Problémás az iszlám kulturális térségből érkezők beilleszkedése – Osztrák családkutató a Mandinernek

2020. november 6. 11:30
„Nem hiszem, hogy a migráció egy az egyben helyettesítheti a népességfogyást” – mondja Dr. Wolfgang Mazal lapunknak. A Bécsi Egyetem Családtudományi Intézetének elnökével, az ÖVP és Kurz kancellár tanácsadójával bevándorlásról, integrációról, a CEU-költözésről és az osztrák társadalompolitikai kihívásairól is beszélgettünk.

Nyitókép: a Bécsi Iszlám Központ és mecset, háttérben a bécsi üzleti negyedel

Dr. Wolfgang Mazal osztrák jogász, a Bécsi Egyetem Családtudomány Intézetének elnöke. Szakterülete a munkajog, a szociális ügyek és az egészségügy. 1981-ben diplomázott Bécsben, pályafutása során számos szociális és munkajogi ügyekkel foglalkozó intézményben dolgozott osztrák és európai szinten. A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és Sebastian Kurz kancellár szaktanácsadójaként is részt vesz az osztrák politika formálásában.

***

A bécsi terrortámadás után vagyunk. Az eddig megismert elkövető egy albán származású, húszéves fiatalember volt – aki Bécsben született. Hogyan juthatott el a terrorizmusig?

Nyilvánvaló, hogy az egész társadalom nagyon aggódik – valóban problémánk van az iszlám kulturális térségből származó emberek beilleszkedésével, azzal, hogy miként kellene ezt kezelni. Remélem, hogy a következő hetek tisztázási folyamatot hoznak! Szintén nagyon furcsa az a tény, hogy a rendőrség által lelőtt tettest 2019 áprilisában 22 hónap börtönre ítélték, mert csatlakozni akart az Iszlám Államhoz Szíriában, de alig hat hónap után – 2019 decemberében – szabadon engedték.

Néhány dolog nagyon rosszul működik a büntető igazságszolgáltatásban!

Látjuk, hogy Európában egyre kevesebb gyermek születik, sok ország pedig a migrációval igyekszik pótolni a csökkenő népességet.

Nem hiszem, hogy a migráció egy az egyben helyettesítheti a népességfogyást. A migráció a történelem során folyamatosan jelen volt, hiszen sok esetben megkönnyítette a reprodukciót, mert a máshonnan érkezett emberek gyakran nagyon pozitívan állnak a család kérdéséhez. Mindenesetre az egész társadalom számára bevált, ha az újonnan érkezők pozitívan álltak az integrációhoz, és betagozódtak a többségi társadalomba. Ilyen értelemben ha a migráció hasonló kultúrkörből érkezik, az megkönnyítheti a csökkenő családalapítások pótlását. Az én felmenőim sem Ausztria mai államterületéről származnak, hanem Prága környékéről, de az ő kulturális közegük közel állt az osztrákhoz: egy volt a császár, egy a közigazgatási és oktatási jog, ugyanaz az egyház… Volt különbség persze az étkezési szokásokban, elvált a nyelv,

de lényegében megvolt a kulturális homogenitás, és ez megkönnyítette az integrációt.

Manapság azonban Csehország helyett inkább Afrikából érkeznek a bevándorlók.

Jelentős a migráció Afrikából, de még jelentősebb Nyugat-Ázsiából, vagyis Afganisztánból, Iránból és így tovább, Szíriából is. Mindenesetre az afrikai migráció nem jelent többséget Ausztriában. De Iránnal és Afganisztánnal szemben is hatalmas kulturális különbségek állnak fenn, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra áthidalni. Elmondható, hogy az elmúlt években növekedett a születési rátánk. Ez egyrészt összefügg azzal a ténnyel, hogy a többségi népesség körében gyakran néhány évre elhalasztották a szülést. Kiváltképp a nők gondolták úgy, hogy először egy időre dolgozni akartak, majd ezt a harmincas éveik közepén felfüggesztették, és vállaltak még egy gyermeket. Másrészt természetesen ez összefügg azzal is, hogy

az iszlám közegből származó családok termékenységi rátája magasabb.

Idén és a tavalyi évben is egy kissé csökkent a születési ráta. Egy folyamatosan növekedő tendenciát most nem látunk, azt saccoljuk, hogy Ausztriában az egy nőre jutó gyermekek száma körülbelül 1,5-re kúszhat fel.

Járhatnak veszélyek az iszlám miliőből származók arányának növekedésével?

Látnunk kell, hogy az iszlám kultúrában a családnak nagy jelentősége van, a család szerepe nagyon erős. Ez persze nagyon ambivalens, ha az integráció szempontjából tekintjük. Az erős családi összetartozás elősegítheti az integrációt, de ugyanakkor akadályozhatja is azt. Hazánkban mindkét jelenséget látjuk.

Dr. Wolfgang Mazal

Az idei osztrák integráció jelentés arra világít rá, hogy van még hova fejlődni, főleg az oktatás területén.

Én magam is tagja vagyok annak a szakértői tanácsának, amely kiadta ezt a jelentést. Látjuk, hogy az integrációban is hatalmas problémák vannak. Elsődleges probléma a nyelv elsajátításának hiánya. Tényleg

nagy a baj, ha az oktatási központokban – főleg Bécsben – a gyermekek jelentős hányada nem beszéli a németet

társalgási szinten. Így természetesen nagyon nehezek a tanórák, nehéz a matematika szakmai kérdéseiről órát tartani, ahogy biológiából is, és így tovább, ha a német nyelvtudás nincs meg megfelelő szinten. Végtére is ez egy ördögi kör: ha nem beszéled jól a nyelvet, akkor az oktatás nem tud igazi előmenetelt jelenteni, ezzel pedig az integráció egyre nehezebbé válik.

Hogyan látja ma az európai családok helyzetét?  

Szilárd meggyőződésem – és ezt a felmérések is alátámasztják –, hogy az emberek alapvetően vágynak a családra és becsülik a családos életformát. Az emberek túlnyomó többsége hosszú távú kapcsolatban gondolkodik, és fiatalkorban még nyitott a gyermekvállalásra. A valóságban vannak nehezítő tényezők: ilyen például a munkaerőpiaci helyzet, amely nehezebbé teszi a jól működő kapcsolat kialakítását, mind a párok között, mind az egymást követő generációk között, hiszen kevés idő áll rendelkezésre. A családhoz idő kell, és tekintettel a munka világának mai helyzetére, az időnk gyakran nagyon kevés. Ez megterheli a családokat. A család gyakran aggodalommal kísért téma: „hogy lesz majd ez az egész, jól fogom-e csinálni, jó időpontban alapítok-e családot?”

A fiatalok ma sokszor nagyon el vannak bizonytalanodva, ezt sajnálatosnak tartom.

Elképzelhető európai szintű megoldás a családokat érintő kihívásokra?

Ez a tagállamok dolga, saját és lakosságuk akaratának megfelelően kell alakítaniuk a helyzetet. Azt is gondolom, hogy nem elég csupán állami támogatásokban gondolkozni. Nagyon fontos, hogy a munkaadó egy családbarát munkakörnyezetet alakítson ki, vagyis kvázi ő ügyeljen a családbarát szempontokra – ez a branding szempontjából is nagyon fontos.  Az is nyilvánvaló, hogy az államnak megfelelő gyermekgondozási kapacitásokkal kell rendelkeznie, de ez önmagában éppúgy közel sem elég, ahogy a megfelelő pénzeszközök rendelkezésre bocsátása sem az. Végső soron a kérdés az egész társadalom gondolkodásmódján, beállítottságán múlik.

Mit gondol a magyar kormány családpolitikai intézkedéseiről?

Hallottam róla, hogy a magyar kormányzat komoly pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a családalapítást és a gyermekvállalást, de pontos adatokat nem ismerek.

Magyarországon több ösztönző kifejezetten az otthonteremtésre koncentrál, hogy a fiatal családok saját otthonnal indíthassák az életüket. Ön szerint jó irány lehet ez? Felmerült hasonló téma Ausztriában?

Magyarországhoz hasonlóan Ausztria adókedvezmény formájában is támogatja a családokat: a Familienbonus Plus keretében minden gyermekes adófizetőnek kevesebb adót kell fizetnie. Azok, akik nem fizetnek adót, de gyermeket nevelnek, szintén kapnak egy kis támogatást. De ennek a támogatásnak a fő irányvonala nem pusztán a gyermekesek, hanem az adófizető szülők támogatása volt. A mi helyzetünk az otthonteremtés szempontjából talán egy kicsit máshogy néz ki, hiszen

Ausztriában nagy arányban vannak állami és önkormányzati bérlakások.

Bécsben például 200 ezer lakása van az önkormányzatnak, amelyet kedvezményesen bocsát rendelkezésre. A bécsiek jó harmada él ilyen lakásokban. Ez természetesen javára válik a fiatal családoknak is. Az utóbbi években azonban a piacon a bérleti árak drámaian növekedtek. Látjuk, hogy azok a fiatal családok, akik nem élvezik a támogatott bérlakások előnyeit, bajba kerülhetnek. Az osztrák út ezért inkább a lakásépítések támogatása lehetne.

Játszótér a bécsi városházánál

Egy 2016-os interjúban ön azt mondta, hogy Ausztria még nem nevezhető családbarát országnak. Mit mond ma, 2020-ban? Családbarát már Ausztria?

Nem pontos ez az idézet: ahogy ezt korábban említettem, számomra ez a kérdés összességében gondolkodásmód, beállítottság kérdése, az emberek hozzáállása a reprodukció témájához. Nem politikai kérdés. A gyakorlatban itt vannak problémáink: a fiatalok tipikusan több dilemma között őrlődnek. Egyrészről karriert szeretnének csinálni, másik oldalról pedig fenntartani egy kapcsolatot és elég időt fordítani a családra. Ebben a tekintetben azon a véleményen vagyok, hogy

társadalmunk összességében még mindig nagyon megnehezíti a fiatalok számára az útkeresést.

A nemzetközi társadalomtudományi szakirodalomból kiindulva úgy gondolom: fiatal korban valóban szükség van egy fázisorientált modellre, amelyben az ember tudatosan időt hagy arra, hogy megfelelően képezze magát és családot alapítson. Csak ezt követően kellene belevágni a nagy karrierépítésbe. Tekintettel a várható élettartam növekedésére most több időnk van arra, hogy megbirkózzunk a különböző életproblémákkal. A helyzet azonban az, hogy a vállalatok és a munkaerőpiac miatt ma létezik az úgynevezett „csúcsidő“, egy időszak, amelybe mindent bele kell gyömöszölni 25 és 30 éves kor között: külföldi életet, második diplomát, harmadik idegen nyelvet, családalapítást, karrierépítést, mindent. Ez sokakat megterhel. Ilyenkor gyakran a kapcsolat szenved csorbát, és a gyermekek iránti vágy megvalósítása is kudarcot vall. Sajnos Ausztriában a családbarátság egyik mutatója az, hogy az első gyermek után gyorsan csökken a gyermekvállalási vágy, jobban, mint bármely más országban. Nyilvánvaló, hogy az első gyermek születését inkább élik meg a szülők óriási teherként, mintsem gazdagságként. Ezt nagyon sajnálom. Vannak olyan kisebb tanulmányok is, amelyek azt mutatják, hogy a fiatalok a gyermekvállalási szándékuk megvalósításának elhalasztását annak tulajdonítják, hogy túl kevés társadalmi elismerést és támogatást kapnak ebben a kérdésben.

Ausztria 2019-ben csökkentette a külföldi munkavállalóknak járó családi pótlékot. Az intézkedés sok magyar családot érintett hátrányosan, az Európai Bizottság is problémásnak találta. Ön mit gondol a kérdésről?

Európai jogi szempontból ez egy nagyon érdekes kérdésfelvetés. Az európai jog előírja, hogy a családi támogatásokat a külföldi munkavállalóknak úgy kell biztosítani, mintha a gyermekük Ausztriában élne. Ez a „mintha“ szerepel az irányelvben. A kérdés: mit jelent ez a „mintha“? A támogatás összegével vagy értékével függ össze? Az osztrák családtámogatás, az úgynevezett családi pótlék egy olyan juttatás, amelyet nem a munkavállaló finanszíroz, hanem egy a munkáltató által fizetendő különadón alapul, amelyet a teljes bérköltségből számolnak. Ez a különadó azonban a családi terhek kompenzációjának csak a kétharmadát finanszírozza. Történelmileg ezt a juttatást egy kosárra vezethető vissza. A szülők annyi támogatást kapnak, hogy elegendő mennyiségű ételt vásárolhassanak gyermekeik számára. És ha azt mondjuk, hogy a családi pótlék élelmiszer vásárlására való, akkor véleményem szerint érthető, hogy a juttatás szempontjából nem az összeg, hanem az érték az irányadó. Ha például Ausztriában a családi pótlék összegééből bizonyos mennyiségű kenyeret, liter tejet, almát lehet venni, akkor meg kell nézni, hogy mennyi a kenyér, liter tej és a többi ára például Magyarországon, Romániában vagy éppen Svédországban? Az osztrák szabályozás azt is előírja, hogy ha a gyermek nagyobb vásárlóerővel rendelkező országban él, akkor az összeget ahhoz kell igazítani.

Nem az a cél, hogy valakitől elvegyük a pénzt.

Hogy az Európai Bíróság hogyan dönt majd, azt még nem tudjuk, de szilárd meggyőződésem, hogy ez egy legitim érvelés.

Az új rendelettel mégis elvonás valósul meg, hiszen sok család kevesebb pénzt kap, mint amire eddig jogosult volt.

Én magam is el tudtam volna képzelni egy átmeneti időszakot, de ez már nem az én asztalom. Az én feladatom mindössze annyi volt, hogy vizsgáljam meg, mit jelent az a fordulat, hogy „mintha“, az összegre vagy az értékre vonatkozik. Úgy hiszem, legitim kérdés ellenőrizni, hogy az értékre vonatkozik-e.

Önnek az AQ Austria – Osztrák Minőségbiztosítási és Akkreditációs Ügynökség – alelnökeként rálátása volt a CEU Bécsbe költözésére. 

A mi szempontunkból ez egy teljesen normális folyamat volt – osztrák szempontból mondhatni, kifejezetten örömteli folyamat, hiszen egy olyan egyetem, amely már nagyon sikeres volt egy másik országban, úgy döntött, hogy Ausztriába megy, és Ausztriában kér akkreditációt. Ez úgy zajlott, mint minden más osztrák alapítású esetében. A magyar problémákról csak újságolvasókként hallottunk, de ez nem tartozik az eljáráshoz.

És újságolvasóként mi a véleménye a történtekről?

Tisztáznom kell:

mi Ausztriában nem ellenőrizzük, hogy egy itt akkreditált egyetemnek van-e máshol akkreditációja.

Számunkra ez nem fontos. A mi eljárásunk lényege, hogy megvizsgáljuk, mikor és meddig szerepelhet ott Ausztria neve a diplomán. Hogy más országok nevei szerepelnek-e rajta, az minket nem érdekel: nekünk csak az számít, hogy megfeleljen az itthoni követelményeknek. Hogy vannak-e más akkreditációi az intézménynek, nálunk nem játszik szerepet, de ettől függetlenül ez játszhat szerepet Magyarországon.

Akkor legitimnek tartja ezt a kérdést?

Magyarország szempontjából igen, számunkra viszont lényegtelen.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés