Kockázati tőkebefektetők finanszírozzák egyelőre az Erősítő nevű hírportált, a kezdeményezésben pedig szerepelt vállalt Hammer Ferenc, az ELTE oktatója is – derül ki a Partizán egyik minapi adásából, ahol erről épp Hammer beszélt. A korábban ellenzéki tüntetéseken is felszólaló szociológus-médiakutató, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője elmondása szerint
gyerekkori barátja az alapító Dessewffy Tibor, de szakmailag is érdekli a koncepció.
Ahogy arról már beszámoltunk: az internetes felület új modellt alkalmaz, nem készít saját tartalmat, vállaltan mások cikkeit, anyagait dolgozza fel, majd hirdeti meg a közösségi médiában. Az elképzelés lényege az egyébként impresszum nélküli felületen olvasható bemutatkozás szerint a következő: „Ha neked, mint olvasónak, szívügyed egy társadalmi, közéleti, kulturális téma, de nem tudod, hogyan hívhatnád fel sokkal több ember figyelmét rá, akkor jó helyen jársz, az Erősítő tud neked segíteni a hangosításban.”
Ezt az elképzelést fejtegette a műsorban maga Hammer is. Úgy fogalmazott,
„megtolják” a híreket, ám ezzel lényegében egy mozgalmat is indítanak.
Mert ezzel az eszközzel az egyszerű olvasók tudják, adott esetben akár csak ötszáz forintokként megtámogatni a nekik fontos cikk kiemelését a közösségi médiában. Vagyis előbb-utóbb majd az olvasók finanszírozzák a működést, legalábbis ami a hirdetési költségeket illeti.
Csakhogy van egy kis bökkenő. Azt ugyanis a szociológus is elismerte, hogy a lelkes olvasó csak az (egyébként szokatlan módon impresszum nélküli) Erősítő anonim szerkesztői által szemlézett és átvett hírek közül válogathat. Márpedig az oldalt végignézve ez jelen állás szerint azt jelenti, hogy
csak és kizárólag az ellenzéki propagandát alátámasztó anyagok jelentik a kínálatot.
A portál stílusában és tartalmában sem nagyon különbözik az ezalenyeg.hu nevű, a DK-hoz, illetve Gyurcsány Ferenchez több szálon is kötödő botrányoldaltól.
Abban is rejlik némi ellentmondás, hogy a nyilvánosan elérhető adatbázis szerint
április 15-e óta már 20 700 000 forintot költött hirdetésre az Erősítő,
forintot költött hirdetésre az Erősítő,
miközben az olvasottsága mérhetetlen, Facebook-követőinek száma pedig alig haladja meg az ezret. Ezt az igen komoly hirdetési összeget tehát alighanem zömmel a Hammer által említett, titokzatos befektetők fizették ki.
Megírtuk azt is, saját bevallásuk szerint jelenleg „30 független hírforrást” követnek, és tervezik továbbiak bevonását. Íme a szemlézett lapok (nem teljes) listája: 24, Telex, HVG, 444, Magyar Hang, Válasz Online, Szeretlek Magyarország, Átlátszó, G7, Qubit, Direkt36, Media1, Mérce, Mfor, Szabad Pécs, KecsUP, Debreciner, Veszpresszó.
Az adatkezelő mindenesetre, ahogy arról korábban szintén beszámoltunk, egy Észtországban bejegyzett cég, az Amplify OÜ, melynek ügyvezetője Dessewffy Tibor, Gyurcsány Ferenc bizalmasa. Érdekesség továbbá, hogy ezt a vállalkozást pontosan ugyanarra a címre jegyezték be tavaly decemberben, mint a többszázmilliós forgalmat bonyolító, DatAdat OÜ nevű céget.
Dessewfy az utóbbi cég tulajdonosi körében is feltűnik, legalábbis annak magyarországi leányvállalatában. A DatAdat volt az adatkezelője a DK azóta letagadott, a kínai vakcinák ellen hirdetett petíciójának is, amit lapunknak Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője aggályosnak nevezett. Mindebből egy komoly, az internetes nyilvánosságra befolyást gyakorló, kifejezetten Gyurcsányhoz, illetve bizalmi köréhez köthető céghálózat rajzolódik ki, aminek újabb eleme az Erősítő.
Ennek az oldalnak alighanem komoly szerepe lesz az előttünk álló választási kampányban,
az ellenzéken belül pedig a DK és elnöke pozícióját erősítheti majd.
nyitókép: Hammer Ferenc,médiakutató, az Oktatói Hálózat tagja a Százezren az internetadó ellen, valamint a 60 ezren a Magánnyugdíjukért Facebook-csoport Tavasz jön - Orbán megy! elnevezésű tüntetésen Budapesten, a Kossuth téren 2015. február 1-jén. (MTI/Máthé Zoltán)