Lunatikusok, cenzorok, fecsegők

Ez már a kommunizmus vagy lesz még ennél rosszabb is? – kérdi.a régi vicc.

A fasiszta hagyományt ápolóktól a kommunista eredettörténettel rendelkezőkig a kormány leváltására egységbe forrt ellenzék mintha újra és újra be akarná bizonyítani, hogy holdkórosabbak annál, mint amilyennek tegnap látszottak, holott már akkor sem tűnt színjózannak a kompánia.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egy tagja kifecseg valamit, ami a zárt ülésen elhangzott. Néhány like-ért, talán azért, mert jófejségnek hiszi, hogy minősített információt oszt meg, vagyis semmibe veszi az Országgyűlés rendjét, amivel arra mutat rá, hogy semmibe veszi a parlamentáris demokráciát is. (Maga az ügy teljességgel érdektelen: védett személyek útvonalához épül egy alagút egy sportközpontnál, s a feladat természetéből fakadóan nem transzparensen intézik ezt.)

Miképp lehetne olyanokra államügyeket bízni, akik  semmire sem becsülik a hivatalt, amit betöltenek?

A másik eset érdekesebb, mert egy párt elnöke, sőt miniszterelnök-jelöltje mondta. „Ha rajtam múlna, a tudatosan és szándékosan másokat lejárató, embereket megvezető propagandát foglalkozástól eltiltással büntetném.” Azért szerencse, hogy nem rajta múlik, hanem a bíróságon.

Ha valaki minden nap megírná mondjuk rólam, hogy harcos feminista aktivista vagyok s vegán étrenden tartom a kutyámat, akkor lehet, hogy egy idő után a rend kedvéért jogi úton kérnék elégtételt a megtévesztő és sértő hazugságokért, s örülnék, ha a helyreigazítás megjelenne. Ám eltiltani bármilyen újságírót a munkájától sosem jutna eszembe, az egy másik kor divatja volt.
Avagy például életveszélyesnek tartom azt a propagandát, amit a keletről behozott oltóanyagok ellen folytatnak sokan, mégse jutna eszembe eltiltani senkit – közveszélyes – téveszméje hangoztatásától.

Mindannyiunk problémája ez a színvonal.

Egy évtized alatt kifejlődetett és megerősödhetett volna sokféle érték is az ellenzéki oldalon, lehetne egy színvonalas nemzeti-szabadelvű párt például, lehetnének programok, amely jót tenne a mindenkori kormánynak is, ha inspirálódhatna az ellenzék felvetéseitől, és nem hóbortságok vagy kifejezetten kártékékony elképzelések érnék csak ellenoldali impulzusként.

Kiváló figurák is vannak nyilvánvalóan az ellenzéki politikusok között, de őket álcázzák, vagy elment a kedvük, hogy ebben a társaságban a feltűnést keressék.

S ezt meg is érthetjük.

Azt is empátiával kell fogadni, hogy ennyire heterogén körben értelmes ügyekről – csupán a hét témáiból merítve: magolós magyar érettségi, őrségi olajkútfúrás,  a kommunizmus áldozatainak előttünk álló emléknapja, a nemzeti emlékezet ügye – nem szívesen szólnak, mert az szétfeszítené azt a társaságot, amelynek csupán a gyűlölet az abroncsa. 

A ma egy éve elhunyt, zseniális Csukás István Nagy Ho-ho-ho-horgásza sosem fogott halat, mégis rendkívül szeretetreméltó volt. Utóbbit nem remélhetjük az ellenzékről, de azt igen, hogy az ő csalétkeit sem kapják be.