Szikvizek városa

III. évfolyam 16. szám | Meta - Budapesti történetek
2021. április 22.
A fürdőkultúra, a gyógyvizek és maga a víz kultusza nem ért véget a rómaiakkal a mai Pest és Buda környékén: végigkísérte évszázadainkat mind a mai napig.

Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.

A Széchenyi kontinensünk egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, és mi büszkék vagyunk rá. Bejárata mellett a fővárosi zászló mégis szürkén, koszosan lóg, a nemzeti trikolór pedig rongyosan. Budapest a fürdők, nem a mosodák városa.

Másban is felemás a gondolkozásunk. Tévhit, hogy a fürdőkultúra véget ért itt a rómaiakkal, s a 16. században éledt újjá. Nem. Akkor csupán az történt, hogy feltalálták a könyvnyomtatást, és megváltozott a „tartalomgyártás”, hogy mi kerül a „hírekbe”. A Gellért-hegynél fekvő Rudas (Sáros) már az 1200-as években neves fürdő volt. A Rómain gyógyvizes kórház állt Mátyás idején. A Rómaifürdő és a Herkulesfürdő pedig máig a legszebb földrajzi neveink közé tartozik, mert a honfoglalók értékelték a jót, s az ókori örökség igenis a kultúránk része.

Arról ugyancsak elfeledkeztünk, hogy a gyógyvíz italként is fogyasztható. Régen olyan lelkes hívei voltak ennek, mint ma a chiamagnak. Aki tehette, útra kelt, hogy kúraszerűen igya a reuma, meddőség elleni, emésztést, sebgyógyulást, fiatalodást segítő leveket. Budapest területén viszont nem voltak karakteres források, mint amilyen az embert próbáló, parádsasvári kénes Csevice. Itt a pesterzsébeti konyhasós vizet, a Szabadság-, Széchenyi-, Császár-, Lukács-, Imre-, Rudas- és Gellért-kutak földes-meszes vizét, valamint az őrmezei és kiscelli keserűvizeket itták. Fontos, hogy ezek többségét a 19. században tárták fel és vették használatba, új keletűek tehát. Kivétel volt a Széchenyi (régebbi nevén Artézi), ami most is működik egy apró üvegpavilonban, ahol a mélyből éppen feltörő, forró víz megvásárolható. Vagy a Margit-sziget egykor messzi földön híres, enyhén kénes vize, ami idegrendszeri és keringési zavaroknál használt. A gyógyforrásokkal különben a balneológia foglalkozik, ami kétségkívül a legkifejezőbb nevű tudomány. Az ember szinte látja a békés óriásokat örömmel hemperegni a világ óceánjaiban, és megkívánja a sárban-vízben való dagonyát.

Nyitóképen: Szódázás a réten 1910-ben. Fotó: Fortepan / Lakatos Mária

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés