Müller Cecilia: Erőteljes immunválaszt vált ki a kínai vakcina

2021. március 1. 13:33
Az országos tiszti főorvos szerint a teljes elölt vírust tartalmazó kínai vakcina hatásos, mivel erőteljes immunválaszt képes előidézni.

Müller Cecilia szerint teljes körű immunválaszt vált ki a kínai vakcina. Az országos tiszti főorvos szerint a teljes elölt vírust, így annak összes fehérjéjét tartalmazó kínai vakcina hatásos, mivel erőteljes immunválaszt képes előidézni. Rövid videóban az oltóanyaggal szembeni bizalomra és oltakozásra buzdít. 

Állítását korábban már Rusvai Miklós víruskutató is megerősítette, aki szerint  a különböző modellszámítások szerint a koronavírus dél-afrikai mutánsa esetében péáldául nagyjából 5-8 százalékot kell levonni a jelenleg ismert vakcinák hatékonyságából. A kínai vakcina azért előnyösebb, mert az a vírus valamennyi fehérjéjét tartalmazza, így valószínűbb, hogy véd a különböző mutánsok ellen.

Rusvai Miklós is úgy látta, hogy a koronavírus-fertőzés sokkal veszélyesebb, mint bármelyik vakcina

és kitért arra is, hogy bár a vírusfertőzést a beoltottak is megkaphatják, de az oltásnak köszönhetően fertőződés esetén sokkal kevesebb vírus termelődik a szervezetben, így az nem jár súlyos megbetegedéssel, halállal, ráadásul kevésbé valószínű a fertőzés továbbadása is.

Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország,

ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Müller Cecília elmondta,

hétfő hajnalban újabb, 280 ezer adag orosz Szputnyik V védőoltást tartalmazó szállítmány indult el Budapest felé.

Ebből a mennyiségből 100 ezer adag a második oltásként beadható vakcina és 180 ezer az első dózisú oltóanyag. Ez jelentős szállítmány, amellyel nagymértékben növelhető a beoltottak száma - hangsúlyozta a tiszti főorvos. Az oltási adatokról szólva azt mondta, 685 247 ember az első, 251 691 pedig már a második adag vakcinát is megkapta, ezzel a lakosság arányát tekintve Málta és Dánia után Magyarország lett a harmadik legjobban átoltott ország Európában.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés