Miután a parlament működésképtelenségére hivatkozva korlátlan felhatalmazást szavaztak Orbán Viktornak, kiderült, hogy a miniszterelnök nagyon is számít a parlament munkájára – csak egészen más szerepet szán nekünk. Miközben európai kritikusai előtt eljátszotta, hogy nincs ideje a járványon kívüli ügyekkel foglalkozni, a parlamentet a járványhoz semmilyen szálon nem kapcsolódó törvényekkel árasztotta el. Kihasználva, hogy az ország a járványra figyel és megkerülve a társadalmi egyeztetést, botrányos törvények sorát terjesztették a parlament elé. Jó példa erre a kulturális közalkalmazottak jogfosztása, vagy olyan korrupciógyanús üzletek titkosítása, mint a Kína számára példátlan európai gazdasági térfoglalást lehetővé tévő, túlárazott, jelentős részben kínai hitelből finanszírozott Budapest-Belgrád vasútvonal. A hivatalos nemváltoztatás betiltása, vagy legutóbb a nők elleni és családon belüli erőszak megszüntetéséről szóló Isztambuli Egyezmény elutasítása szintén ide tartozik.
Orbán Viktor levelében azt is álhírnek nevezi, hogy korlátlan hatalmat szerzett magának, hiszen az Országgyűlés bármikor véget vethet a veszélyhelyzetnek. A valóság ezzel szemben az, hogy a parlament nem vethet véget a veszélyhelyzetnek: azt a kormány hirdeti ki és vonja vissza. Az Országgyűlés csak annak vethet véget, hogy a kormány a veszélyhelyzet végéig a parlament megkerülésével tarthassa hatályban a rendkívüli intézkedéseket. A Fidesz parlamenti kétharmadának birtokában azonban ez egy nem létező garancia: a kormánypárti többség az elmúlt 10 évben egyetlen esetben sem járt el autonóm módon, szembemenve Orbán Viktor akaratával. A veszélyhelyzet, a rendeleti kormányzás és a parlament ellenőrzési jogainak felfüggesztése tehát addig fog fennállni, amíg Orbán Viktor úgy akarja.
Van egyébként egy alapvető belső ellentmondás Orbán Viktor kommunikációjában: ha zavartalanul ülésezik a parlament, miért volt szükség a korlátlan felhatalmazásra, a parlament kizárására a kormány ellenőrzéséből? A válasz egyszerű: parlamenti kontroll hiányában Orbán Viktor anélkül határozhat százmilliárdok sorsáról, korlátozhat alapvető jogokat és büntethet ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, védekezés címén pedig anélkül csoportosíthat át csillagászati összegeket saját klientúrájának, hogy arról az ország nyilvánossága előtt a parlament vitát folytatna.
Így történhet meg az, hogy egyik nap arra ébredünk, hogy a járványra hivatkozva rendelettel veszik el egy ellenzéki vezetésű önkormányzat adóbevételeinek egyharmadát, a másik napon pedig lenullázzák a maradék információs jogainkat is, három hónapra nyújtva a közérdekű adatok kiadását. Korlátozott idejű felhatalmazás esetén a kormánynak a parlament nyilvánossága előtt kellene megvédenie ezeket az egyébként védhetetlen jogkorlátozó intézkedéseket.
Külön érdemes szólni még a felhatalmazási törvény álhírterjesztéssel kapcsolatos rendelkezéseiről, amit a kormányfő kifelejtett a leveléből. Ez az intézkedés Orbán Viktor szerint nem a sajtó ellen irányul, a valóság azonban az, hogy akár 5 év börtönt is kaphat egy újságíró, ha a járvánnyal kapcsolatban úgy közöl valós információt, hogy azzal »akadályozza a védekezés eredményességét« – jelentsen ez bármit. Az álhírek elleni fellépés ürügyén indított támadás a sajtó ellen nem a kormány egyetlen lépése a nyilvánosság szűkítésére. Az információs jogok további korlátozása az eleve információhiányban dolgozó sajtóra mért újabb ütés. A kormány hírhedten kevés adatot oszt meg a nyilvánossággal a járványról, megtiltja a kórházaknak, hogy nyilatkozzanak és a legritkább esetben válaszol érdemben az úságírók kérdéseire.