Választás 2026Választás 2026

Magunkra számíthatunk

2020. március 18. 09:38

Szóval jött egy pici vírus, és a párthülyék és kommunikációs szakértők által kiagyalt illúzió szétpukkant.

2020. március 18. 09:38

„Ez a rendszer azonban csak addig működött, amíg nem jött szembe egy valódi, hús-vér, pontosabban egy darabka DNS-ből álló ellenség. Amelyik fütyül a nemzetállami szuverenitásra, immunis a kultúrák harcára, aminek nem lehet óriásplakátokon üzenni, és amit nem lehet kétharmaddal az alkotmányban betiltani. Amivel szemben csak időben, jó előre átgondolt stratégiával, a nemzetközi tudományos közösséggel összefogva lehet(ett volna) felvenni a harcot. 

Szóval jött egy pici vírus, és a párthülyék és kommunikációs szakértők által kiagyalt illúzió szétpukkant. És ami a helyén maradt, az a kőkemény valóság: a kormány az évtizedes gazdasági konjunktúra ellenére képes volt legatyásítani a kórházakat, a tudományos közösséget bottal verte el magától, a most hirtelen kulcsfontosságúvá vált digitális oktatás kiépítése helyett inkább műfüves stadionokra szórta el a százmilliárdokat. Miközben hónapok óta tudható volt, hogy Magyarországra is megérkezik a járvány, a kormány továbbra is migránsozással volt elfoglalva, a kiéheztetett kórházak pedig láthatóan felkészületlenül fogadják az első fertőzötteket. A kormányzat első emberei közben példát mutattak a népnek: Pintér Sándor belügyér vígan jattolt a koronavírusos marokkói kollégával, Orbán pedig egy Facebook-videó kedvéért (jó közel hajolva) bazsalygott a szerb kollégával. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Ezek után nem is volt nagyon meglepő, hogy a valóságban hogy is néz ki a gyakorlati vírusvédelem. A múlt hét végén ezrek kígyóztak a hegyeshalmi határátkelőhely előtt, akik bemondásra léphették át az országhatárt, a rendőrök (jobb esetben) csak annak mérték a hőmérsékletét, aki volt szíves bevallani, hogy járt Olaszországban. Mert a vírus Ausztriában nem fertőz, ugye. Még dühítőbb volt a szlovák határ: a túloldalon minden rendőrnél kézi hőkamera volt, kétnyelvű szórólapon tájékoztatták az autósokat a járványról, aki pedig nem odavalósi volt, azt szigorúan visszafordították. A magyar oldalon ellenben két rendőr unatkozott az út szélén, felőlük az jött be, aki éppen akart.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2020. március 18. 23:58
Ez a Batka egy fabatkat sem ér Egy igazi orban és fideszfóbias köcsög ráadásul le is van maradva
Válasz erre
3
0
hakos
2020. március 18. 20:50
Hát ez a világjárvány éppen azt az illúziót pukkasztotta szét, hogy vészhelyzetben az EU-nak bármiféle haszna lenne. Pedig éppen ilyen esetben lenne értelme intézményesített létezésének. Végül a sokat szidott "nemzetállamok" kezdtek el érdemi védekezésbe, amikor már az EU-n belül volt a vírus. (A fabatkát sem érő elvtársnak fel sem tűnt, hogy az EU azután zárta le a külső határokat, amikor már a belső határokat lezárták a tagállamok.) Az egészségügyet pedig egy új járványra még tőlünk sokkal jobb gazdasági helyzetben lévő országokban sem lehet teljesen felkészíteni, lásd Olaszország - no de ezt már vagy száz cikkben leírták a szakértők, hogy miért. Erre jön ez a népszavás fabatka, aki láthatóan csak ír, de sohasem olvas......
Válasz erre
3
1
confitür
2020. március 18. 19:58
Tisztelt Batka Zoltán Amit Ön itt összehordott annak az 1 %-a igaznak mondható, viszont a 99%-a köszönőviszonyban sincs a valósággal. Annyi köze van az Ön írásának az igazsághoz mint nekem az atombombához,vagy Gyurcsány Ferencnek demokráciához,vagyis semmi.
Válasz erre
4
1
kulakman
2020. március 18. 17:56
Európa vagy egynyelvű lesz vagy nem lesz, de lehet már most sincs, ilyen soknyelvűségben nem lehet európai egyesült államokat létrehozni, szerencsére!
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!