Palkovics: A Fudan Egyetem nem vesz el területet a diákvárostól

2021. április 27. 14:00
A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a Diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a Diákvárostól – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.

Palkovics László a Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén hangsúlyozta: a terület fejlesztésének eredeti koncepciója is tartalmazott az intézményi övezet, a kollégiumok és a közösségi terek mellett olyan fejlesztési területet, amely kapcsolódó befektetések, például kutatóintézetek létrehozására alkalmas.    Ez volt a koncepció akkor is és ez most is – tette hozzá.    

A Diákváros koncepciója már 2017-ben megszületett

A miniszter felidézte, hogy a kormányzat már 2017-ben elfogadott egy 220 milliárd forint összegű kollégiumfejlesztési stratégiát,

amelynek meg is kezdődött a megvalósítása. A Diákváros kialakításának elképzelése csak azután fogalmazódott meg, hogy meghiúsult a budapesti olimpia megrendezésének a terve – fűzte hozzá.    

Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a Fudant a világ 34. legjobb egyetemeként tartják nyilván

és a budapesti campus megvalósítása jó Magyarországnak, jó Kínának és jó a közösségnek.    Végül megjegyezte, hogy a Kínával történő felsőoktatási együttműködésről szóló elképzelés nem új, hiszen 2008-2009-ben már a Gyurcsány-kormány is célul tűzte ki a kínai hallgatók számának növelését Magyarországon.    

A Nagyvásártelep ipari műemlék

Schneller Domonkos, a Miniszerelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tervpályázat bíráló bizottságának az elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban számos olyan ikonikus épület, például a Várkert Bazár is megújult a fővárosban amelyek már-már pusztulásra voltak ítélve. Ugyanakkor a 19. századi alkotások mellett a nemzeti örökség részei a 20. században született épültek is, mint például Münnich Aladár által tervezett Nagyvásártelep – vélekedett.    

Hangsúlyozta: az olimpiai pályázat egyik legfontosabb öröksége hogy a fejlesztési program keretében

felébred Csipkerózsika-álmából az észak-csepeli, ferencvárosi rozsdaövezet,

megvalósulhat a többi között a Diákváros és a Galvani híd, valamint évtizedek után egy nagy zöld területtel egészül ki Budapest. A tervpályázatra elsősorban hazai építészek munkáit várták, hogy így is segítsék a szektort a járvány idején. Az elbírálás alatt folyamatos párbeszédre törekedtek a területileg illetékes önkormányzatokkal és a munkába bevonták az építész szakmai szervezetek képviselőit is – közölte.    

A politikus úgy fogalmazott: tudják, hogy „vannak akik számára csak a vagy-vagy létezik, ám a kormányzat is-is-ben gondolkodik”.

Azaz szükség van a Galvani hídra is, az Aquincumi hidra is, az Albertfalva hídra is, valamint kell a Diákváros és kell a világ elitjéhez tartozó egyetem is – mondta Schneller Domonkos. A tenderre 23 pályamű érkezett. Harmadik díjban részesült a Studio Egret West Ltd. és a Robert Gutowski Architects Kft. közös munkája. Második lett a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. pályázata, az első díjat pedig a BIVAK studio Kft. terve érdemelte ki.

(MTI)

Fotó: Déli Városkapu, MTI

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És ezt ugye aktív budapesti várospolitikusként követte el...

Apropó: azt úgy miért nem emeli ki senki ballib oldalon, még jelzésszinzet sem, hogy a Zorbán-kormány épít Diákvárost, és véletlenül sem a ballib kormányok tették ezt... hogyan is van ez?

Mesélj már, drágám, hogyan tud egy egyetem hírszerző központként működni?
Ilyen szempontból nem lenne hatékonyabb, ha egyszerűen a meglévő egyetemekre ültetnének be kémeket?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában