Ide határozott, erőskezű miniszterelnök kell, azaz kellene.
„Ha Karácsony Gergelyből tényleg miniszterelnök lesz a 2022-es parlamenti választásokat követően, akkor az a magyar politikában példátlan helyzet áll elő, hogy a koalíciós kormány vélhetően legkisebb pártja – a Párbeszéd – adja majd a miniszterelnököt. Ugyanis a miniszterelnökké válás a 2021-es ellenzéki előválasztásokon való személyes győzelmet is jelenti, miközben a Párbeszéd továbbra is nagyon kicsi párt marad. Amolyan Dávid Ibolya-féle effektus ez, ha még valaki emlékezne az 1998–2002 közötti koalíciós évekre. A legkisebb koalíciós párt elnöke, Dávid Ibolya népszerű politikus volt, de a pártja, az MDF ebből nem igazán profitált, sőt az idő múltával egyre kisebbre zsugorodott.
Ha Karácsonyból tehát miniszterelnök lesz, akkor – a dolgok mai állása szerint – koalíciós partnerei nagyobb parlamenti részaránnyal rendelkeznek majd, mint ő maga, illetőleg a pártja. Formailag övé lesz a hatalom, de ténylegesen már kevésbé, hiszen a pártja elég súlytalan lesz a többi (nagyobb) koalíciós párthoz képest. Ebből tehát az következik, hogy az új miniszterelnök nem igazán lesz a maga ura, mert elképzeléseihez csak nagyon kicsiny parlamenti erőt tud majd felmutatni, ellenben ki kell elégítenie a többi (nagyobb és még nagyobb) koalíciós párt igényeit, követeléseit. Karácsony Gergely tehát, mivel nem ő fogja adni a legnagyobb pártot, sőt: jó eséllyel ő vezetheti majd a legkisebb pártot, a koalíció foglya lesz. Nos, ez eléggé szerencsétlen konstelláció, lássuk be.
Eddig csak az lehetett sikeres miniszterelnök/vezető a többpártrendszer bő két évszázados egyetemes történetében, aki uralta a parlament mandátumainak többségét, vagy legalábbis jelentős erővel bíró kormánypártot vezetett. Helmut Kohl nem véletlenül tudott német kancellár maradni 16 éven (!) át: kitűnően ismerte az ország legnagyobb pártját, a CDU-t, és bár voltak párton belüli lázongások, azokat mindig képes volt úgy semlegesíteni, hogy nem tudták őt megbuktatni. A távozni készülő Angela Merkel is addig volt hatalomtechnikailag sikeres, amíg pártja az ország legnagyobb pártja volt, és ő ezt pártelnökként nagyjából uralni tudta. A magyar példákból sem lehet más tanulságot levonni: Tisza Kálmán, Bethlen István, Orbán Viktor hosszú ideig tartó miniszterelnöki ténykedéseinek egyik kulcsa az volt, hogy erős kézben tartották az ország legnagyobb kormánypártját.
Ehhez képest Karácsony olyan miniszterelnöki szerepre készül, amely során a legnagyobb kormánypárt vezetője nem ő, hanem valaki más lesz. Hogy lehet így sikeresen kormányozni? Tudvalevő, hogy Orbán esetleges bukása után számos NER-es vezető tisztségviselő, testület, szervezet fogja fékezni, blokkolni az új hatalmat (köztársasági elnök, MNB-elnök, ÁSZ-elnök, Alkotmánybíróság és ami a legújabb: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok). Ide határozott, erőskezű miniszterelnök kell, azaz kellene. Az erős kezet azonban egy erős párt tudja biztosítani, ami Karácsonynak nem lesz. Emellett szembe kell néznie a várhatóan hat pártból álló új kormány folyamatos belső ellentéteivel is.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Tudálékos hozzászóloknak: a magyar jog bőségesen, túl bőségesen is ad lehetőséget rágalmakkal szembeni föllépésre.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
A baloldali elemző aggályosnak tartja, hogy a Tisza Párt már most, ellenzékből is eléri jogi úton egy sajtótermék különszáma terjesztésének bírói megtiltását.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
