Játszótér és fitneszpark épül a hűvösvölgyi Nagyréten

2021. március 19. 9:35
A héten kezdték a munkálatokat.

Folytatódik a hűvösvölgyi Nagyrét fejlesztése: Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén április végére tematikus játszótér és szabadtéri fitneszpark épül. A tervek szerint a játszótér szobrászművészek által készített berendezései formájukkal és anyagukkal is felidézik majd az erdő őshonos állat- és növényvilágát. A munkálatok még a héten elkezdődnek. A csaknem 30 millió forintos ökoturisztikai beruházás nyomán tematikus játszótérrel és szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodik a terület, amelyet a látogatók előreláthatólag április végén vehetnek majd birtokba – közölte az MTI-vel csütörtökön a beruházó Pilisi Parkerdő Zrt.

Mint a közlemény emlékeztet, a Pilisi Parkerdő 2019-ben kezdte meg a Nagyrét átalakítását XXI. századi színvonalú erdei pihenőhellyé. Ennek első lépéseként még abban az évben megépült egy ingyenesen használható, szabványos kézilabdapálya a korábban leégett nagyréti büfé helyén. Az egykori mutatványos épületek helyén egy olyan tematikus játszótér épül, amely lehetővé teszi a játszva tanulást. A játszótér berendezései környezetükbe harmonikusan illeszkedő, szobrászművészek által készített, színvonalas művészi alkotások, melyek formájukkal és anyagukkal is felidézik az erdő őshonos állat- és növényvilágát – közölte a beruházó.

Az erdészházat idéző, kombinált játszóvár, hintaállvány, valamint kombinált köteles mászókarendszer mellett rugós és billegő állatfigurák várják majd a rétre érkező gyerekeket. A Nagyrét szolgáltatásait tovább gazdagítja az a szabadtéri fitneszpark, amelyet a gyalogút mentén alakítanak ki. A 4 állomásos, 12 sporteszközt magába foglaló szabadtéri „edzőterem” szigetszerű elrendezése biztosítja a szabadidős testmozgáshoz szükséges intimitást és a természetben végzett testmozgás élményét. A has- és hátpad mellett többek között fekvenyomó padot, kombinált bordásfalat, szörfözőt, párhuzamos korlátot, evezőgépet és dupla fekvőtámaszállványt is telepítenek a fejlesztés során – áll a közleményben.

Kép forrása: Pilisi Parkerdő Facebook-oldala

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért kellene kocsival kimenned? Menjél villamossal, busszal, vagy fogassal. Onnan szépen begyalogolsz, ahogyan máskor is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés