A járványról – józanul

„Havi 37.500 forint rendkívüli rendkívüli családi pótlékot és ugyanennyi rendkívüli nyugdíjpótlékot indítványoz az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom. Miért, miből és miért pont ennyit?

37.500 forint a jelenlegi családi pótlék háromszorosa, és a létminimum egyharmada. A nevében is benne van, hogy jövedelmet pótol. A gyermekek esetében egyértelmű a miért, a nyugdíjasoknál pedig a jelenlegi járvány őket érintő többletkiadásairól van szó.
Havi nettó 150 milliárd forint. Ha igaz, hogy még megvan a magánnyugdíj-pénztáraktól elvont 3.000 milliárd, akkor akár 20 hónapig is fenn lehetne tartani ezt a támogatást, bár remélhetőleg 1-2 hónap alatt túljutunk a járvány nehezén. Ha ennek a fedezetét keressük, akkor elég ránézni a kormány januári és februári felesleges kiadásaira. Ha az ilyesmiket elhagynák, márciusra máris rendben lennénk.

A bővebb miérteket boncolgatva a mai helyzet is jól megmutatja, hogy alkalmazkodni (értsd: életben maradni) azoknak van esélye, akiknek van tartalékuk. Márpedig az országunk lakóinak fele egyik hónapról a másikra vergődik, s ez sajnos a dolgozói rétegekre is igaz. Egyszerűen az emberek többségének nincs tartaléka, ezért kell a most kieső jövedelmüket valamelyest kipótolni.
Ugyanis ma éjféltől szinte leáll az élet Magyarországon. Egymás után fognak elpattanni a termelési kapcsolatok láncszemei, fizetési zavarok rakódnak egymásra, s szakadozni kezd a szociális háló is. Ha az érintettek tartalékait most kipótoljuk, azzal pont a sokkal drágább összeomlás következményein enyhíthetünk.

Ebben a helyzetben teljesen felesleges a multikra mutogatni. Először is épp a multik a legkevésbé azonnali kirúgósak, hiszen bőven vannak tartalékaik. Sajnos előbb kerülnek az utcára a kisboltok, kisüzemek alkalmazottai, csak értük kevesen szólnak. Márpedig mi főként róluk szólunk. Nekik is vannak szüleik és gyerekeik, tartalékaik viszont nincsenek. Ezért kell most a havi 37.500 forint minden gyermeknek és minden nyugdíjasnak, mert az aktívak nem lesznek képesek az ő terheiket is viselni. Nekik elég a maguké. Pontosabban sok is!

Bár idehaza is hajszálon múlik ezer minden, de eddig és összességében fegyelmezetten vettük a kanyarokat. Nyilván lehetett volna jobban is, hiszen arcpirító nézni a lakájmédia rohamait, amikor védeni akarják a naponta sorjázó védhetetleneket, vagy amikor a vadásznak öltözött és láthatóan tudatmódosult kormányszóvivő szembeköpi a sajtót és médiát.

Az ellenzék és a civil világ, kiegészülve a társadalmi média kommentátoraival, javaslatok, követelések ezreit lövik a kormány felé, amely – bár némi spéttel, de – néhányat be is fogad ezekből.

Először is nincs az az elővigyázatosság, ami elégséges lenne. A vírus terjedése – logikusan – megállíthatatlan, viszont lassítható, hogy időt nyerjenek az ellátórendszerek, s tulajdonképpen mindenki. Nem kizárt, hogy az emberiség 80-90 %-a meg fog fertőződni, ám a halálozási arány ugyancsak drasztikusan visszavethető.

Ma még nincs megelőző oltás, vannak viszont ígéretes gyógyszerek, ám messze a legtöbbet maga az emberi immunrendszer tudja elérni. A fertőzöttek nagy többsége ugyanis úgy esik át a bajon, hogy fogalma sincs róla. Még a súlyos betegek szervezete is sokszor képes kitermelni a szükséges ellenanyagokat, de ehhez szintén idő kell nekik, amit tipikusan a lélegeztetőgépek biztosíthatnak. Nos, a legnagyobb hiány pont ezekből van.

A brit kormány arra kérte minap a nemzeti iparuk érintettjeit, hogy gyártsanak annyi lélegeztetőgépet, amennyit csak tudnak, mert azt mind meg fogják venni. Idehaza viszont nem látni hasonló törekvéseket. Márpedig mindenhol ez a szűk keresztmetszet. Orvosok percenként hozzák meg az ítéleteket, hogy a kevés gépből kit kapcsolnak rá, s kit nem. Iszonyatos lelki teher van rajtuk. Tisztelet érte, ahogy viselik.

Kína ezért tudott a járványon immár felülkerekedni, mert tudták, tudják, hogy mit kell csinálni. Úgy látszik, több ismeretük van a koronavírusról, mint amennyit a világnak tudni engednek.

Ám most rajtunk a sor. Egy darabig be lehet, és be is kell zárni minden bezárhatót, ám ha az ezzel nyerhető időt elfecséreljük, akkor csak a Teremtő jóakaratában bízhatunk. A cselekvő szolidaritás próbájához érkeztünk. Fejenként havi 37.500 forint öt millió honfitársunk javára, és minél több lélegeztetőgép. Ez most az életben maradás receptje.
 
Igen, szolidaritás.”