilm Varsics Péter Így vagy tökéletes című romantikus vígjátéka egy szerethető alkotás, amely két látszólag ellentétes világnézetű író Tordai Kata – Béres Márta remek alakításában – és Somos András – Fekete Ernő megformálásában – egymásra találását meséli el. A filmről részletesen majd a későbbiekben írunk.
Fotók: Pesthy Márton és Kovács Bálint